Kell hozzá 1 db megjuhász(kutyás)odott gyermek, aki egészen kezelhetővé szelídült az egész heti rémálom után. Ki tudja mi történt, talán csak megmelegedhetett végre napközben is. Kell hozzá apu húslevese, a kisvárdai zöldséges, egy szabad óra dél körül (és végre nem este tíz után), amikor kisded angyali ábrázattal a konyhába tuszkol és kezembe erősíti a fakanalat, hogy nnna (igen, valóban három n-nel mondja), akkor főzhetek.
Ennyi.
Meg még ez a néhány hozzávaló.
A vaj felén üvegesre sütöm a finomra aprított hagymát, hozzáadom a rizst és addig sütöm kevergetve, amíg az is áttetsző nem lesz, majd felöntöm a borral. Addig főzöm, amíg a rizs magába nem szívja a bort/az el nem párolog, hozzáadom a félbevágott vaníliarudat, majd elkezdem felöntögetni az alaplével, adagonként, gyakori kevergetés mellett, mindig csak annyit adva hozzá, amennyit a rizs magába szív.
Amikor a rizs félig megfőtt, hozzáadom a kelbimbót (ha apró félbevágva, ha nagyobb, négybe) és a félcentis kockákra vágott birsalmát is.
Ha a rizs haraphatóra főtt (ne főzzük szét, ne legyen teljesen puha, mint a tejberizsben), beállítom a rizottó végleges sűrűségét egy kis alaplével, majd hozzákeverem a maradék vajat és a reszelt pecorinot is.
Az utolsó kép:
Annyira elképzeltelek Benneteket ott a konyhában :-) Ahogy megkapod a fakanalat!
Az utolsó kép pedig önmagáért beszél :-)
:)))
Viki, az egyetlen ok amiért a konyhába enged, az az hogy szereti a főztömet. Nagy dicséret! :)
2010. november 26., péntek