Jamie receptjei közül nekem mindig az édességek voltak a kedvenceim. Azt hiszem, hogy a tv-szakácsok közül az ő és Nigella érdeme a legtöbb számunkra igazán emlékezetes sütemény. Kicsit rusztikusak, de nagyon gazdagon tartalmaznak mindenféle földi jót, a receptek egyszerűek, és mégis mindenféle fakszni nélkül olyan a végeredmény, amiért garantáltan megéri majd nekiállni a sütögetésnek. Persze diétásnak egyiket sem mondanám, de hát egyre ritkábban sütök süteményt, szóval ennyi néha belefér.
Az eredeti receptben a marcipán nem szerepel (egyébként ezen kívül mást nem változtattam rajta), de szerintem jól illett hozzá, volt is itthon egy darabka házi még belőle, és elég visszafogottan édes ez a sütemény ahhoz, hogy elbírja ezt a kis extrát.
A csokoládéból 10 dkg-ot az olajos magvakkal együtt késes robotgéppel őröljük finomra.
A tojásokat válasszuk ketté, a sárgáját a vajjal és a cukorral keverjük fehéredési, majd forgassuk hozzá a csokoládés keveréket is.
A fehérjét csipet sóval verjük kemény habbá, majd lazán forgassuk össze a csokoládés-vajas masszával.
A masszát öntsük kivajazott, kilisztezett vagy sütőpapírral kibélelt formába, én most szilikon formát használtam így ezekre nem volt szükség.
Végül a nagyobb darabokra tördelt maradék csokit és a nagyobb darabokra vágott marcipánt is osszuk szét a tetején és nyomkodjuk bele enyhén a tésztába.
Előmelegített sütőben (villanysütő) 35 perc alatt sül meg 170°C fokon, alsó-felső sütésen.
Én tányérra borítva hűtöttem ki, melegen a tészta elég lágy, ezért a rácson hűtés nem praktikus.
Melegen még folyékony benne a darabos csokoládé, ilyenkor vaníliafagyival passzol a leginkább, de hidegen is nagyon finom.
Recept Jamie Oliver The Naked Chef c. sorozatából.
Megjegyzés: Ez egy fél adag, az eredeti receptben a duplája szerepel, 26 cm-es kapcsos formára számolva. A sütési idő az egész adagnál hosszabb, tűpróbával érdemes ellenőrizni mikor készül el.
Remek fotók, persze ilyen helyes modellel nem nehéz…;)
Szuper ez a recept (a képek is :-) )! Én is szeretem Janie receptjeit.
Gyönyörű ez a gyerek :)))
Ha a fiadnak ennyire ízlik, akkor biztosan nagyon finom. :) Kár, hogy nem találkozhattam vele személyesen.
Nálatok ilyen meleg van/volt?
Frau Paprika, ahogy mondod. :) Azért örülök hogy sikerült egy pár képet a tortáról is készíteni mielőtt nekiesett a picur. :)
Eszter, örülök hogy tetszik! :) Szerintem is nagyon jó süti receptjei vannak, eddig mindegyik bejött amit kipróbáltam! :)
Insh, köszönjük! :) Én is így gondolom! :)
Jenis, tényleg finom. A találkozás meg majd összejön legközelebb! :)
A meleg az csak múltidő, nem most készültek a képek. Két napja itt is hideg van.
Régóta keresek egy Jamie receptet, talán A pucér szakács-ból…Hátha ismered, kosárkák vanilia krémmel..izgatottan várok!?
A tortád, a fiad szuperek..
Kedves Farkas Istvánné!
Sajnos A pucér szakács könyvben nincs benne, most átnéztem, aztán van még két másik Jamie könyvem és abban sem találtam…
Vannak olyan receptek a sorozatban, amik nem kerültek a könyvbe, ezt a tortát én is a filmből írtam ki, a szakácskönyvben ez sem szerepel.
Jamie weboldalán van fent néhány sütije receptje ( itt ), ezeket én átfutottam, de nem találtam, viszont hátha akad benne más szimpatikus recept.
Örülök hogy tetszik a torta, na meg a fiam is. :)
Jaj, milyen aranyos ez a fiú :)
A kosárkára emlékszem valamelyik filmből, szerintem fel is írtam magamnak, csak nem tudom, hogy hová :)
Lúdanyó, ugye? :)
Esetleg az megvan, hogy melyik sorozatban volt? Nekem is rémlik a tortácska, de a könyvekben nem találtam. Viszont az öcsémnek megvan az összes régebbi Jamie DVD-n. (de nem nagyon akarnám most mindet végignézni :) )
Egyetértünk! Jamie édességei fantasztikusak. Ami kedvencünk a gyümölcstorta. http://green-tearoom.blogspot.com/2010/09/jamie-gyumolcstortaja.html
Tearoom, szerintem is! :)
A gyümölcstortája is remekül hangzik! :)
2011. január 20., csütörtök