Marcipán és marcipán desszert
A házi marcipán mindig jól tud jönni, de karácsony táján különösképpen. A recept még mindig a Beatbullnál talált marcipán receptje, mert bár rengeteg változat kering az interneten, nekem ez vált be leginkább. Készülhet belőle szaloncukor, mártott szelet, de bonbon töltelék is. Az én kedvencem pedig a kinyújtott marcipánmasszából apró kiszúrókkal kivágott formák, jó minőségű étcsokiba mártva.
A marcipán desszert persze elég fura elnevezés erre, de ha jól emlékszem, a Szamos hasonló stílusú bonbonjait is ezzel a névvel illetik. Ehhez egyébként nem is kell igazából recept, hiszen mindössze annyiról van szó, hogy a marcipánmasszát fél centi vastagra kinyújtom porcukorral megszórt deszkán, formákat szúrok ki belőle, és olvasztott csokiba forgatom, majd lecsepegtetem a felesleget és szilikonos sütőlapra teszem dermedni. A túlfolyt részek pedig dermedés után késsel levághatók. Ennél a változatnál lehet adni a marcipánhoz kevés reszelt narancshéjat, citromhéjat, egyéb fűszereket, de az alap marcipánnal is kiválóan működik, én is így készítettem.
És akkor a marcipán recept.
A porcukrot a vízzel és a keserűmandula kivonattal addig melegítem, amíg a cukor nagyjából felolvad. Hozzáadom a mandulát, tojásfehérjét, elkeverem, és visszateszem a tűzre, majd kavargatva vastag aljú edényben, nagyon kis láng felett addig melegítem, amíg a massza egybeáll és sűrű, jól formázható lesz.
- 40 dkg
- 20 dkg finomra őrölt blansírozott mandula
- 20 dkg porcukor
- 1 tojásfehérje
- 1 ek keserűmandula kivonat (vagy néhány csepp mandula aroma)
- 3 ek víz
Lehúzom a tűzről és folyamatosan kavargatom, majd ha már kihűlt annyira, hogy kézzel gyúrható, akkor utána gyúrom tovább, amíg ki nem hűl teljesen. A kavarás-gyúrás fontos rész, ettől marad jól formázható, rugalmas a massza.
A kihűlt marcipánt hengerré formázom majd folpack fóliába tekerem és hűtőben tartom felhasználásig. Megjegyzés: Színes marcipánt is lehet készíteni, természetes szinező anyagokkal is. Zöld: matcha Sárga: sáfrány, kurkuma, sáfrányos széklice Pink: céklapor A sáfránynak és a matchanak karakteres íze van, de a többi ízetlen, így csak színezésre is használható.


Tényleg az a legjobb recept, amit eddig próbáltam (mondjuk azóta mással nem is nagyon próbálkozom :) ), szépen lehet formázni. :) Egyszer majd teszek fel színes virágokat is belőle. :)
Egyszerű kávéőrlőm van a mandulához, Hauser, vagy valami olcsóbb, amióta leégettem az előzőt a csillagánizzsal, fogyóeszköznek minősítettem, és nem ruházok be komolyabb darabba. Egyébként az a fajta, régi típusú kávéőrlő, aminek felül van egy kis tartálya, és elég kicsi az űrtartalma, kávéhoz nem is használom, csak magokhoz, fűszerekhez. Azért <a href="http://www.ebolt.hu/product315067_category111-Hauser_G_741_kavedaralo.html" rel="nofollow">kerestem róla egy képet is</a>. :) Elég jól bírja egyébként, most második éve üzemel.
A <a href="http://flat-cat.hu/2010/04/23/mandulavaj/" rel="nofollow">mandulavajnál</a> is elég sokáig kellett őrölnöm, ráadásul nedvesítő komponenssel együtt, hogy összeálljon.
Viszont ha összeáll, az sem gond, a marcipánhoz ez nem hátrány.
Meg ha nem akarsz belőle precíz marcipánszobrokat készíteni, akkor nem is kell tovább őrölni a boltit. :) Ha csak sütibe, kekszhez kell akkor én sem szoktam és úgy is működik, csak kicsit darabosabb. :)
Grenadine, köszi! :) Ráadásul még a gyerek is felismerte hogy vá-vá. :)
Beatbull, szívesen, hasznos dolog, tényleg érdemes beszerezni. :)
A csillagánizs és a darabos fahéj volt az eddig, amit nem bírt ki a daráló. De lehet hallani a hangján, hogy mikor túl sok, meg akkor nagyon át is melegszik, csak hát én nem hagytam abba ezek után a darálást... :)
Ha szabad kérdezni, a csillagánizsnál mi történt? Mennyire kemény alapanyagokat bír el?
Gabah, ez még odébb van. :) Egyelőre csak kommentálta az eseményeket, majd leharapta a kutya fejét. :)
Lúdanyó, pedig nem állt szándékomban reklámozni a kávéőrlőket! :)
Örülök hogy tetszik a recept! :)