Nyami jól néz ki! Nekem is van otthon céklám, ezt feltétlenül ki fogom próbálni

Gyönyörűek ezek a színek! :)
Ez a sütőben sült cékla nagy kedvenc volt nálunk is a télen. (Talán egész életemben nem készítettem annyit, mint az utóbbi hónapokban…)
Télbúcsúztató salátának kitűnő! :))

Dora, örülök hogy tetszik! Remélem, ízleni is fog! :)

Felhőlány, örülök, hogy tetszik! :) Sima naranccsal szebb lett volna, de most csak ez a félig-meddig vérnarancs volt itthon. De finomnak így is finom volt! :)

Nagyon szépen tálaltad! Izgalmasan hangzik a koriander az öntetben! Mangóval is érdemes kipróbálni a cékla-pisztácia párosítást.

Beatbull, örülök hogy tetszik! :)
Jól hangzik a mangó a céklával, június elején már lesz zsenge nyári cékla, ami nyersen is finom a salátába, azzal majd kipróbálom! :)

Nekem sajnos már rég nincs céklám, de várom már a következőt! (Posztom viszont még van:)) A gyönyörű finálé kifejezés rém tetszik:))
A céklával tényleg annyi mindent lehet kezdeni, narancsot, mangót ki is próbálom. A nem túl érett mangónak az is az előnye, hogy nagyjából egy fajsúlyban van a cékla ízvilágával, nem lesz tőle túl gyümölcsös.

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de régen (amin én tul.képp. felnőttem) elképzelhetetlen volt a zöldség-gyümölcs páros, most meg ontjuk az egyre fantasztikusabb összeállításokat.

Mamma, én Beatbull mangós ötletén annyira felbuzdultam, hogy elcsakliztam az anyuék pincéjében lévő maradék egy kilónyi céklát. Egy-két nap múlva megkapom, a mangót meg már meg is vettem hozzá! :)
Viszont az egy kiló az legalább két salátára elég kettőnknek, úgyhogy várom a posztot! :)
Egyébként meg nagyon igaz, amit írtál, én eddig bele sem gondoltam, de régebben (még a 90′ években is) elég szokatlan volt a zöldség-gyümölcs párosítás.
Igazából néha még mindig furán néznek rám, például a szüleim, ha ilyennel állok elő (aztán megkóstolják, és eddig még mindig sikere volt). Pedig a gyümölcs-hús párosítás meg olyan elfogadott dolog.
Hát, régen én tanultam apukámtól, ma meg már ő tanul tőlem! Én meg Tőletek! :)

Ugye, ugye? Itt most hosszabban kellene erről a témáról írnom, bár biztos vagyok benne, hogy én jóval előtted kezdtem a konyhai pályafutásomat:))) Így nálam az ellentétek még jobban előtünnek. Az egyedüli furcsa dolog a csütörtöki főtt marhahús-gyümölcsszósz (lisztes-tejfölös habarásban) páros volt, amit én ugyan nagyon szerettem akkor, de ma már….. teljesen átalakítva el tudnám képzelni, de az akkor még mindig az lenne?? Nem hiszem.

Akartam is írni már erről egy posztot, nagyon aktuális lenne. Ahogy lesz időm, meg is teszem, szerintem nagyon akutuális lenne. Mármint az én szemszögömből:))

Mamma, szerintem az a poszt nagyon jó ötlet! Sok újonc van, akire bizony ráférne egy kis edukáció! :)
Egyébként nálunk régen még a meggyszósz is bizarrnak számított anyu szerint, ezért soha nem is került az asztalra, legfeljebb csak desszertnek.
Aztán amióta a szülők kosztolnak nálam, és nem fordítva, ennél sokkal “bizarrabb” dolgokat is belapátolnak, elég nagy megelégedéssel.
Viszont a meggyszósz újragondolása remek ötlet! :)

nagyon jó! szerintem a vérnaranccsal sokkal jobb, mint a sima naranccsal – hiszen így van magában is a narancsban egy átmeneti szín a cékla felé!

Nokedli, azért a vérnarancsnak nem kellene átmeneti színűnek lennie, csak ezek ilyen kis vérszegény vérnarancsok voltak! ;)
De azért örülök, hogy így még jobban tetszik! :)

Hűha! Jó, hogy szóltál, ez is nagyon szimpi! :) Én a szójaszószos-balzsameceteset szoktam, amit még egy blogban láttam régebben, de tuti ezt is kipróbálom majd, ha pisztáciához jutok.

Pixie Pie, nagyon örülök hogy ennyire tetszik! :) Én ugyan itt pirítatlan és sózatlan pisztáciát használtam hozzá, de működik sózott pirítottal is, csak akkor kevesebb a só a salátaöntetben. Én is csak évente 1-2 alkalommal jutok natúr pisztáciához, szóval szoktam sózottal is készíteni. :)
De a balzsamecetes változat is jól hangzik. :)