Sült cékla-mangó saláta rukkolával, kecskesajttal, pisztáciával

2010. március 19, péntek | előétel, hús nélkül, saláta | Szerző: Herczeg Gabriella

P1011876

Szintén egy nemrég készült sült cékla-narancs saláta nyomán, amelynek a hozzászólásaiban Beatbull azzal az ötlettel állt elő, hogy milyen jó lenne ez mangóval is.

Bár a cékla készletek nálam már kifogytak, és én azt gondoltam botor módon, hogy akkor másutt is, de csodával határos módon a zöldségesnél még sikerült néhány darabot szereznem. Ennek eredménye pedig egy céklaszínű gyermek, és ez a saláta lett.

A mangó-sült cékla páros együtt remekül működik, rukkolával és kecskesajttal kiegészítve pedig egy igazán gazdag ízű saláta lett az eredmény.

  • Adagonként:
  • 1 cékla (~ 15 dkg)
  • 1/2 mangó
  • 2 marék rukkola
  • 1/2 guriga friss típusú kecskesajt (75 gr)
  • 1/2 narancs leve
  • 1 ek pisztáciaolaj (ha nincs, extra szűz olívaolaj is megteszi)
  • 1 kk koriandermag
  • 1 ek pisztácia (sózatlan, natúr, ha van)

A céklákat héjastól, alufóliába csomagolva megsütöttem 240°C fokon egy óra alatt. Miután kihűlt, meghámoztam és felkockáztam.

A mangót meghámoztam, és a kecskesajttal együtt a céklához hasonló méretű kockákra vagdostam.

A koriandermagot mozsárban megtörtem, a pisztáciát késsel durvára vágtam.

Összeforgattam a rukkolát, kecskesajtot, mangót, céklát, pisztáciát, koriandert, meglocsoltam a pisztáciaolajjal és a narancs levével.

Pirítóssal egy könnyebb ebédnek is megjárja.

Címkék: , , , , , ,

9 hozzászólás a bejegyzéshez: Sült cékla-mangó saláta rukkolával, kecskesajttal, pisztáciával

Felhőlány
2010. március 22., hétfő

Hmmm… milyen finom mangós dolgokat készítettél… Izgalmasnak tűnik a céklával, ami egyébként is kedvenc… Meg a mangó is, és a kecskesajt is, és a rukkola is… :))

killervidra
2010. március 22., hétfő

Felhőlány, örülök hogy tetszik! :)
Férj nagyon rákapott mostanában a mangóra, ezért a sok recept! :)

Felhőlány
2010. március 22., hétfő

Finom a mangó, én is szeretem, de…. Van valami extra trükköd a felszeletelésére / magtalanítására…? :)

killervidra
2010. március 22., hétfő

Én csak simán meg szoktam hámozni, és elkezdem leszeletelni a magról a húsát. Amikor már nem lehet szép szeleteket vágni belőle, akkor a maradékot meg lerágicsálom a magról. :) (szóval röviden: sajnos nincs)

Beatbull
2010. március 25., csütörtök

Ó, ezek szerint a Férj külön örült a mangós ötletnek ;) Nagyon szép színei vannak a salátának! A fotónál persze annyit lehet még csalni, hogy tálaláskor szórod rá a hófehér kecskesajtot, úgy még színpompásabb / kontrasztosabb ;)

Felhőlány
2010. március 25., csütörtök

Nálam a simán magról szeletelés nem mindig sikerül, de talán mert nem elég érett a mangó… A rágcsa tetszik… :) Nem adom fel…

killervidra
2010. március 25., csütörtök

Beatbull, köszi a tippeket! A mangósat is, mert remekül működött a céklával a mangó, tényleg nagyon finomak együtt, meg a fotózáshoz a látványtervet is! :)
Legközelebb kipróbálom, hogy milyen, ha nem lesz minden céklaszínű! :)
Felhőlány, érdemes megérlelni a mangót, úgy az íze is sokkal jobb, meg könnyebb vele dolgozni is. (bár sütéshez-főzéshez meg pont az éretlen mangó a jobb)
Én úgy szoktam, hogy miután megvettem, beteszem érni a kamrába, és amikor jó az állaga, aznap készül belőle a saláta. :)

Mamma
2010. március 26., péntek

Köszönettel vettem én is Beatbull javaslatát, ez is kipróbálom!
Azóta ugyanis nekem is sikerült szert tennem céklára, felvásároltam a zöldséges maradék készletét:))
Látom, hogy nem tettél bele savat (ecet), elég volt a narancs savassága? Majd referálok.

killervidra
2010. március 29., hétfő

Mamma, nekem elég volt a narancs hozzá, részben azért, mert elég sok narancslevet tettem bele, részben pedig azért, mert mostanában nincsenek elég jó eceteim itthon (kifogytak a készletek, az utánpótláshoz meg legalább Pestig kellene menni), így gyakran inkább citrusok levével savanyítok.
A narancs egyébként illett bele, de el tudtam volna képzelni kevesebb narancslével és egy jófajta balzsamecettel… :)

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)