Faszénen sült lepénykenyér olajbogyóval, oregánóval

Nos először is nem kenyérmorzsát sütöttem, csak még forrón szétcsibráltuk a kenyeret, mert éhesek voltunk (egy kevés(?) éhgyomorra elfogyasztott Martini után milyen türelmetlenek/fegyelmezetlenek/farkaséhesek tudnak lenni az emberek…). De lesz egy kevésbé esztétikus, bár sokkal informatívabb fotó is róla a bejegyzés alján.

Másodszor meg ez a lepény/kenyér nem jöhetett volna létre, ha ma nem botlom bele ebbe a grillen sült pizza receptbe, és nem kezdek el azon gondolkodni, hogy talán nem luxus e egy zsák faszenet elhasználni két pisztráng és három cukkini kedvéért. A gondolatokat általában tett követi (legalábbis szerencsésebb estekben a tettek előtt van gondolat), szóval bedagasztottam egy adag tésztát, hogy majd a parázs fölött sütök pizzát belőle. Na az nem lett, a sokat akar a szarka tipikus esete, így végül egy focaccia-féle lett volna belőle, mígnem sütés közben rájöttem, hogy a parázs felett sosem sül majd át a tészta. Így egy huszárvágással (de mégis inkább egy húscsipesszel) átfordítottam a másik oldalára, és a lágyabb tésztának hála még a mélyen besüppedt olajbogyók sem potyogtak le róla. Az eredmény egy alul-felül csíkos, füstös ízű, nagyon finom, mondjuk hogy lepénykenyér lett, amit még azon melegében, mintegy előételként elcsipkedtünk a kissé elhúzódó vacsora előtt, a pisztrángra várva. Persze azt nem állítom, hogy nem lett volna könnyebb mondjuk két lepénynek megsütni, de Férj szerint így finom, puha, vastag volt a tésztája, úgy meg nem lett volna az, és én meg állítólag szeretem a kihívásokat.

• 1 nagyjából 22 centi átmérőjű kenyérlepény
• 30 dkg rétesliszt
• 1,5 dl víz
• 1,5 dkg olívaolaj
• 1 tk fehérborecet
• 7 gr friss élesztő
• 1 tk só
• liszt a nyújtáshoz
• 1 nagy ág oregánó
• 4-5 ek olívaolaj a tetejére
• 2 marék fekete olajbogyó

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, majd hozzáadom a vizet, a másfél deka olajat, az ecetet és a sót is. Alaposan kidolgozom, lágyabb, a kéztől szépen elváló, rugalmas tésztának kell lennie. A kelesztőtálat nyirkos konyharuhával letakarom, és félreteszem kelni, amíg a tészta a duplájára nem nő. (ez ebben a melegben úgy 1-2 óra alatt meg is van)

A megkelt tésztát átgyúrom, majd erősen lisztezett deszkán kinyújtom (bár elég csak kézzel kihúzogatni is, elég lágy hozzá a tészta), úgy 2 centi vastag kerek lepénnyé. A tetejére szórom az oregánó lecsipkedett és apróra vágott levélkéit, a kimagozott, negyedekbe vágott olajbogyót, meglocsolom a maradék olajjal, majd a feltétet ujjbegyekkel a tésztába nyomkodom- de igazából ez az egész buta ötlet, úgyis meg kell majd fordítani a kenyeret, így az részben lehull, részben majd megég, szóval elég csak egy kevés olajjal meglocsolni és sokkal praktikusabb megoldás, hogy a feltéteket elhagyjuk róla. Vagy eleve belegyúrjuk a tésztába, ha már mindenképpen ragaszkodunk hozzá. Na de a képen ez látható, le kellett írnom a pontos metódusát. (és igen, ez a kenyér a kenyér ennek ellenére így is finom volt, ami pedig még számomra is megdöbbentő)

Az így elkészült lepényt 15 perc pihentetés után a parázs felé a rácsra ügyeskedem (ezt itt terveztem volna még széthúzkodni, mert a transzport során a meglehetősen lágy tészta kissé gombóccá zömült, de egyfelől buta ötlet volt, mert a kezem nem tűzálló, másfelől meg így akkora maradt a lepény, hogy még csipesszel meg tudtam fordítani)

Amikor az alja már aranyszínűre sült, akkor megfordítom, és a másik oldalán is hasonló színűre sütöm.

Címkék: kenyér, sós

2 hozzászólás a bejegyzéshez: Faszénen sült lepénykenyér olajbogyóval, oregánóval

Szólj hozzá