Gyors, nagyon, kiadós, és finom. Felvágott helyett. Az egyik legjobb májkrém amit készítettem evör. Érdekes, hogy errefelé nem nagyon tudnak mit kezdeni a borjúmájjal, azon kívül, hogy resztelik, és igazából én több kilónyit kaptam szinte ajándékba, de legalábbis rendkívül jutányos áron, olyan okból kifolyólag, hogy aki vágta a borjút, annak ez nem kellett semmire. Na. A vidéki élet szépségei. Pedig lehet belőle mindenféle blikkfangos meg elegáns dolgot is készíteni. És még májkrémet is.
A májról lefejtem a tokot (egy ponton éles késsel óvatosan alányúlok, egészen a tok alatt, majd lassan, óvatosan végigvezetem a kést körben a májon, végig szorosan a tok alatt maradva a pengével), majd kivágom belőle a nagyobb erek falát. Felkockázom egyforma, nagyjából 2 centis darabokra. A hagymát, fokhagymát, zsályát felaprítom, a szalonnáról levágom a bőrkét és ezt is felaprítom.
Kiolvasztom a szalonna zsírját, majd üvegesre sütöm rajta a hagymát. Felöntöm a sherryvel és elforralom alóla szinte az összes folyadékot. Hozzáadom a májat, fokhagymát, zsályát, és addig sütöm, amíg a máj kockák mindenhol egyenletesen kivilágosodnak (beszürkülnek, attól függ, honnan nézzük). Felöntöm a tejszínnel, és ahogy felforr, azonnal lehúzom a tűzről és fedő alatt még 5 percig pihentetem.
A májat sózom, botmixerrel pürésítem, majd hozzákeverem a késsel durvára aprított aszalt paradicsomot. (én most a házilag szárazra aszaltat használtam, ez szinte teljesen vízmentes, könnyű. Olajban eltettből ennél több kell, legalább 5 dkg, alaposa lecsepegtetés után mérve)
Hűtőben tárolom.
Na erről megint eszembe jutott az, hogy régen a májkrémes kenyeret mindig paradicsommal ettem. 2010-ben már ez dívik. Keverjük bele az aszalt paradicsomot. :)
Nagyon tetszik, és hát a virágocskás textil? Gyönyörű!
Raindrop, köszönöm! A textilt egy méteráru boltban vettem, én is imádom! :)
Igen, aszalt paradicsom. Hát, de ezt legalább mi aszaltuk, és a kertben meg már úgysincs friss. :) De isteni finom lett vele! :)
Először nekem is a textilen akadt meg a szemem :) Ráadásul eddig azt sem tudtam, hogy tokja van a borjúmájnak :) Meg is fogok vizsgálni egy darabot a piacon – nagyon tetszik ugyanis a recepted.
Lúdanyó, köszönöm! :)
Van tokja minden májnak, csak a szárnyasok májának annyira vékony, hogy nem zavaró. De a borjúmáj tokja vastagabb, nehezen viszi a botmixer. :)
Megcsináltam! Vettem majdnem egy kiló szürkemarha borjúmájat, egy részét megsütöttem úgy, hogy csak borsoztam, raktam rá friss majorannát megdarálva és beleforgattam lisztbe. Nagyon gyorsan sül, de még idejében kivettem a libazsirból (mert abban sütöttem), epres-tejszínes szószt készítettem hozzá.
Viszont még így is maradt vagy fél kiló májam és abból elkészítettem ezt a májkrémet. Aszaltparadicsomom nem volt, zsája helyett friss majorannát, kakukkfüvet és petrezselymet tettem bele. Sherry se volt itthon Cointreauval helyettesítettem. Most hül a hűtőben, talán kicsit túl édes lett a narancslikőrtől, de majd meglátjuk. köszönöm a receptet! :)
Még egy kérdés: a májkrém meddig áll el a hütőben?
Fruzsi, örülök hogy tetszett a recept! :) Hát, elvileg ha légmentesen töltöd üvegbe és zsírral lezárod a tetejét, akkor egy-két hétig eláll hűtőben, egyébként mi 4 nap után nem nagyon szántuk még rá magunkat-igaz, nem is maradt addigra belőle. :)
Köszönöm a választ! Szerintem sherry-vel jobb lehet, sajnos a cointtreauval túl édes lett. Ha valaki úgyanígy jár, hogy hiányzik otthon a sherry, akkor inkább pálinkával pótolja. A szakács mit javasol?
Fruzsi, szívesen! :) Én sherry hiányában aszút vagy szamorodnit javasolnék, ha ezek nincsenek, akkor egy kevés konyakot vagy jobb brandyt. :)
2010. október 21., csütörtök