Az öt perces kéksajtos aszalt paradicsomos tészta, a derítés, egy fotós könyv, meg az aszalógép

Jaj de hosszú cím. De hát a bejegyzés is hosszú lesz. (nem riogatni akartam, recept szokás szerint a lila macskás keretben/után)

Tehát a tésztáról röviden: mostanában ezek vannak gyakran, ezek az öt perces tészták, mindig ötletszerűen, hangulat és ízlés (mármint Ponty hangulata és ízlése) szerint. Igazából nem szoktam ezeket fotózni, annyira gyors ebédek, de ez a mai most így járt, mert fényképeznem KELLETT valamit, hogy kipróbáljam amit ma olvastam. Egyébként mellékesen finom, tényleg, és számomra érthetetlen módon Ponty toplistájának azonnal az élére is került. Mondjuk jó ízlése van a gyereknek, csak kissé fura egy kisbabának…

Szóval először a fényképezős rész. Tudom, hogy nem én vagyok az abszolút illetékes fotózási tanácsok adogatása ügyében, de hát most nem is az én felfedezéseim és fotózási szokásaim következnek, hanem Scott Kelbyé. Az ő könyvét kaptam meg előszülinapra Férjtől, A digitális fotóskönyv második részét.

Erről lenne szó:

Bár a könyv többnyire a tükörreflexes géppel rendelkezőknek szól, de a világításhoz, derítéshez a kompakt géppel rendelkezők is meríthetnek belőle bőven ötleteket, ráadásul abszolút amatőröknek íródott és abszolút konyhanyelven. Feltételezem, nem csak én küzdök állandóan a fénnyel, illetve inkább annak a hiányával egy fotózás szempontjából nem túl kedvező fényviszonyokkal rendelkező lakásban illetve kertben. A könyv körbejárja a külső vakuk használatát, a házi stúdiók létrehozásához szükséges felszereléseket, azok használatát, viccesnek szánt nyelven, de nem is ezért írok róla, hiszen ez kevés gasztrobloggernek aktuális, tényleg jó gép kell hozzá, és csak nagyon elhivatottak (meg elég hellyel és pénzzel rendelkezők) számára hasznos, de ezek mellett számos tipp szerepel a könyvben, amit otthon mi is megvalósíthatunk némi barkácsolással, illetve olyan info, ami barkácsolásra késztethet minket. Például engem most a derítésem új ruhába bújtatására. Azt már sokan tudjuk, hogy az árnyékok kitakarására derítést kell használnunk, ez pedig többnyire egy fehér valami. Én csak egy A4-es papírral körberagasztott 40x40x20 cm dobozt használok általában. Viszont azt is láthattuk már, hogy a profi(és nem annyira olcsó) derítéseken van egy arany és egy ezüstszínű oldal is. A könyv szerint az arany színű oldal inkább szabadban, napfényben hasznos, melegebbé teszi a fényeket, a fehér kül- és beltérben is használható, míg az ezüst inkább csak stúdióban használatos, de ez veri vissza a legtöbb fényt. Nos, stúdióm az nincs, viszont egy töksötét konyhám kicsi ablakkal az van. A művészi hatás, profi fotó szóba se kerül, de azért igyekszem a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló fényből. Szóval, bár nem pont erre és így találták ki az ezüst színű derítést, én úgy döntöttem, hogy a mai, nem túl barátságos és fényes napon kipróbálom ételfotózáshoz is (egyébként tárgyfotózáshoz a fehér derítést javasolja). Alufóliát tekertem a dobozos derítésemre, a kevésbé fényes oldalával kifelé , a tányér jobb oldalán a keleti fekvésű, nem túl nagy ablak (+ az eső és egy erdő= gyakorlatilag szürkületi fényviszonyok), balra az alufólia, és ily módon a derítés nem is annyira derítésként, mint amolyan kezdetleges mesterséges fényforrásként működött-de működött. Nos, tudom hogy nem tökéletes, de azért én nagyon büszke voltam magamra. (a fólia fényesebbik oldallal kifelé a gyűrődéseknél foltokban tükrözte vissza a fényt, vagyis foltos lett a kép, bár ez az oldal nagyobb mértékben verte vissza a fényt. De a fólia helyett lehetett volna tükröt használni, csak az nekem az nincs a megfelelő méretben)

Ha valaki pedig mégsem akarná megvenni, akkor annak itt az úr internetes oldalának a linkje. És azért azt még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy a könyv a magamfajta nagyon kezdő és nem Capa-i magasságokba törő hobbifotósoknak íródott, ráadásul a szerző nem is annyira viccesjófej, mint amilyennek hiszi magát, szóval az érzékenyebb lelkű fotósznobok inkább messziről kerüljék el.

A másik az aszalógép. Na ezt nem is olyan régen szereztük be, tekintettel a kisebb vagyonba kerülő aszalt paradicsom felhasználásunkra, hogy akkor majd ezzel aszalunk. (a napon aszalás nálunk nem kivitelezhető, egyszerűen túl sok a bogár és a kutya a kertben, meg túl kevés a közvetlen napfény az aszalásra alkalmas helyeken)(a sütőben aszalás meg egyszerre csak kevés produktum, nagy áramfelhasználással, ekkora mennyiségeknél nem kifejezetten zöld dolog) És lőn. Anyuéknál van a gép (foglalja csak ott a helyet), és azóta anyu teljesen rákattant az aszalásra. Egyszerre 3 kg fürtös paradicsom fér be a gépbe, ha olajban tesszük el, akkor csak egy kört (9-10óra) tölt az aszalóban, de én rendeltem már teljesen kiszárított, jól szellőző zsákban tárolható fajtát is, ez egy kicsit több időt volt benne (12-13 óra), főzéshez kiváló és egyszerűbb a tárolása is. (a pontos időről anyunak az a véleménye, hogy figyelni kell, és addig aszalni, amíg jó nem lesz. Nos ez így nem annyira konkrét, úgyhogy inkább megadtam a tájékoztató jellegű időtartamokat) Az olajban eltettnél kifertőtlenített üvegekbe kerül a paradicsom, itt lehetőség van még ízesítésre is, bazsalikom, rozmaring, fokhagyma, peperoncini kerülhet bele, aztán feltöltöttük extra szűz olívaolajjal, és irány a hűtő, csak a biztonság kedvéért. Mi kicsi édes fürtös paradicsomot használtunk hozzá, mert csak ebből a fajtából lehet igazán jó ízűt kapni a piacon, és félbevágva került a gépbe. De anyu aszalt már azóta egy zsák szilvát is (félbevágva, kimagozva. Finom, de csak főzéshez, turmixba), meg szerintem még más egyebet, amit be sem mert vallani. Az aktualitás pedig azon túl, hogy most van paradicsom, az az, hogy most van aszalógép is az ALDI-ban kedvező áron. Mi ilyet vettünk, és nagyon bevált.

Ez lenne a teljesen kiszárított fajta. (de a recepthez nem ezt használtam)

Végül pedig a recept.

• 2 adag
• 20 dkg rövid tészta (pl maccheroni)
• 1 marék olajban eltett aszalt paradicsom lecsöpögtetve (~ 5 dkg)
• 3 dkg kéksajt (pl Danish Blue Cheese)
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 dkg vaj
• 2 ek tejszín
• 1 marék dióbél
• hidegen sajtolt dióolaj

A tésztát sós vízben kifőzöm. Lehet Panzani express, csak hogy 5 percen belül végezzünk..

Közben a diót száraz serpenyőben kissé megpirítom.

A vajon néhány másodpercig sütöm a finomra aprított fokhagymát, majd hozzáadom az apróra tépkedett aszalt paradicsomot és a tejszínt, összeforralom, rámorzsolom  a sajtot és addig kevergetem, amíg a sajt elolvad. Lehúzom a tűzről.

A tészta főzővizéből bő féldecit a szószhoz öntök, a tésztát leszűröm, összekeverem a szósszal, összemelegítem, majd tányérokba szedem.

A tetejét megszórom a durvára vágott dióval és csepegtetek rá dióolajat.

Megjegyzés: Két évesnél kisebb gyerek tésztájára nem kerül sem dióolaj, sem pirított dió.

Címkék: babának, dió, fél óra, hús nélkül, kéksajt, könyv, más, paradicsom, tészta

11 hozzászólás a bejegyzéshez: Az öt perces kéksajtos aszalt paradicsomos tészta, a derítés, egy fotós könyv, meg az aszalógép

Szólj hozzá