Ébresztő, mely a következőképpen zajlik: Csipi hangos Jooooj! (“Uram isten, már megint elaludtam!”) vagy Vvááváá! (ha a kutyás pizsamája van rajta) felkiáltással ébred, és ébreszt mindenkit, aki 50 méteres körzetben lakik.
Az ujjánál fogva kirángatja az ágyból az apját, vagy engem, attól függően hogy kit talál ott és kitől remél több focizást kora (tényleg nagyon kora)reggel, majd kituszkol minket a konyhába. Heves mutogatás kezdődik, mellyel követeli a reggeli narancslevét és tálka corn flakeset. Szigorúan magában, korán reggel még nem tud enni rendesen, de valami rágcsa azért kell. Vagy csak amivel lomolni lehet.
Anya +/- apa közben laposkúszásban elcsúszik a kávéfőzőig és bemelegíti azt.
Anya összeállítja, bekeveri a palacsintát.
Opcionális: amíg anya +/- apa felöltözik, addig Csipi kipakolja az ÖSSZES kávéscsészét, kettőt aláilleszt a kávéfőzőnek, a maradékot kipakolja az asztalra, majd egy csészécskéből ő is imitálja a kávé ivását, miközben kisujját kecsesen az égnek emeli. (ezt kitől tanulta?) Szintén opcionális: anya +/- apa összepuszilja a kacagó kisdedet.
X mennyiségű kávé lefőzve, attól függően, hogy mennyi alvást engedélyezett nekünk előző éjszaka a miniatűr. Természetesen X mennyisége fordítottan arányos az alvással töltött órákkal.
Közben a palacsinta kel/pihen, Csipi pedig számos kisautóját eregeti le a csúszdán. A kisautók után jönnek a repülőgépek. Végül a nagy(tényleg nagy) dömper.
Anya +/- apa partvis nyelével kikotorja a járműveket a tűzhely és a konyhaszekrény alól.
Nota bene: ha Ponty Úr elvonul, és látszólag csendben eljátszik a szobájában, az soha semmi jót nem jelent (bár mi még mindig bedőlünk ennek). Ilyenkor például a papírzsebkendőket húzgálja ki a dobozból és tépi apró darabokra (honnan szerezte?)/ egy doboz fülpiszkálóval játszik olyat, hogy mindegyikről lecsipkedi a vattát a végéről és szétszórja az ágyon (de tényleg honnan szerezte?). És ez csak a mai reggeli programja volt.
Anya leül a számítógép elé bogarászni, amit Csipi azonnal terminál és közös mesenézés következik a legújabb, legkedvencebb, kicsit azért (legalábbis szerintem) elmeroggyant kínálatból.
Egy műveletlen kispók balladája
Patakiskola (a patakiskola azért anyának is tetszik, tisztára mintha Yonderboi írta volna a zenéjét (na jó, kis túlzással))
Palacsinta megkelt, palacsintasütés. Csipi természetesen itt is segít: ellopja a spatulákat, az elkészült palacsintákat. Meg ilyenek.
A kicsi, fél centis-centis kockákra vágott sütőtököt a tejben fedő alatt puhára főzöm. Ez hamar megvan, forrástól számított 4-5 perc elég neki, mert utána fedő alatt még úgyis puhul. Ha ez megvan, hozzáadom a vajat, és fedő alatt hagyom langyosra hűlni.
Közben a lisztekkel elmorzsolom az élesztőt, hozzákeverem a tojást, cukrot, a fűszereket és a késsel durvára vágott diót és vörösáfonyát is.
A sütőtököt botmixerrel vagy habverővel pürésítem. Igazából a puha tököt habverővel is össze lehet törni, és így még a palacsintának is jobb, rusztikusabb állaga lesz. A tejes keveréket hozzákeverem a tésztához.
Félreteszem meleg helyre kelni, és amikor a tésztában buborékok képződnek, megemelkedik, átkavarom és kisütöm. Teflon serpenyőben, mérsékelt lángon, további zsiradék hozzáadása nélkül, kis merőkanálnyi adagokban.
Chai latte szirupot vagy juharszirupot adok mellé.
Megjegyzés:
1.) Ha chai szirup van mellé, akkor elég a tésztába a reszelt szerecsendió és a narancshéj. Ha szirup nélkül szeretnénk enni, akkor mehet bele a mézeskalács fűszerkeverék.
2.) 2 év alatti gyereknek ne adjunk diót. Én a Csipi adagját kisütöttem először, majd a maradék tésztához kevertem a diót.
3.) Úgy még finomabb, ha a diót kissé megpirítjuk a felhasználás előtt. De én ettől reggelente általában eltekintek.
Jó volt ez a családi idill.
De miért nem érinti egymást a két történet?
(A recept, meg az idill?)
Hmm na jó, akkor ezt most megcsinálom ebédre! :D
SpeckoHU, miért ne érintené? Anya bekeveri a palacsintát, aztán meg közösen(?) kisütjük. Bár ezek a részek valóban nem annyira idillikusak, mint a többi. :)))
Viccet(?) félretéve, igyekszem szétbontani a receptet meg a komolytalankodást, nem vagyok benne biztos, hogy a receptekért és a történetekért idelátogatók között minden esetben átfedés van. :)
Chriesi, örülök hogy ennyire tetszik! :)))
Ne haragudj, de most jutott eszembe hálát adni, hogy az én fiam reggel odabújik és ott heverészik fél-1 órát velem az ágyban, ahelyett hogy felkeltene onnan. Ennek köszönhetően én kávé nélkül kelek (na meg az én férjem koffeinérzékeny így kávéfőzőm sincs).
Kedves Flatcat!
Nagyon jót mulattam a történeten, köszönöm a pár perc derültséget! (Nekem is van három csemetém, ismerős a reggeli sztori.) A recept is jó, de sajna, öttagú famíliánkból csak én szeretem a sütőtököt…
Jenis, fél-egy óra lustálkodás??? Most irigykedem! :))) (már megint! :) )
Mi sajnos elég sokat kávézunk, persze szeretjük is, de nálunk ez inkább foglalkozási ártalom.
Beus, akkor Te érted, miről beszélek… :)))
Nálunk a kisfiamnál tavaly hatalmas kedvenc volt a sütőtök, most meg ki nem állhatja -elvileg, ha látja hogy mit eszik, de a pürét meg bármibe belekeverhetem. :)
Szerintem nagy az átfedés.;) Én szeretem a történeteket receptekkel és a recepteket történetekkel.:)
:)))
Ennek örülök! :)
Jooooj! – megvan
váááváááá (na jó, nálunk bau bau) – megvan – már csak azért is, mert újabban 3-4 plüsskutya, maci, zsiráfakármi az egész állatkert velünk alszik
kávék – megvannak
kávéscsészék – na, ez nincs meg, de van helyette egy fél kiló száraz tortiglioni, amit szuper módon szét lehet szórni a konyha minden sarkában
papírzsebkendő, fültisztító – ua.; a frász jön rám, mindig azt hiszem, hogy egyszer majd jól megeszi a darabkákat
mesék, dalok – megvannak; Annának a felsoroltakból a pókos jött be leginkább (úgy két hete; majd most újra próbálkozom, bár gyanítom, Elmot nem győzheti le semmiféle pókszerzet)
corn flakes, narancslé – lassan nálunk is időszerű
palacsinta – meglesz!
Micsoda család! :-)
:)))
Akkor át tudod érezni a vidám reggeleket. :) És annyira édesek, hogy még csak bosszankodni sem lehet miattuk. :)
Elmora Tamás most kezd rászokni, a dalok nagyon bejönnek neki, már csak a köztük lévő részekkel nincs kibékülve. De ami késik… :)
Hm, a hozzávalók között nem találtam tojást, de a receptben szerepel, hogy hozzáadod a liszthez. Hányat? (Az egyes számból egy darabra tippelek, de azért inkább mennék biztosra :)
Szia Makiság! De jó hogy szóltál, tényleg kimaradt, javítottam! :)
2 tojás kell hozzá, ezt a mennyiséget két tojással szoktam készíteni! :)
Köszi a gyors választ! Sajnos, a készítés későbbre marad, mert gyermekem szétmancsikolta az élesztőt a konyha kövén. Kávés vacsorát főzött, és abba ugye kell a kövön futtatott élesztő…
:))))
Tudom hogy ez megélve nem annyira vicces, de azért nem tudtam nem elképzelni… :)
(az enyém is csinál ilyeneket, meg még ilyenebbeket is :))) )
Én sósan (áfonya, cukor nélkül) követtem el (köretnek szánom egy kis tejszínes csirkés raguval), baromi jó így is!!!!
Ez milyen jó ötlet! Remekül hangzik ragu mellé köretnek, így még nem is gondoltam a kelt palacsintákra. :)
Örülök hogy ízlett! :)
2010. október 12., kedd