Retrománia/ karamellás tej

Na most ez nem olyan nagy világmegváltó receptes bejegyzés, csak olyan szolgálati közleményféle.

Vagyis a karamellás tej renoméjáról szól inkább, meg annak a helyreállításáról, mint a receptjéről.

Régen hegyekben állt ez a fajta zacskós műremek a kakaók, meg a fél literes tejek között. Most meg nem látni már sehol. Van helyette minden más, egzotikus nevekkel (és néha borzalmas ízekkel), de ez valahogy eltűnt. Nem arról van szó, hogy hiányzik, mert régen én ilyet nem nagyon ittam, túl keserű volt a bolti, inkább csináltam magamnak otthon, már akkor is. De nagyon szerettem.

Aztán hosszú szünet következett az otthoni gyártásban, mert a karamellás tej az nem volt sikk, a brutáltömény forró csoki, extra magas kakaótartalmú étcsokiból, csilivel, szegfűborssal, mikor mivel, az meg igen, az olyan felnőttes dolog, az vállalható. Még akkor is, ha annyi pillecukorral ittam, hogy a csoki alig fért a bögrébe.

De most második gyermekkorunk következik, most jöhet végre a karamellás tej is. Igazából jön is, kínos rendszerességgel, minden este, legalább egy bögrével. Mostanában már az esti adag jó nagyra sikerül, így egy része üvegbe kerül és a hűtőbe vándorol, reggelire. És ez így annyira jó...

Egyébként ha már gasztro, akkor legyen itt legalább valami recept-féleség is.

• Szóval adagonként 1 evőkanálnyi cukor szükséges hozzá
• és egy csésze (2,5 dl) tej.

A cukorból karamell készül, lehetőleg vastagabb aljú serpenyőben, akkor szép egyenletes lesz, nehezebben ég meg. Mérsékelt láng fölött, kavargatni nem kell, csak rázogatni (bár azt sem muszáj, csak ha szükségét érezzük valamiféle cselekvésnek, akkor).

A karamell nálam sötét borostyánszínű, mert az ennél sötétebbet én már nem szeretem, továbbá minél sötétebb, kesernyésebb, annál kevésbé érződik édesnek az íze.

Ha a karamell pont jó, ráöntjük a tejet, és addig kavargatjuk, a lehető legkisebb láng felett melegítve az edényt, amíg az összes karamell felolvad benne.

És ennyi.