Vagy cékla kompót, attól függően, hogyan aprítjuk a céklát hozzá. Igazából egy üveges savanyúság-szerű képződmény (na de nem olyan, mint az ecetes-cukros lében ázó rokona!), amire jobb elnevezés nem jutott az eszembe.
A lekvár Beatbull cékla-jusjéből ered, de a lé itt ki lett egészítve némi folyadékkal, és mellé itt benne marad még a zöldség húsa is. Szóval nem jus lett, hanem lekvár.
Hideg sültek mellé ideális kísérőnek bizonyult, és végre az arab fűszeresnél tett ámokfutásom alatt beszerzett gránátalma szirupot is fel tudtam használni hozzá. Ez nem tévesztendő össze a grenadinenal, ami inkább gránátalma szörp, élénkebb piros és édes! A szóban forgó szirup inkább fanyar, sötét, savanykás ízű, amit gránátalma levéből főznek, a becsületes neve pedig pomegranate molasses. Bár szerintem grenadinenal sem lehetne rossz…
A céklát nagyon apró kockákra vágom (3-4 mm) a fokhagymával együtt, vagy lereszelem/késes robotgéppel felszecskázom.
A hagymát apróra felkockázom.
Olívaolajon lassú tűzön, lehetőleg egy széles, magas falú teflon serpenyőben gyakran kevergetve karamellizálom a hagymát, de vigyázva, hogy meg ne égjen!
A hagymához adom a céklát, fokhagymát, és addig sütöm kis lángon, gyakran kevergetve, amíg a cékla levet nem ereszt.
Felöntöm a gránátalma sziruppal, a balzsamecettel, 3 dl vízzel, sózom, hozzáadom a cukrot, majd fedő alatt kis lángon addig főzöm, amíg a cékla megpuhul.
Ha elkészült, még egy kóstolást érdemes tartani, és igazítani a cukor-só mennyiségeken.
Üvegekbe töltve hűtőben tárolom, miután kihűlt.
Megjegyzés: A cukor mennyisége függ a balzsamecet és a gránátalma szirup édességétől is! Az a szirup, amit én használtam, alig édes, a balzsamecet szintén az egyszerű, nem édes, bárhol kapható, vagyis az olcsóbbik fajta, így kellett hozzá cukor. De célszerű inkább csak a főzés végén adagolni hozzá a cukrot, ha egyáltalán szükséges.
Boldog új évet kívánok Neked és családodnak!
Örülök, hogy megihlettelek! Év végén friss gránátalmából készítettünk szörpöt, s legnagyobb meglepődésünkre az üveges gránátalmaszörppel ellentétben kimondottan céklás íze volt. Blumenthalnál a feketeribizli szerepel a cékla mellett – ki kellene próbálni creme de cassis-szal is a céklát ;)
Boldog új évet kívánunk mi is Nektek! :)
A “lekvár” hatalmas siker lett, köszi a receptet! :) Az összeset elcsaklizták a rokonok, ismerősök, így hétvégén le kell gyártanom ismét egy nagyobb adagot, rendelésre! :)
A feketeribizli nagyon jó ötlet a céklához, ezt ki fogom próbálni, ha nem is creme de cassis formájában, de a gyümölcsből főzött szirup szerintem jó helyettesítője lenne a receptben a gránátalma szirupnak. Ugyanis sokan kérték tőlem idehaza a receptet, de a gránátalma szirupnál elakadtak. Ez Szabolcsban nem nagyon van, én is Debrecenből hozom, viszont mirelit feketeribizlit itt is kapni. A napokban pont azon filóztam, hogy mivel válthatnám ki a gránátalmát ebben a receptben, és most úgy tűnik, megvan a megoldás! :) Köszi! :)
Azért a friss gránátalmából főzött szörpöt is kipróbálnám, de sajnos ahhoz nálunk nem lehet jó gránátalmát kapni…
2010. január 11., hétfő