“Rósejbni” sütőtökből, krumpliból kéksajtos tejfölös mártogatóssal

2009. november 11, szerda | hús nélkül, köret, zöldség | Szerző: Herczeg Gabriella

P4180005

Ismét egy sütőtökös recept, amit Ponty Úr inspirált. Ebből ugyanis ő is eszik velünk az asztalnál. Szigorúan pépesítés nélkül, nehogy már kisbabának nézzük.

Még mielőtt bárki azt gondolná, ez nem egy kifejezett babakonyha recept. Vagy hát lehetne az is, csak akkor el kell hagyni a baba adagjából a fűszereket. De akkor Ponty nem eszi meg!!! Nem tudom, hogy van ez, de nem gondolom, hogy túlzottan általános dolog egy 10 hónapostól, hogy csilivel gazdagon fűszerezett ételeket eszik. (vajon ez meg miért lehet, mikor egysejtű kora óta fokozott csili-expozíciónak van kitéve, és még az anyatejjel is ezt szívja magába, ezúttal szó szerint…) Ennek megfelelően semelyik hozzátáplálási táblázatban nem találtam meg az előbb említett fűszert.

Nem kell értesíteni a gyermekvédőket, ugyanis a helyzet tényleg csak az, hogy Ponty csili nélkül nem eszik mást, mint húst és kenyeret (jó esetben). Esetleg, nagyon ritkán, almát kakukkfűvel. Elég sok kudarcba fulladt etetési kísérlet után jöttünk rá erre, egy bébiétel-baleset kapcsán. Persze így sem eszik eget rengető mennyiségeket szinte semmiből, de nekem az az 50-60 gr is óriási sikerélmény, ha bele tudom tuszkolni a szájába. 10 hónap után ugyanis már kezd kissé fárasztóvá válni a 2-3 óránként szoptatás. Éjszakánként is.

De nem szeretnék én panaszkodni, hiszen Ponty továbbra is egy angyal, csak egy olyan angyal, akinek Duracell reklámokban kellene szerepelnie.

Visszatérve az ételhez, köretnek többször készítettem már ehhez hasonlót, de az utóbbi időben rájöttünk, hogy remek vacsora válik belőle önmagában is, némi fűszeres tejföl vagy birsalma csatni kíséretében.

Meg hát amúgy is, nem túl előkelő dolog tudom, de nekem télen a héjában sült krumpli az egyik kedvenc vacsorám, valamilyen fűszeres mártogatóssal. Ez meg ahhoz igen hasonló, de mégis visz bele egy kis változatosságot, nehogy az ember házastársa ráunjon az egyszerű(bb) ételekre.

2-4 adag ( ez elvileg 4 embernek elég kell legyen, de nálunk csak 2+1/4)

1 kg krumpli, 50 dkg keményebb húsú sütőtök (úritök vagy disznótök), 1 ek szárított csili, 2 ek római kömény, 1 tk só, 4+2 ek olívaolaj

A mártogatóshoz:

3 dl tejföl (lehet zsírszegény is), só, bors,

10 dkg tejszínes krémsajt (Philadelphia utánzat) és 2 gerezd fokhagyma VAGY 10 dkg kéksajt (Dorblu)

A krumplit meghámozom, közel azonos méretű hasábokra vágom. 4 ek olívaolajon vastag aljú, fedeles teflon serpenyőben közepes lángon, fedő alatt addig párolom, amíg a krumpli húsa kezd áttetszővé válni. Kavarni nem kell, nehogy pépesedjen, elég néhányszor megrázogatni. Ez kb 10 perc alatt megvan.

A tököt meghámozom és a krumplihoz hasonló méretű gerezdekre vágom. Ez a rész a legnehezebb, mert igen kemény az úritök húsa. De megéri a végeredmény miatt.

A tököt a krumplihoz keverem a csilivel, még 2 ek olívaolajjal és a mozsárban a sóval porrá őrölt római köménnyel együtt, jól összeforgatom, majd egy nagyobb tepsibe öntöm. Akkora tepsi kell, hogy egy rétegben el tudjuk benne teríteni a zöldségeket.

220°C fokon 45 percig sütöm.

Közben elkészítem hozzá a mártogatóst, melyhez a tejfölt kikeverem, lehetőleg habverővel a sóval, borssal, finomra reszelt fokhagymával és valamelyik sajttal. Ha a kéksajtos változatot készítjük, azt érdemes előtte elmorzsolni vagy lereszelni, de ha igen puha (pl Stilton), akkor a habverőnek is megadja magát.P4180065P4180033P4180056

Címkék: , , , ,

16 hozzászólás a bejegyzéshez: “Rósejbni” sütőtökből, krumpliból kéksajtos tejfölös mártogatóssal

Kata
2009. november 11., szerda

Teljesen igaza van Ponty Úrnak, le az unalmas bébikajákkal! (az én lányom is rettentően rossz evő volt, amikor véletlenül 9 hónapos kora táján belekóstolt egy töltött káposztába. na onnantól csak normális kajákat evett, de azt legalább jókedvűen…)

Felholany
2009. november 11., szerda

Ponty Úrnak szemmel láthatóan nagyon ízlett! :) Vagány kis Pasi, és nagyon szép! :) “Időben” elkezdte az élet élvezetét, mert hát ugye ami jó az jó! :)))

mamihami
2009. november 11., szerda

Fanni is ugyanígy volt ilyen idős korában: üvöltött, ha az ő ételéből kihagytuk a csilit, a nyers hagymát kilószámra nyomta… :) Csak helyeselni tudtunk! :)

killervidra
2009. november 11., szerda

Felhőlány, köszi! Szerintem is helyes kis kölyök és valóban, elég vagány… ;)
Kata, Mamihami! Hát akkor nem földönkívüli az én fiam, csak valamiért ez a rész kimaradt a baba-mama könyvekből! Mindenesetre szerintem is jó ízlése van a gyerkőceinknek! :)

Ancsika
2009. november 12., csütörtök

Csak maradjon is meg a kis uraság jó étvágya!
Az én fiam kiskorában úgy tömte magába a zöldségeket, gyümölcsöket, hogy néha azt gondoltam beteg lesz! Mára ennek hírmondója sem maradt :( szinte semmit nem eszik meg. Ki érti ezt!?
Jó ötlet ez a sütötökös rosejbni :)

killervidra
2009. november 12., csütörtök

Ancsika, köszi! Végre valakit a recept is érdekelt… :)
Mi is érdeklődve várjuk a fejleményeket, ami a táplálkozását illeti. :)
És egy kis vigasztalás: az öcsém olyan volt gyerekkorában, mint a fiad, szinte semmilyen zöldséget, gyümölcsöt nem evett meg. Aztán megtanult főzni ( egyébként zseniális szakács lett) és azóta szinte mindenféle zöldséget megkedvelt! Szóval van remény! :)

Kata
2009. november 13., péntek

Jól van no, ha a címben lévő kaja nem érdekelt volna, ide se jöttem volna…:))) de Ponty Úr mindig győz nálam:)

killervidra
2009. november 13., péntek

:)))))
Nálam is…

lúdanyó
2009. november 15., vasárnap

Ma neki állok ennek a rosejbninek, nagyon tetszik a sütőtökös változat. Ha Ponty úr Ázsiában nőne fel, teljesen természetes lenne ez a sokféle fűszer már kicsi korában is.
Amúgy meg olvadozok én is Ponty úrtól :)) Nagyon irigylem a mostani szülőket, hogy ilyen könnyen megoszthatják a gyerekeik fényképeit másokkal :)

killervidra
2009. november 15., vasárnap

Lúdanyó, örülök, hogy tetszik! Remélem, ízleni is fog! :)
Várom a beszámolót! :)
Pontytól mi is olvadozunk, egyre inkább… Egyébként azért is jó, ha az embernek weboldala van, mert ide sokkal több kép fér, mint egy e-mailbe. Meg nem is kell állandóan észben tartani, hogy kinek melyik képet küldtem már el. Mert képeket mutogatni a csemeténkről, azt egyszerűen muszáj. Ezt már megtanultam! :)

nokedli
2009. november 15., vasárnap

én tökéletesen megrudom érteni a rendkívül sármos ponty urat. kétévesen, ha választanom kellett, gondolkodás nélkül a szalonna mellett döntöttem, a csoki nem is érdekelt…

killervidra
2009. november 15., vasárnap

Igen, Ponty nem kifejezetten az a sótlan bébiétel-zöldség-gyümölcs habzsoló fajta… :)

peel
2011. november 15., kedd

A sütőtökhasábokat én baconba tekertem – láttam vhol -, hát vmi fenséges. A héten így is kipróbálom!!!

killervidra
2011. november 16., szerda

Peel, ha a baconos változat tetszett, akkor lehet, hogy ez a sonkás is bejönne. :)
A fűszeres sütőtök rósejbni meg remek köret, egyik kedvencem. :)

peel
2011. november 18., péntek

És tényleg. De hogy nem vettem észre??? Sürgősen pótolnom kell : ))) Szerencsére sütőtök dömping van nálunk. Gyakorlatilag mindennap azt eszünk más és más formában, úgyhogy örülök az új recepteknek is ; )

killervidra
2011. november 18., péntek

Peel, örülök hogy tetszik! :) Lesz még az idén pár új recept. :)

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)