Krémes tejpuding (muhallebi)

2010. augusztus 21, szombat | desszert | Szerző: Herczeg Gabriella

P1016082

Nos, eredetileg spontán született az első változat, mert elfogyott itthon a gríz, és tejbegríz helyett rizsliszttel készítettem Mogyorónak a pótvacsorát. Vagyis tej, vanília, rizsliszt. Aztán eszembe jutott, hogy Chilinél találkoztam már ezzel az édességgel, és ez nem más, mint a muhallebi, azaz a törököknél honos krémes tejpuding. A következő elkészítésnél már Chili receptjét követtem, vagyis a vanília helyett rózsavizet használtam, és az általa megadott mennyiségeket használtam. Az elkészítés nagyjából annyira “bonyolult” mint a tejbegríznél, és a ráfordított idő is hasonló, de az eredmény… hát hogy is írjam, hogy az imádott tejbegríz erényeit ne kisebbítsem? Elegánsabb? Határozottan!

Ha pedig valakit csak a rózsavíz tartana vissza az elkészítésétől, hát használjon hozzá vaníliát. Az eredmény ugyan így nem lesz autentikus, de az magyar ízlelőbimbóknak így talán jobban megfelel.

Készült mellé egy kis mentás őszibarack saláta és cukros pirított pisztácia is, nem annyira az autentikusság, mint az élvezetek halmozásának jegyében.

Szóval a hihetetlenül egyszerű (de nagyszerű) recept következi.

  • 4 adag
  • 1 liter zsíros tej
  • 7 dkg rizsliszt
  • 1 ek rózsavíz
  • 4 ek cukor
  • 6 ek pisztácia (hámozott, sózatlan
  • 2 ek cukor
  • 2 nagy őszibarack (30 dkg)
  • lime
  • cukor
  • 1 marék mentalevél

A rizslisztet habverővel csomómentesre keverjük nagyjából 2 deci tejjel. Hozzáöntjük a többi tejet, és habverővel folyamatosan kevergetve addig főzzük mérsékelt lángon, amíg besűrűsödik. Ezt követően lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a cukrot és a rózsavizet, majd poharakba adagoljuk. Kihűtjük, hűtőbe tesszük néhány órára fogyasztás előtt.

A pisztáciát késsel durvára vágjuk, szárazon egy serpenyőben pirítani kezdjük, majd ha már illatozik/mikor elkezd színt kapni, megszórjuk a cukorral.Néhány másodpercig kevergetve együtt sütjük, hogy a cukor csak ráolvadjon, de a cukor ne karamellizálódjon, majd lehúzzuk a tűzről. Ha már kissé kihűlt, fakanállal összetörjük majd a pudingok tetejére szórjuk.

Az őszibarackot meghámozzuk, felszeleteljük, megcsepegtetjük lime levével, megszórjuk egy kevés cukorral, majd hozzákeverjük a finomra aprított mentát.

A puding mellé külön tálkában adjuk a salátát.

Megjegyzés: ha vaníliával készítjük, akkor a vaníliás cukrot (vagy a vaníliát) még az elején adjuk hozzá a tejhez, és azzal forraljuk fel. 1/3 rúd félbevágott vanília vagy 2 ek házi (2 tasak Bourbon) vaníliás cukor elég lesz hozzá.

Címkék: , , , , ,

2 hozzászólás a bejegyzéshez: Krémes tejpuding (muhallebi)

jókaja
2010. augusztus 22., vasárnap

Vannak olyan alapreceptek, amik a világ minden sarkában, kisebb változtatásokkal, ismertek.
Nagyon hasonló az a holland pudingféle, amit Nagyanyám főzött gyakran az unokáknak.
http://jokaja.hu/vla-holland-puding/

killervidra
2010. augusztus 22., vasárnap

Hát igen, a zacskós puding is csak keményítő+ némi színezék és aroma, az pedig igazán mindenhol elterjedt (sajnos) és valójában nem is olyan olcsó…
Én eddig csak katalán krémet készítettem keményítővel, abban van tojássárgája is, viszont a holland puding nagyon szép alternatíva a bolti zacskós vackokra szerintem! :)
Ez a krém annyiból más egy picit, mint a “hagyományos” (azaz inkább az általunk ismert) pudingok, hogy a rizsliszttől más a textúrája és a rizs íze is átjön. Szerintem nagyon finom. :)

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)