Két nap telt el elkeseredett, de végül eredménytelen szánkóvadászattal, viszont legalább a karácsonyi ajándékok beszerzésén túl vagyunk. A maradék, házilag készülő finomságok részben még hátravannak, de a közös havas program elmaradásával tenger időt spóroltam magamnak, igaz a legkevésbé sem örülök neki.
Tehát én nekiestem a maradék trüffeleknek és a likőröknek, Férj meg közben kisdeddel az ablakból szemléli a hava(s állatoka)t. Viszont holnapra ígértek már szánkót több helyen, meg ugye a coca is holnap lényegül át kolbásszá az én segédletemmel, szóval igyekeznem kell.
Nem is írok többet, csak még a recepteket.
Még annyit, hogy a zsályás-mézes lett a legfinomabb (nekem. Férjnek a csilis-aszalt sárgabarackos), amihez pedig az inspirációt Olzka zsályás-csokis keksze szolgáltatta.
A zsályát a cukorral mozsárban finom porrá őrölöm.
Az apróra tördelt csokit a vajjal, a tejszínnel és a zsályás porral összemelegítem, lehetőleg vízgőz fölött, vagy egy vastag aljú, teflon edényben kis lángon. Óvatosan, csak addig kell melegíteni, amíg a csoki megpuhul, ez 30°C fok körül már megvan, ezután le kell venni a gőzről/tűzről, és addig kevergetni, amíg az egész egynemű, folyós lesz.
Végül hozzáadom a mézet és kihűtöm a masszát. Hűtőben, teraszon, kinek hol egyszerűbb. A macska elvileg nem szereti, szóval a terasz is biztonságos.
A megdermedt masszából púpos teáskanálnyi adagokat vájok ki, majd 2-3 cm átmérőjű golyókat formázok.
A mozsárban a cukorral porrá őrölöm a maradék zsályát, ezzel elkeverem a kakaót és ebbe hempergetem a golyókat. A golyókat mignon papírba vagy Toffifees műanyag tartóba is lehet tenni, így könnyebb “formában tartani” a golyókat, amíg vissza nem dermednek.
Hűtőben tárolom.
Az apróra tördelt csokit a tejszínnel és a vajjal vízgőz fölött/kis lángon összemelegítem, mint fent leírtam.
Az aszalt sárgabarackot késsel apró kockákra vágom, majd a csilivel együtt a csokis masszához keverem.
Hűtés-gyurmázás-kakaóba hempergetés, mint a zsályás-mézes változatnál.
Hűtőben tárolom.
Számomra a karácsonyban az egyik legvonzóbb dolog (a mini stollenen kívül), az ilyenkor számos helyen igen jó minőségben beszerezhető spekulatius keksz. Én nagyon szeretem és szerintem most tényleg könnyen beszerezhető, de ha valaki nem szereti/nem tudja beszerezni, helyettesítse amarettivel, babapiskótával, vagy a kedvenc kekszével.
Az apróra tördelt csokit a tejszínnel és a vajjal vízgőz/ kis láng fölött összemelegítem, mint fent leírtam.
A Spekulatius kekszet finom porrá zúzom egy vastag zacskóba töltve, sodrófával csapkodva vagy késes robotgép segítségével. Ebből 7,5 dkg-ot a mézzel együtt a csokis masszához keverek, majd a masszát kihűtöm.
Miután megdermedt, gombócokat formázok belőle, mint fent, de ezúttal nem kakaóba, hanem a Spekulatius keksz morzsájába hempergetem.
Hűtőben tárolom.
Megjegyzés: Szerintem nem érdemes magasabb kakaótartalmú csokiból készíteni, mert túlságosan keserű lesz a trüffel. Az is igaz, hogy én újabban nem annyira szeretem az étcsokit, szóval ízlés kérdése ez is. Mindenesetre ha ennél magasabb kakaótartalmú csokit választunk, akkor érdemes megkóstolni a masszát és porcukorral igazítani az ízén, ha szükséges. (én majdnem ezekbe is tettem extra cukrot, de aztán eszembe jutott, hogy ajándékba lesz, és nem nekem… )
Ami még komolyan felmerül, mint lehetőség, hogy legközelebb, ha házi használatra készülnek a bogyók, a csoki 1/3 részét tejcsokira cserélem…
Nagyon tetszenek! Töröm a fejem valami hasonlón így a hajrában.
A szánkót még lehet, hogy annyira nem értékelné a gyermek. Mondjuk mi a férjem 30 éves szánkóját használjuk és én nem értékelem annyira, hogy leszakad a kezem-derekam.
Ági! Jók ezek a trüffelek, nagyon hamar megvannak és számtalan variációban készülhetnek. Igazi last minute ajándék!
A szánkót a kölök még lehet, hogy nem élvezné annyira, mint mi, ez igaz. :) De itt földútnak sem nevezhető buckás ösvények vannak csak a házak között, szóval eddig én ölben vittem sétálni a gyereket az erdőbe (na, az sem egy könnyű terep), a szánkó ehhez képest előrelépés lenne. A derekamat-karomat meg már most sem érzem (vagy ha igen, akkor fáj). :)
Szia! Itt egy tuti forrás, én múlt pénteken vettem ott szánkó karfát.
http://www.hazaikert.hu/?resz=1&alcs=5
Ági
Köszi Ági! Ma még futunk egy kört a boltokban, de ha ma sem kapunk, mi is az internetről rendelünk! Most már legalább tudom is, hogy honnan! :)
Köszi még egyszer! :)
(és boldog karácsonyt!)
Személyesen is meg lehet venni a szánkókat – sok sikert, jó szánkózást! Ági
Hivatalosan Nyíregyházán, gyakorlatban pedig mellette, egy pici faluban lakunk. :)
Marad az internet… :)
Nagyon finomak lehetnek :) mennnyi ideig állnak el a trüffelek?
Km, köszi! :)
Úgy tudom, a tejszín miatt hűtőben tárolva kb 12 nap.
Van trüffel csak vajból és csokiból is, a boltban kapható trüffelek is ilyenek, azok egész sokáig elállnak, de én olyat még nem csináltam.
Köszi szépen!!!
Szívesen! :)
Ajaj, megint mennyi finomság….Ennyi időm már nem lesz, pedig a Spekulatius ott figyel a kamrában ugyanilyen célzattal:) Lehet, hogy azért még meglépem…De a másik kettő is izgató!
Trinity, köszi! :)
Ezek most mind ajándékba lesznek, ha én is enni akarok belőle, kénytelen leszek karácsony után egy ismétlést csapni! :)
2009. december 22., kedd