Pecorinós diós keksz, rozmaringgal
A fiúknak. Sör mellé. Hirtelen, mert minden előzetes figyelmeztetés nélkül kezdtek el sörözni. Férj, Apu, meg Öccs. Itthon meg egy félig sült báránycombon kívül semmi sör mellé való...
Szóval még egy bőr a kukoricás kekszről, ezúttal sósan. (nem állítom persze, hogy ne akartam volna már napok óta kipróbálni ezt a változatot is)
A sikerét leginkább a következő életképpel tudnám szemléltetni: két (elvileg) felnőtt fiatalember áll a konyhapult mellett. A tűzforró kekszecskéket a tepsiből szájukba gyömöszölik. Ordítanak, káromkodnak, égett ujjaikat rázogatják, égett nyelvüket sörrel hűtik. De a tűzforró kekszet változatlan elánnal tömik magukba...
3 tepsi (NAGYON kevésnek bizonyult, duplázni érdemes)
200 gr simaliszt, 50 gr kukoricaliszt, 50 gr darált dió (nem baj, ha nem finomra), 150 gr vaj, 1 tojás, 20 gr nádcukor, 60 gr finomra reszelt pecorino, 1 ek apróra vágott rozmaring levélke, csipet sütőpor(elhagyható), 1 tk só
A hozzávalókat összegyúrjuk, 1 cm golyókat formálunk a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, villával lelapítjuk. 200°C fok, 10-12 perc. Azért érdemes megvárni, amíg kihűl...
Megjegyzés: túlsütni nem szabad! Akkor jó, amikor a keksz teteje még sápadt, csak az alja halványan narancssárga. Ez a szín a kekszek alsó szélénél látszik, nem is kell megfordítani hozzá.
Nem semmi milyen sokat főzöl! Kicsit irigykedem, kicsit nem :-D
Ez a kukoricalisztes tészta tényleg nagyon jó, ma megint sütnöm kell egy dupla adagot :)
Amúgy meg ha reggeltől délig 182x elénekled az Árkot ugrott a szúnyog és az A part alatt című műdalokat, 93 alakalommal repülőzöl és 45x tükröt bámulsz egy alig 4 hónapos tündérkével, délutánra azért igényed lesz BÁRMIFÉLE kreatív munkára. ( még akkor is, ha tényleg tündér a gyermek)
A 1,5-2 óránkénti szoptatások miatt meg többnyire csak a konyháig jutok... :)