
Vannak ételek, amik nem véletlenül tettek világhírnévre szert. A bundás csirkemell káposztasalátával egy közülük. Bár nem a legkifinomultabb fogás, mégis a sikere elsöprő, legalábbis nálunk, így esett, hogy bár lassan hetente kétszer készül, fényképet készíteni róla mégis alig sikerült, mivel olyan gyorsan fogy el, ahogy sül ki a hús. A házi változat szerintem egyáltalán nem olyan felháborító táplálkozás-egészségügyi szempontból, sőt, a káposztasaláta (mely itt joghurttal készül) kifejezetten egészséges darab. Meg az én személyes nagy kedvencem. Akár magában is. Hát igen. Az ehhez hetente beszerzett káposzta és répa mennyisége alapján pedig a szomszédaink már kissé gyanakaszanak, hogy vajon hol tartjuk a nyulakat? Szóval finom. Nagyon.
- bundás csirkemell káposztasalátával
- 3-4 főre
- 50 dkg csirkemellfilé
- 10 dkg kukoricaliszt
- 2 tk só
- 1 ek szárított, őrölt rozmaring
- 2 tojás
- olaj a sütéshez (1 ujjnyi)
- a salátához:
- 1 kis fej újkáposzta (50 dkg)
- 2 szál répa (30 dkg)
- 1/2 fej lilahagyma (3 dkg)
- 30 dkg görög joghurt
- 1 ek cukor
- 1/2 tk só
- 1 citrom leve
2 ek hidegen sajtolt repceolaj (vagy olívaolaj, finomított napraforgóolaj)
A káposztát negyedekbe vágom, nagyon vékony csíkokra metélem, majd a csíkokat is két-három részre vágom. A megtisztított sárgarépát éles késsel julienne-re vágom vagy julienne gyaluval legyalulom.
A lilahagymát megtisztítom, finomra reszelem, majd a sóval, cukorral, citromlével 15 percig állni hagyom. A zöldségeket összeforgatom a lilahagymával, olajjal, joghurttal.
A csirkemell filékről leválasztom a kisebb, vékony belső filét, a maradékot, ha túl vastag lenne, lapjában kettévágom. Enyhén kiklopfolom, úgy, hogy nagyjából egy centi vastag legyen egy-egy szelet. A húst besózom, majd megforgatom a rozmaringgal elkevert kukoricalisztben. Ezt követően megmártom az elhabart tojásban, majd ismét megforgatom a fűszeres kukoricalisztben.
Bő, forró (170-180 C fok) olajban mindkét oldalán aranyszínűre sütöm, majd lecsepegtetem és papírtörlővel leitatom a felesleges olajat.
A húst a salátával tálalom.
4 hozzászólás
archívum — új hozzászólást már nem lehet írni