Akácvirágos tejespite

2011. május 15, vasárnap | desszert | Szerző: Herczeg Gabriella

Erre az évre be lett tervezve egy-két új akácvirágos recept, az egyik ez a tejespite volt. A tejespite érdekes műfaj, szépnek semmiképpen nem nevezném, de a lágy, remegős tészta a látványért kárpótol. Egy régi magyar édességről van szó egyébként, ami nem más, mint kemencébe tolt tepsiben egyben, vastagon kisütött palacsintatészta és kísértetiesen hasonlít a franciák clafoutisára, de ebbe gyümölcs nem kerül, hanem a végén híg lekvárral megcsorgatva tálalják. Egyes vidékeken a lekvárral való megcsorgatás még a sütés előtt megtörténik, és ezzel sül együtt felül remegősre, alul egy kicsit szilárdabbra a tészta.

A tálalás pedig megoldható úgy is, ha minden adagot külön kis formákban sütünk, így nem szeletelni kell a végén a tésztát, hanem mindenki kap egy csinos kis tálat.

Ez a tészta most egy kicsit könnyebbre lett hagyva a klasszikus recepteknél és kukoricaliszttel készült, alacsonyabb hőfokon inkább csak szilárdult, mint sült, lekvár helyett pedig akácvirág került a tetejére. Persze lehet mellé is tálalni lekvárt, például házi sárgabarackot vagy körtét, csak hogy tartsuk magunkat a hagyományokhoz is.

  • 1 db 20 cm átmérőjű piteforma vagy 3 db egyszemélyes sütőtál
  • 2 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 2 tojás
  • 3 dkg kukoricaliszt (2 ek)
  • 5 dkg akácméz
  • 1/2 citrom finomra reszelt héja
  • 5 fürt akácvirág
  • kukoricaliszt és vaj a formához
  • porcukor

A tojásokat kikeverem csomómentesre a liszttel, mézzel, majd hozzáadom a tejet, tejszínt, reszelt citromhéjat. Végül hozzáforgatom a  száráról lecsipkedett akácvirágokat is.

Kivajazott, kilisztezett formákba öntöm, majd előmelegített sütőben 140°C fokon 40 percig sütöm.

Tálalás előtt porcukrot szitálok rá, és ízlés szerint lekvárt adok mellé.

 

Címkék: , , ,

10 hozzászólás a bejegyzéshez: Akácvirágos tejespite

ottis
2011. május 15., vasárnap

Nagyon guszta és különleges!

killervidra
2011. május 15., vasárnap

Ottis, köszönöm, örülök hogy tetszik! :)

Jenis
2011. május 15., vasárnap

Úristen, ezt meg kell sütnöm! :) Tele az utca akáccal, a forgalom pedig nem nagyobb, mint nálatok.

killervidra
2011. május 15., vasárnap

:)))
Jenis, szerintem ízleni fog. :)

rossamela
2011. május 15., vasárnap

Le vagyok nyűgözve. A recept is remek, de hogy ilyen gusztusos képet csináltál erről a nehezen fotózható ételről… fantasztikus!

Kérdeznék is. Tormalevelet kaptam a piacon, kérdeztem, mire használják: elkészítik, mint a szabolcsi töltött káposztát. Tehát? Forrázás, füstölt húsos töltelék, paradicsom?
(Egyébként gondolkodom a gombás-kukoricadarás tölteléken.)

killervidra
2011. május 16., hétfő

Rossamela, köszi, örülök hogy tetszik! :) Annak pedig különösen, hogy a fotói is. :)))
Tormalevelet úgy használjuk, mint a káposztát, pont ahogy írtad, vagyis forráz-hűt, aztán betölt, é paradicsomos lében főz. A tormalevelet egyébként könnyebb tölteni is. :) A vastagabb ereket itt is érdemes kivágni, ha nagyobbak a levelek.
Ami még egy opció: szabolcsi káposztába sokféle hús kerülhet, bár valóban a sertés a leggyakoribb. De nagyon finom borjú vagy kacsahússal is, a tormás borjúhússal pedig szerintem isteni. :) (én ilyenkor füstölt húst nem is teszek bele, de apu igen, füstölt libahúst :) )

Zsuzsa
2011. május 17., kedd

Éppen akácos recepteket,bármiket keresgéltem a neten,így jutottam hozzád.Az akác szörpöddel kezdtem,aztán a likőr,most meg ez… Rengeteg akác van a környéken,lehet,hogy mindegyiket megcsinálom??? Nagyon jól néz ám ki!

killervidra
2011. május 17., kedd

Zsuzsa, örülök hogy tetszenek a receptek! :) Itt is rengeteg az akác, szóval a hétre még várható néhány recept! :)

Kasziba Zsuzsi
2014. május 18., vasárnap

Elkészítettem az akácvirágos tejespitédet. Nagyon finom lett. Egyszerre megettem magamban. :-)

Herczeg Gabriella
2014. május 20., kedd

Zsuzsi, örülök hogy ízlett! :)

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)