Medvehagymás krumplifőzelék mandulás pisztrángpogácsával

2011. április 17, vasárnap | babának, főzelék, hal, köret, zöldség | Szerző: Herczeg Gabriella

Tehát egy medvehagyma.

Sajnos egyre inkább úgy tűnik, idő, illetve fénykép hiányában a betervezettekből ezen kívül még két medvehagymás recept kerül fel a blogra az idén, a többi tálán majd jövőre.

A pisztráng filézése itt nem feltétlenül kell, hogy a klasszikus módon menjen, mivel a hús apróra lesz vágva, így az sem gond, ha nem sikerül sértetlenül hozzájutnunk. (mindez arra az esetre vonatkozik, ha a halas mégsem filézné ki a pisztrángot) Ezt a folyamatot már leírtam egy korábbi receptben, nem kell tőle megijedni, könnyen és gyorsan elvégezhető művelet. Persze a legegyszerűbb mégiscsak megkérni a halast, akik ezt tapasztalatom szerint készséggel megcsinálják helyettünk. A recepthez használt húsmennyiség egyébként két nagyobb, 35-40 dekás pisztrángból jött össze.

  • főzelék:
  • 1,5 kg krumpli
  • 1 liter zöldségleves*
  • 2 marék medvehagyma (~8 dkg)
  • 1 púpos ek finomliszt (1,5 dkg)
  • 1 púpos ek vaj (1,5 dkg)
  • halpogácsa:
  • 50 dkg pisztrángfilé (bőr nélkül)
  • 5 dkg őrölt mandula (blansírozott)
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 1 tojás
  • olaj a sütéshez (szőlőmag)

A meghámozott, felkockázott krumplit puhára főzzük az enyhén sózott zöldségalaplében. A vajon a lisztet világos aranyszínűre pirítjuk, majd kevergetés közben hozzáöntünk 1-2 merőkanálnyit a krumpli főzőlevéből. Visszaöntjük a krumplira, alaposan elkeverjük, felforraljuk, lehúzzuk a tűzről, végül hozzáadjuk a megmosott, leszárított, vékony csíkokra metélt medvehagymát is. Ha nem elég sűrű, akkor néhány szem krumplit törjünk meg az edény oldalán, ez majd besűríti a főzeléket.

A halat késsel vágjuk apróra, darált hús finomságúra. A petrezselymet aprítsuk finomra, majd keverjük a halhoz a tojással, mandulával, sózzuk. Gyúrjuk össze a masszát, majd formázzunk belőle pogácsákat. Én ehhez egy nagyobb, 5 centi átmérőjű kerek sütikiszúrót használtam, így egyenletes, nagyjából 2 centi vastagságú lett a hús mindenütt.

Kevés felhevített olajban süssük meg a pogácsákat, mérsékelt lángon, mindkét oldalukon nagyjából 3-5 perc alatt. A sütésnél figyeljük a pogácsák oldalát, ahogy világosodik a hús, úgy sül át. Ha majdnem félig kivilágosodott a pogácsa, fordítsuk meg, ahogy teljesen kivilágosodott az oldalán, rögtön vegyük ki a serpenyőből, így nem sül túl, nem szárad ki.

*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet. Ha nem ilyen alaplevet használunk hozzá, tegyünk a főzésnél egy babérlevelet is a krumpli mellé.

Megjegyzés:

Amihez nincs most fotó: medvehagymás pisztrángpogácsa. A petrezselyem helyett néhány levél medvehagyma kerül apróra vágva a halhoz (egy kis maréknyi csak), kevés őrölt fekete bors, a többi ugyanaz. Nagyon finom!

Címkék: , , , , , ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)