Olykor történnek végtelenül egyszerű dolgok, amelyek komoly függőséghez vezetnek. Ha most azt írom, hogy a lenti adagot hárman megettük egy ültő helyünkben tegnap, ma pedig újra ezt készítettem, akkor ez némi illusztrációval szolgál a fenti megállapításhoz. Nem egy komoly darab, csak egy könnyű kis édesség, minden értelemben.Több szöveg most nem lesz, egyrészt úgy tűnik, Csipi fogzik (néha olyan érzés fog el, mintha neki sokkal több foga lenne, mint 20), másrészt meg Férj szülinapját (kerek 30!) a hétvégén ünnepeljük, úgyhogy mostantól visszavonulok a konyhába (ráadásul nem is itt, hanem Kisvárdán), és nekiesik az ellátmánynak. Mármint az elkészítésének.
A tököt felkockázom, fazékba kerül a fahéjjal együtt, felöntöm a tejjel, majd fedő alatt puhára párolom. Fedő alatt fél órán át pihenni hagyom. Kihalászom a fahéjat, botmixerrel pürésítem.
Visszateszem a tűzre, majd vékony sugárban, állandó kavargatás mellett hozzácsorgatom az előzőleg a keményítővel csomómentesre kevert tejszínt. (habverő használata célszerű) Ha besűrűsödött, lehúzom a tűzről, majd hozzákeverem a cukrot, narancsvirág vizet és a narancs kivonatot/finomra reszelt narancshéjat.
Poharakba töltöm, kihűtöm, nem túlságosan, mert kicsit még langyosan a legjobb.
Nagyon jó ez a recept, köszönöm!…és a kép, az valami csodás lett!!!
Teréz, köszönöm, örülök hogy tetszenek! :)
Tökjó ez a tökös kép! Meg a pudling is! Férjet pedig Isten éltesse sokáig!
Férjnek átadtam, és köszöni szépen! :)
Örülök hogy tetszik a kép+puding! :)
A Te oldalad az egyik kedvencem,de még nem írtam.
Nagyon jó hangulatú, gyönyörű ez a kép!
Jó nézni, ki fogom próbálni!
Epercsók, köszönöm, ennek nagyon örülök! :)
Érdemes kipróbálni, legalább annyira finom mint amilyen egyszerű! :)
a fotó hangulata fantasztikus, le a kalappal.
Köszönöm! :)
Örülök hogy tetszik, ez azon kevés képek egyike, amikor legalább részben sikerült megvalósítani az elképzeléseimet a kisfiam “segítsége” és az itteni fényviszonyok mellett. :)
Holnapra sütőtök menüt tervezek természetesen tőled merítve (a paradicsomos levesedet, a garnélás metéltedet, ami nálam valószínűleg tonhallal lesz) és desszertnek ez lenne, de se kivonatom, se vizem nincs hozzá. Narancslével helyettesíthetem? Illetve kandírozott narancsom van csak itthon. Mit javasolsz?
Szép menü. :)))
A tonhalas változat egyébként remekül hangzik, főleg hogy én a tonhalat szeretem, a garnélát meg nem annyira. :)
A narancskivonatot bionarancs reszelt héja helyett használom, a narancshéj elvileg emberi fogyasztásra nem alkalmas, bionarancs meg elvétve van itthon, szóval ezért. De narancshéjjal lehet helyettesíteni, illetve nagyon jó még ehelyett a Cointreau, Grand Marnier, végső esetben pedig akár a Triple Sec, persze kizárólag csak felnőtteknek. A narancsvirágvíz az fogósabb kérdés, illata van inkább, mint íze, szóval én azt mondanám, simán csak hagyd el belőle.
Egyébként a narancslé meg nem fog neki rosszat tenni, ha csak úgy recepten kívül az is kerül bele. :)
Menü kivégezve : ) Ez a desszert valóban hab volt a tortán!!!! Nekem mondjuk a főzés alatt szinte teljesen eltűnt a lé, így a turmixolás után egy kis tejjel és narancslével kellett felhigítani, hogy aztán be tudjam a keményítővel sűríteni. Mert úgy krémleves lett volna, így meg valóban puding lett : )
Fedő alatt főzted? Mert úgy nem párologhat el a lé! :)
Örülök hogy ízlett! :) Mi is imádjuk! :)))
Igen, fedő alatt : ) Sztem nem elpárolgott, csak beszívta a tök : )
wow. :)
Na ilyet sem láttam még. Szomjas volt a tök! :))))
Valóban addiktív! Féladagot készítettem, de ma jön a másik fele :)
Detti, nagyon örülök hogy ízlett! :)
2010. október 22., péntek