Citrompáj fagyi

Miután elült a lakásban a gyermeki zsivaj, azaz meguntam hogy reggel óta teli torokból csatakiáltva rohangál fel és alá a gyermek miközben időnként térdkalácson harap, pusztán a fogzására való tekintettel (bár nem hiszem, hogy ez csillapítaná a fájdalmát, inkább csak úgy van vele, hogy szenvedjen anya is), így kiraktam a teraszra aludni, ahol meg egyébként azonnal elszenderült, szóval tehát most, hogy végre a számítógép közelébe jutottam, gondoltam írok néhány bejegyzést. Hátha valakit érdekel. (na ez volt két napja)

Persze most annyi minden mondanivalóm támadt hirtelen, nem is tudom hol kezdjem, vagy hogy jó ötlet e egyáltalán elkezdeni. A Pontyos történeteket állandóan számon kérik rajtam, szóval akkor legyen először az. Bár az elmúlt napok elég eseménydúsra sikeredtek, volt itt néhány nagymama, keresztlány, sok utazgatás, meg közben kicsit fel is újítottam a lakást, de a legmarkánsabb élményt mégis az jelentette, amikor Ponty életében először megérkezett az állatkertbe. Egészen pontosan az Indonézia házba. Az akváriumok teli színes halakkal az egy dolog. De a függőhidakon a pálmák és vízesés felett egy szál pelusban (tekintettel a házban lévő 40°C fokra) rohangáló, közben teli torokból Tarzanként üvöltöző, a köteleket apró vadállatként cibáló Ponty kétségkívül a nap élménye volt, és nem csak nekem. Az eső elől a kisgyermekes szülők mind a fedett házba húzódtak, de itt a kis dúvadamat látva rettegve szorították magukhoz a gyermekeiket. Hogy a félelemtől vagy azért, hogy el ne tapossa őket az én cseppet sem konszolidáltan viselkedő fiam, az sosem derül már ki. Részben mert szemlesütve és igen gyorsan távoztak még a környékünkről is. Hát ez van, kicsit el vagyunk szokva a civilizációtól, nekem sem jutott eszembe megfékezni Pontyot, egyrészt nem is tudtam gondolkodni a röhögéstől, másrészt meg amikor mégis, akkor vizionáltam az ölemben hisztiző, harapó és rúgó, maximális hangerővel bömbölő kisdedem, aki a kötelekre mászna vissza, és erre valahogy nem vágytam. Közben a keresztlány feje kicsit égett, cikik az ilyen rokonok, de őt aztán kiengeszteltem a receptben következő fagyival. Mivel ő már visszautazott székesfővárosunkba, így könnyen megbocsátott, legközelebb úgyis csak jövőre jön ide nyaralni. Recept. A citromos pite után szabadon. Még egy érdekesség: a fagyi fura formája annak köszönhető, hogy este készült, így eltettem egy keveset belőle a fotózáshoz egy műanyagpohárba, és hát Férj szerint, aki a fotómodelleket rendszerint fogyasztja, nem ártott neki a mélyhűtés egyáltalán. Szóval ez a fagyi a másnap is krémes fajta.

• 750 ml fagyasztandó masszához
• 1dl citromlé
• 2 citrom finomra reszelt héja
• 300 gr Philadelphia típusú krémsajt
• 2 dl tejszín (főzőtejszín vagy kávétejszín)
• 10 dkg cukor
• 2 tojássárgája
• 10-12 darab zabpelyhes keksz (vagy tetszés szerinti zabpelyhes kekszből 6-8 dkg)

Először néhány szó a tejszínről. Én most a President 12% zsírtartalmú főzőtejszínjét használtam, ebben nincs keményítő, nem szükséges főzni. Elég sok helyen kapható, és kb 20 forinttal drágább a többinél. Ha ez nincs, jó helyette kávétejszín is. Én azért nem akartam habtejszínt használni hozzá, mert féltem, hogy úgy túl zsíros és sűrű lenne a massza, és azonnal ráfagyna a fagyigép falára. De nem kizárt, hogy habtejszínnel is működik, csak én úgy nem próbáltam. A citromlé felét a tojások sárgájával és a cukorral vízgőz felett vagy igen kis lángon habverővel való folyamatos kavarás közben besűrítem. Kihűtöm (ha hideg vízzel telt tálba állítjuk gyorsabban megy), majd hozzáadom a maradék citromlevet, tejszínt, krémsajtot, reszelt citromhéjat és habverővel csomómentesre keverem. A masszát fagyigépben kifagyasztom. A kiadagolt fagyit morzsásra tört keksszel szórom meg.