Mire jók a maradékok? Spárgakrémleves
A spárga tisztítása során elég sok hulladék keletkezik, a fás részeket megenni nem érdemes, kidobni meg... hát, nehezen visz rá a lélek. Ennek ellenére tavaly fordult elő először, hogy a végeket hasznosítottam, köszönhetően Beatbullnak, nála olvastam ugyanis, hogy a spárga tisztítása során keletkezett hulladékokat kifőzi, és az így nyert intenzív ízű lében párolja a spárgát, illetve Mammának, aki a maradékokat spárgalé főzéséhez hasznosítja..
A hulladékok hasznosítását én most úgy oldottam meg, hogy keményebb, fás végekből főztem levest, ezt pürésítettem, majd szitán áttörtem, hogy megszabaduljak a nemkívánatos részektől.
Az eredmény ízre elég meggyőző volt. Most három köteg (2 zöld, 1 fehér) spárga tisztítása során keletkezett végeket használtam fel hozzá, melyeket az elmúlt napokban összegyűjtöttem, és nyirkos papírtörlőbe+ kilyuggatott műanyag zacskóba csomagolva a hűtőben tároltam, így nem lett semmi bajuk a felhasználásig.
A leves külleme viszont nem feltétlenül bizalomgerjesztő, nem az a fajta étel, amitől az ovisok egymás sarkát letaposva rohannak a tányérjukhoz, viszont Ponty pohárból itta, így nem keltett feltűnést a khaki színű lé.
Ami amúgy tényleg finom. Ez onnan is látszott, hogy Ponty,a spárgák ádáz ellensége megitta.
Még egy mondat: a leves elég natúr, intenzív spárga ízű, tekintettel a minimanóra (meg rám), de akinek ez így túl egyhangú (mondhatni sovány) lenne, az feldobhatja egy kis buggyantott tojással (leírás Starfokkernél), vagy reszelt parmezánnal.
És az ízesítéshez használt narancs+bazsalikom ötlete szintén Beatbulltól származik.
Update: Azóta készült még egy változat (mert erre rá lehet szokni), fehérboros, fokhagymás, újhagymás, na az is jó lett, úgy hogy alant leírom azt is.
- 4 adag
- 45 dkg spárgavég (3 csomag spárgából, tisztítva mérve)
- 25 dkg újkrumpli
- 1 liter alaplé (vagy leszűrt húsleves)
- 1 narancs leve
- 1 tk szárított bazsalikom
- 15-20 bazsalikom levél
A spárgamaradékokról levágom a beszáradt végeket, a hibás, sérült héj-részleteket.
A meghámozott, felkockázott újkrumplival együtt a spárgát puhára főzöm az alaplében, melyhez hozzáadom a szárított bazsalikomot és a narancs levét is. Sózom ízlés szerint, botmixerrel pürésítem.
A levest szitán vagy szűrőn átpasszírozom, hogy megszabaduljak a fás részektől. Ha kihűlt a leves, akkor még újból fel is forralom.
Minden tányérba 4-5 levél finomra metélt bazsalikomot rakok, majd rámerem a forró levest.
- A második verzió:
- 45 dkg spárgavég
- 25 dkg újkrumpli
- 1 liter alaplé (vagy leszűrt húsleves)
- 1,5 dl száraz fehérbor (könnyű, gyümölcsös zamatú)
- 1 csokor újhagyma (8-10 ceruzavastagságú szár)
- 5 gerezd fokhagyma
- 5 dkg vaj
Az újhagymát megtisztítom, a zsenge zöld szárából is hagyok rajta egy keveset, majd feldarabolom, a fokhagymát tisztítás után kétfelé vágom. A spárgát, krumplit úgy készítem elő, mint fent.
A vajon megpárolom a hagymát, amíg kicsit megfonnyad, fél percre mellédobom a fokhagymákat és a spárgát is. Felöntöm a borral, és erős lángon elforralom szinte teljesen alóla, ne maradjon benne alkohol. Hozzáadom a krumplit, alaplevet, sót, és fedő alatt addig főzöm, amíg megpuhul benne minden.
Aztán botmixer, passzírozás, mint fent leírtam.
Igazából ez a változat elég karakteres ízű, így ebbe levesbetétként talán csak pirított kenyérkockákat tudnék elképzelni. Ha egyáltalán az szükséges.


Bár látványnak kellemesebb lett volna, ha csak zöld vagy csak fehér spárga maradékokból készül. :)
úgy szoktam, hogy fél kilónyi spárga "hulladékát", vagyis végeket és héjat 3 decinyi vízben felfőzök, + pici bor, citromlé, cukor és só. Nem szoktam átpaszírozni, csak leszűrni, így is elég intenzív. Ha alaplevünk van, még jobb. Szűk két deci lé marad belőle, de tovább is lehet beforralni.
Ha előbogarászom a linket (vagy ha kapok hozzá kis segítséget :) ), szívesen beilleszteném a bejegyzésbe! :)
Nálunk most egyelőre még krémleves korszak van, mert a cél az, hogy minél több zöldséget juttassak Pontyba, de a Te spárga levesed is szeretném majd kipróbálni. (tekintetbe véve a spárga-készleteimet, ez menni fog! :) )
Errefelé spárgaidénykor az éttermekben innivalóként is lehet kapni a spárgaalaplevet (Spargelsud). A héjakat is nyugodtan kifőzheted a fás végeken kívül. Mammával ellentétben nálam csak só és cukor kerül bele - fehérbort csak a habzó lisztes vaj felengedéséhez használok keveset. Van egy minimalista spárgakrémleves receptem is erre.
De nem panaszkodom, mert a maradék legalább finom. :)
A minimalista levesedet megkeresem mindenképpen, mert a kisfiam ízlése újabban ilyen irányba halad. :)
Csak van az a rossz beidegződésem, hogy a spárga az nekem vékony... :)