Élek még (alig), és főzök is (szintén alig). Ha pedig már itt van a spárgaszezon, hozok egy könnyű receptet. (az akác az idén sajnos elmarad, kiirtották az akácerdőt körülöttünk)
A recept minden szempontból könnyű, a tartalma és az elkészítése is, és szintén a munkahelyi ebéd kategóriában indul (úgy persze hagyma nélkül).
Aztán hogy hogyan lesz tovább, még nem tudom. Nem elég, hogy 1 teljes embert igénylő munkám van, de emellett még 1-1 teljes embert igénylő gyerekem is, a háztartásról nem is beszélve, és nem tudom, hasonló felállással más hogy csinálja, de nekem alig marad erőm/időm élni. A körültekintő, gondos anyagbeszerzés már rég a múlté, örülök, ha egy-egy hiperbe beesünk zárás előtt tejért. Nincs már ellenőrzött forrásból származó termelői zöldség idehaza, örülök, ha van egyáltalán valami a hűtőben. Az aprónép pedig rántotthúson és hamburgeren élne, ha tehetné, szóval ha jut negyedórám a főzésre késő este, amikor hazaesünk a gyerekekkel, nem igazán a kulináris mennyország az, ami megvalósul a konyhában (bár van már ultragyors, sütőben sült rántotthús és 100% házi hamburger receptem is a körülményekből adódóan) Szóval még nem tudom, hogyan tovább, meg eleve, hogyan éljük túl, ami előttünk áll, és én egészen pontosan hogyan nem fogok éhenveszni a nagy gyereketetés közepette. De talán egy kicsit már túl sokat beszéltem (mellé). Recept.
A hagymát finomra aprítom, majd összeforgatom az ecettel és állni hagyom.
A lencsét beáztatom pár órára hideg vízbe. Ez nem szükséges, mivel az apró szemű lencse könnyen megfő, ha nincs beáztatva, akkor is. De könnyen szét is fő, épp ezért. Én úgy főzöm, hogy beáztatom, majd átöblítem, és enyhén sós vízben forrástól számított 10 percig főzöm, így épp jó lesz az állaga. Leszűröm, félreteszem.
A spárgákat megmosom, elpattintom, a fás részt másra használom, a csúcsos részeket pedig nagyjából 5 centis darabokra vágom. Az olívaolajon 4 perc alatt mérsékelt lángon, fedő alatt, gyakran rázogatva átsütöm.
A sült spárgát összeforgatom a lencsével és a hagymával (vagy a finomra aprított petrezselyemzölddel) Meglocsolom a dióolajjal. Tálalás előtt fél órán át hűvös helyen pihentetem.
Tálalásnál füstölt pisztrángot tépkedek a saláta tetejére. Pisztráng nélkül pedig remek köret lesz – például sütőben sült “rántott” zöldfűszeres szűzpecsenye mellé (ugye ez így már nem is hangzik olyan rosszul ;))
Tekintettel arra, hogy hasonló időzavarral küzdök, és néha sírni tudnék, hogy nincs időm egy finomat főzni, nagyon érdekelne az ultragyors rántott hús és a hamburger receptje.
Szia Annie! A rántotthúshoz a húst hüvelyknyi vastag darabokra vágom, vagy 1 centi vastag szeletekre, és nem klopfolom. Ez így csirke vagy pulykamellből, szűzpecsenyéből teléjesen jó, puha lesz klopfolás nélkül is.Szárított (zöld)fűszerekből (petrezselyem, kakukkfű, majoranna, rozmaring, oregánó, édes pirospaprika, tetszés szerint), reszelt fokhagymából, sóból és kevés olívaolajból pácot készítek, úgy, hogy a zöldfűszereket a sóval és fokhagymával mozsárban pépes porrá zúzom, majd adok hozzá 1-2 ek olajat. Ebbe a pácba forgatom a húst. A panírozáshoz kukoricalisztbe forgatom, majd kevés tejjel lazított elhabart tojásba, végül vagy megint a kukoricalisztbe (így a legegyszerűbb), vagy kevés olajjal elkevert morzsába. A végén le lehet fújni olajsprayvel is, úgy tényleg majdnem olyan lesz, mint az igazi. Sütőpapírral bélelt tepsibe megy, 25-30 perc alatt 200 C fokon megsül. Szóval az előkészítés a rövid, ez így 60 dkg húsból 10 perc alatt megvan, de a sülést ki kell várni.
A hamburgerhez kevés melegvízben oldom fel az élesztőt, kevés só és cukor megy hozzá, tejföl, meg annyi liszt, hogy rugalmas kp kemény tésztát kapjak. (kb fél deci víz, 2 dl tejföl, 25-30 dkg liszt, de a liszt mennyisége az teljesen saccolva van)Érdemes kézzel csinálni, mert a kézmeleg felmelegíti a tésztát és hamarabb kel. Átgyúrom (mivel keményebb a tészta, így inkább gyúrni lehet, és ez sokkal gyorsabb, mint a dagasztás) 6 lapos zsemlét formázok belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe megy, be a sütőbe, és bekapcsolom a sütőt – vagy 40-50 fokra, és otthagyom, vagy elkezdem bemelegíteni a sütőt, és kiveszem a tésztát, amikor már átmelegedett, kb 50 fokra a sütő. Szóval gyorsítom a kelesztést, amennyire csak lehet. Nem lesz az a foszlós mintazsömle, de elég finom így is. Vagy meg is lehet venni készen, esetleg sima császárzsömle is jó.
A pogácsa teljesen botrányos egy igazi ínyenc számára, de a gyerekeim imádják. :) A húshoz 0,5 kg darált sertéscombot (vagy darált csirkemell, pulykamell, szűzpecsenye, mikor mi van otthon) összegyúrok 1 tojással, 1 gerezd reszelt fokhagymával, az én kölkeim kívánják bele a majorannát, szárított, aprított petrezselyemzöldet és édes fűszerpaprikát is, szóval az is megy bele, meg só, és kb 2 ek olívaolaj (vagy sertészsír) 6 pogácsát gyúrok belőle, kiolajozott/zsírozott sütőlemezre teszem, és 200 C fokon 15 perc alatt megsütöm. Közben megkel a zsömle, és az is kisül 22 perc alatt. A végén minden pogácsára megy egy-egy szelet sajt, vissza a sütőbe, és ráolvasztom a sajtot, így kb minden meleg egyszerre. Ez nem annyira ultragyors így összességében, az de az érdemi munka vele 15 perc. Közben, amíg sülnek, tudok mosni, takarítani, mikor mi van hátra. És hát kell egy jó konyhai időmérő is.
Óóóó de ismerős amiket írsz! Nálunk dettó ugyanez a helyzet….
én már többször feladtam, aztán a szívem mindig visszahúz, nyúlfarknyi időmből a kis nyúlfark végét mindig valahogy lecsippentem végül…
Továbbra is klasszak a receptjeid!
üdv: Julia
Julia, köszönöm. :) Igen, a közös asztalnál elköltött házikoszt fontos. Összetartja a családot. Legalábbis én így gondolom. Szóval amíg az erőmből futja, főzök, ha csak tehetem. :)
2015. május 23., szombat