Aszalt paradicsomos ricotta gombócok pirított morzsában, rózsaszín szósszal
Az úgy történt, hogy az évi rendes Twin Peaks maratonunk közben Férj egyszer csak felsikított, hogy megéhezett. Mit lehet ilyenkor tenni, vacsorát kell főzni. És ha a túrógombócot már unjuk, akkor legyen helyette ez. Az elkészítésében kiváló segítőim is akadtak, Férj és Ponty személyében, akik csak kicsit nehezítették meg a helyzetem azzal, hogy főzés közben a lábam alatt mászkáltak négykézláb a konyhában egy piros focilabdát kergetve. Nagyon nehéz ám úgy főzni, ha egyfolytában arra kell figyelni, hogy rá ne lépjél valakinek valamilyen végtagjára és közben még meg se szakadjál a khmmm... kacagástól. A kiváló történet után pedig jöjjön a recept. 2 adag Gombóc: 25 dkg ricotta, 7 dkg búzadara, 1 tojás, 3 dkg olajban eltett aszalt paradicsom (lecsepegtetve), 6 levél bazsalikom, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk só Morzsa: 6 ek zsemlemorzsa, 3 ek reszelt parmezán, 1 gerezd fokhagyma, 3 dkg vaj Szósz: 2, 5 dkg olajban eltett aszalt paradicsom (lecsepegtetve), 1 dl tejszín Az aszalt paradicsomot nagyon apróra (kb 2x2 mm) vágtam, a bazsalikomot szintén. Ezeket a ricottához adtam a búzadarával, tojással, sóval és a finomra reszelt fokhagymával együtt. Villával alaposan összekevertem és félretettem pihenni, amíg elkészítettem a szószt és a morzsát. De lehet mindent belehajigálni egy késes robotgépbe, úgy is jó lesz. A szósz egyszerű, a tejszínt az aszalt paradicsommal együtt botmixerrel simára dolgozom. Ez nem az igazi rózsaszín szósz, a ketchupos. Ez annál jobb. A morzsához a vajon megpirítom a zsemlemorzsát a kés hátával ellapított fokhagymagerezddel együtt. Akkor jó, ha aranyszínű. Ha kihűlt, hozzáreszelem a sajtot is. A ricottás masszából 3 cm átmérőjű gombócokat formázok és forró, enyhén sós vízben kifőzöm. Leehet két evőkanállal galuskákat is szaggatni, az úgy gyorsabb. Akkor jó, ha a gombócok felúsznak a víz tetejére. Ekkor lehalászom, lecsöpögtetem és a pirított morzsába forgatom. A rózsaszín mártással tálalom.

Off: e-mail ment, de sajna nem sikerült rövidre fognom:(
Írtam pár sort én is, a többit majd később! :)
És persze ez a gombóc is nagyon guszta :-)
(a sütőmben őzcomb sül éppen, amihez a birsalmás chutney-dat tervezem elkészíteni :-) majd referálok)
N
Az őzcomb miatt meg komolyan irigy vagyok! :)
Remélem, a csatni ízleni fog, várom a beszámolót!
és rájöttem, hogy főleg azért ízlett annyira, mert nem kellett bele ecet! Az angol csatnik mindig annyira tele vannak borítva ecettel, még ha almaecetet is használok, nekem olyan savanyúak néha.
De ez tökéletes volt, köszi a receptet!!!
(Te az őzcomb miatt irigykedsz én meg a sorozat miatt :-)
A csípősség nálunk is visszatartott egyeseket (Férj) a mértéktelen fogyasztástól -bár azért így is evett belőle rendesen-, de ez nekem sem jelentett problémát. Én is magában ettem meg a második üveggel... :D