Kéksajtos, zöld spárgás gnocchi- avagy mi lesz a spárgából 15 perc alatt

Férj hétvégén öntudatára ébredt, és közölte, hogy házias ízekre vágyik. Ez sajnos háromhavonta ismétlődő, ciklikusan rátörő érzés- nem baj, majd elmúlik, ki kell várni, túl kell élni.

Mert a baj ugye az, hogy ő a házias alatt nem kifejezetten a szabolcsi paraszt-ételeket érti, hanem a múlt század (igen, a huszadik) “polgári(?) konyha” vonulatát, azaz tejfölöspaprikás-rántotthús-rizibizi-tavaszi zöldborsóleves-túróspalacsinta nagyjából egy jobb menza színvonalán elkészítve. Véletlenül sem jobban. Egyszer csináltam neki mákos gubát, ahogy kell, gubatésztából, satöbbi, mire Férj közölte, hogy ő a vizeskiflikarikákra-szórjuk-a-cukrosmákot-leöntjükjóóósoktejjel változatot szereti- most ehhez nincs több hozzáfűznivalóm.

A közölnivalóm lényege lemaradt (megint), szóval engem ezzel a világból ki lehet üldözni. Én képes lennék éhen halni egy zöldborsóleves mellett, ha egyáltalán a közelében bírnék maradni, mert még a szagától is rosszul vagyok. (igen, nagyon válogatós vagyok, és tudom, hogy bennem van a hiba. Senkit nem akarok a fent leírtakkal megbántani, én elismerem a tavaszi zöldborsóleves erényeit, és tudom, hogy nem kifejezetten egy alávaló dolog azt szeretni, sőt, kissé szégyellem is magam, hogy én nem tartozok a népes rajongótáborába. Természetesen a fent leírt becsmérlő szavak nem a leves intézményére vonatkoznak, hanem jelenlegi sanyarú sorsomat illusztrálják)

Szóval ennek köszönhető, hogy a spárgafogyasztás mostanában rejtett formában kell majd történjen. Sajtba, sonkába, amit Férj szeret.

Mert a zöld spárgáról azért lemondani nem fogok. Ez az egyetlen zöldség, ami erőteljes pozitív érzelmeket vált ki belőlem. Gyümölcs, meg hús az van sok, de zöldség, az nincs több. Megeszem, kedvelem a többit is, de igazából csak ez az egy a nagy szerelem. Még akkor is, ha sajttal-sonkával kell enni.

Ha valaki még nem vesztette el a fonalat, és nem adta fel, annak ellenére, hogy a recepthez való eljutás tovább tart, mint maga az elkészítés, akkor itt a “recept”, kis fellengzéssel annak lehet nevezni, igazából csak használati útmutató. Az arányokat mindenki alakítsa saját ízlése szerint, én így főztem:

fejenként 10 dkg tisztított, fél centisre aprított zöld spárga, 2 dkg vaj, 4 dkg kék sajt (Dorblu vagy Danish blue cheese, NEM márványsajt), 2 szelet prosciutto crudo, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek tejszín, bors

20 dkg gnocchi (mirelit)

Én most voltam olyan szerencsés, hogy csak spárgasípokból készítettem el, mert a pitébe azt némileg pocsékolásnak éreztem volna felhasználni.

A vaj felén megsütöm a spárgát (5-10 perc, a spárga zsengeségétől függően, és attól is, hogy ki mennyire átsütve szereti. Férj-jóól megsütve, én azért egy kicsit roppanósan). Ha ezzel megvolnék, kiszedem a spárgát a serpenyőből, félreteszem, és a maradék vajon megsütöm a félbevágott fokhagymát a nagyon apróra vagdosott prosciuttoval együtt. A prosciuttot célszerű ollóval nyirbálni, és akkor nem leszünk idegesek attól, hogy foszlik szeletelés közben.

Ha megsültek, megy a serpenyőbe az elmorzsolt kék sajt, és a tejszín, pár pillanat alatt kevergetve felolvasztjuk a sajtot, őrölünk rá borsot, visszatesszük a spárgát, és ezzel kész is a szósz. Szerintem több tejszín nem szükséges, de persze ez is ízlés szerint. Én inkább a tészta leszűrését végzem kevésbé alaposan, és az így átszedett főzővízzel hígítom a szószt.

Közben pedig kifőzzük a gnocchit (mert én azzal szeretem, de mindenki használja  a  kedvenc tésztáját), és a szószra szedjük összeforgatjuk, és tálaljuk.

Mint látszik, az elkészítése, majd az elfogyasztása (mert azért ez finom) lényegesen rövidebb ideig tart, mint ennek a bejegyzésnek az elolvasása! :)

Címkék: fél óra, kéksajt, spárga, tészta

2 hozzászólás a bejegyzéshez: Kéksajtos, zöld spárgás gnocchi- avagy mi lesz a spárgából 15 perc alatt

Szólj hozzá