desszert italok üveges

segítsüti 2014: szezámmagos kekszek, gyömbéres birs-ringló lekvár, zöld citromos gyömbérszörp

segítsüti 2014: szezámmagos kekszek, gyömbéres birs-ringló lekvár, zöld citromos gyömbérszörp Az idei őszi Segítsüti támogatottja a debreceni Gyermekklinika Onkológiai Osztályának alapítványa, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Az alapítvány célja, hogy a súlyos betegséggel küzdő gyermekek számára megkönnyítsék, elviselhetőbbé tegyék a kórházi létet, a kezeléseket, illetve hogy az osztály eszköztárának bővítésével hatékonyabban végezhessék a kis betegek gyógyítását, és remekül végzik a dolgukat, szóval licitre fel! A licit menetéről a Segítsüti oldalán olvasható tájékoztatás, ahol 30 remek sütiből lehet választani. Én az idén egy szörp-lekvár-süti csomaggal készültem, aminek átvétele személyesen Nyíregyházán és 50 km-es körzetében megoldható, egyéb esetben pedig postai úton jut el a nyerteshez. A szörp zöld citromos-gyömbéres, a lekvár birsből és ringlóból készült, szintén egy jó adag gyömbérrel fűszerezve, a keksz pedig szezámmagos, vaníliás, egy csipetnyi tengeri sóval. Mindent teszteltünk, és nagyon finom! :) segítsüti 2014: szezámmagos kekszek, gyömbéres birs-ringló lekvár, zöld citromos gyömbérszörp – 2. kép
  • gyömbéres ringló birs lekvár
  • 2x400 ml
  • 1 kg ringló szilva
  • 50 dkg birsalma
  • 40 dkg cukor
  • 1/2 rúd vanília
  • 10 dkg gyömbér
A szilvát kimagozzuk, nagyjából feldaraboljuk, a birsalmát meghámozzuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. A gyümölcsöket egy lekvár főzésre alkalmas fazékba öntjük, elkeverjük a cukorral és megvárjuk, amíg egy kis levet enged. A gyömbért meghámozzuk és hosszában négyfelé vágjuk, a ringlóhoz és birshez adjuk (aki szereti a pezsdítő élményt egy lekvárban, az vékony szeletekre is vághatja a gyömbért, így főzve a lekvárba, ekkor nem lehet eltávolítani a főzés után és kissé csípős lesz a végeredmény), a vaníliarudat félbevágjuk, magjait kikaparjuk, és a magokkal együtt a rudat is a gyümölcsökhöz adjuk. A gyümölcsöket felforraljuk, majd kis lángon gyakori kevergetés mellett addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Sterilizált (kiforrázott vagy mikrohullámú sütőben kifertőtlenített) üvegekbe töltjük, celofánnal lezárjuk a tetejét. Az üvegeket egy pillanatra fejjel lefelé fordítjuk, majd dunsztba tesszük. Felbontás után hűtőben tároljuk. segítsüti 2014: szezámmagos kekszek, gyömbéres birs-ringló lekvár, zöld citromos gyömbérszörp – 3. kép  
  • zöld citromos gyömbérszörp
  • 1 liter víz
  • 50 dkg cukor
  • 4 lime leve és az egyiknek a finomra reszelt héja
  • 10 dkg gyömbér
A cukrot elkeverjük a vízzel és felfőzzük. Addig forraljuk, amíg a cukor feloldódik. Lehúzzuk a tűzről. Még forrón hozzáadjuk a finomra reszelt gyömbért, levével együtt, a zöld citrom finomra reszelt héját, a kifacsart levüket. Fél órán át állni hagyjuk, majd átszűrjük. Azonnali fogyasztás esetén kihülés után mehet a hűtőbe a szörp, ha viszont tartósítani szeretnénk, forraljuk fel az átszűrt szörpöt és sterilizált üvegekbe palackozzuk. segítsüti 2014: szezámmagos kekszek, gyömbéres birs-ringló lekvár, zöld citromos gyömbérszörp – 4. kép
  • szezámmagos keksz
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg finomliszt
  • 5 dkg szezámmag
  • 5 dkg nádcukor
  • 1 tojássárgája
  • 1/2 rúd vanília
  • késhegynyi tengeri só
A vanília magjait kaparjuk ki, majd a többi hozzávalóval együtt gyúrjuk össze a keksz tésztáját. A masszából formázzunk egy nagyjából 5 centiméter átmérőjű hengert, tekerjük folpack fóliába, majd tegyük a hűtőbe legalább annyi időre, amíg a tészta megdermed. A tésztarudat szeleteljük 5 mm vastag szeletekre, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben süssük 180 C fokon 15 percig, amíg a kekszek széle enyhén aranyszínű lesz. A kekszeket a tepsiben hűtsük ki (melegen még omlik-törik a tészta), majd jól záródó dobozban tároljuk.

2 hozzászólás

archívum — új hozzászólást már nem lehet írni