kókuszos céklás kelt palacsinta datolyaszósszal

2013. február 24, vasárnap | desszert, kelt tészta | Szerző: Herczeg Gabriella

 

Nagyobbik gyermekünk bárányhimlős lett, így kényszerű szobafogságunknak hála, az elkövetkező napokban felvirágzik majd a blog. (nincs mit tenni, a szobafogságban két érdekes program lehetséges az aprónépnek, a lego vagy a sütés-főzés-fotózás) A céklás és édesburgonyás receptekért pedig a kisebbik gyermekünk érzékeny pocakjának lehet hálát adni, mivel egészen minimális lett azon zöldségek listája, amiket én fogyaszthatok anélkül, hogy nagyobb hasi panaszokat okoznék neki. Tehát cékla. Ismét egy édes receptben. De nem kell eltántorodni feltétlenül, hiszen maga a cékla annyira édeskés, nyersen már-már gyümölcsös ízű, hogy ebben a kombinációban a zöldség remekül passzol az édességhez, talán még jobban is, mint például a répa egy hasonló helyzetben. A cékla-kókusz párosítása pedig olyan remekül működik együtt, ami még számomra is meglepetés volt, egy kevés rózsívízzel és a datolyaszósszal együtt ez a palacsinta egy igazán különleges darab lett, és az egyik kedvenc kelt palacsintánkká lépett elő. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy a végeredmény nem igazán olyan palacsintás, mint a többi kelt palacsinta esetében, inkább egy szaftos lepényhez áll közelebb, de aki ezen változtatni szeretne, az adjon kevesebb céklát és több lisztet a tésztához.

  • céklás kókuszos kelt palacsinta
  • 20 dkg finomra reszelt nyers cékla
  • 8 dkg kókuszreszelék
  • 8 dkg finomliszt
  • 100 gr natúr joghurt
  • 2 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 2 ek nádcukor
  • 10 gr friss élesztő
  • 1 ek rózsavíz
  • 2 cm vanília (vagy 2 tk vaníliás cukor)
  • szerecsendió
  • datolyaszósz:
  • 10 dkg datolya (magozott)
  • 4 ek nádcukor
  • 2 dl víz
  • 2 ek citromlé
  • 1 tk őrölt fahéj

 

A vajat megolvasztjuk, majd elkeverjük a joghurttal, hozzámorzsoljuk az élesztőt és hozzáadjuk a cukrot. Megvárjuk, amíg buborékok jelennek meg a keverékben, kissé felfut az élesztő, majd hozzáadjuk a tojást, a reszelt céklát, kókuszreszeléket, lisztet, rózsavizet, a vanília kikapargatott magjait és reszelünk hozzá szerecsendiót, ízlés szerint. Alaposan kikeverjük, majd pihentetjük, amíg buborékok jelennek meg a tésztában és kissé megemelkedik a keverék.

Felhevített kivajazott serpenyőbe (vagy kerámia bevonatos serpenyőbe, további zsiradék nélkül) két evőkanálnyi adagokat teszünk  tésztából, nagyjából kör alakúra egyengetjük, majd közepes láng felett mindkét oldalát megsütjük.

A szószhoz a vizet felforraljuk a cukorral, fahéjjal és citromlével, majd hozzáadjuk a datolyát és kis láng felett 5 percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről, lefedjük és hagyjuk kihűlni. Botmixerrel pürésítjük, majd az elkészült szószt a palacsita mellé tálaljuk.

Címkék: , , , , , ,

2 hozzászólás a bejegyzéshez: kókuszos céklás kelt palacsinta datolyaszósszal

Tamas
2013. február 24., vasárnap

Szia! Remelem, h a kisebbik nem fertözödik meg a pöttyökkel! Tomi

Herczeg Gabriella
2013. február 24., vasárnap

Szia Tamás! Köszönjük az aggódást! Igen, mi is nyugtalanok vagyunk emiatt egy kicsit. Próbáljuk őket szeparálni, váltóruháink vannak a két gyerek között, meg bízunk abban, hogy az anyatej valamekkora védettséget biztosít a kicsinek.

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)