A nyár folyamán a gyors tex-mex ételek és thai fogások sokszor mentettek meg minket az éhenhalástól, mert bár talán elsőre furcsán hangzik, némelyikük valóban nagyon gyorsan és egyszerűen elkészül, és igazán intenzív ízű darab a végeredmény. Elsőként egy pirított szűzpecsenye csíkokból és sült paprikából álló ételt hozok, amit rögtön a házilag összeállított fűszerkeverékkel kezdenék. Tehát lehet boltban venni tex-mex fűszerkeveréket, igazán széles a választék, és egy idő után valószínűleg megtatláljuk az ízlésünknek leginkább megfelelőt, de sokkal egyszerűbb (talán még gazdaságosabb is), ha házilag állítjuk össze, úgy, ahogy mi szeretjük. A fűszerkeverék általános összetevői a szárított chili, cayenne bors, fűszerpaprika, fekete bors, római kömény, szárított hagyma és fokhagyma por változó arányú keveréke, de szárított kakukkfű, oregano és gyömbér is előfordul az összeállításokban. Én leginkább a lenti keveréket szeretem használni, ami kicsit talán eltér a megszokottól, de szerintem nagyon finom a végeredmény. Érdemes egyszerre nagyobb adagban készíteni, ha beválik, jól záródó üvegben gond nélkül tárolható.
A gyorsan elkészülő kritériumnak a házi tortilla nem felel meg, ezt nem vitatom, de elmúlt a nyár, és nekem ismét tenger sok időm marad a főzésre. Tehát finomabb-e mint a bolti? A válasz: igen. Egyszerű-e elkészíteni? Nos, nem annyira macerás, mint amennyire időigényes, vagyis ha van rá egy kis időnk, próbáljuk ki, tényleg nagyon finom. De egyéb esetben marad a bolti változat. Szerencsére lehet már kapni jó minőségű lapokat is kisebb fűszerboltokban, amit idehaza sütnek, adalékanyagoktól mentesek, és fagyasztva pár hétig eltarthatók.
A tortillához a liszt búza, mivel a kukoricalisztből készülő tortillához szükséges speciálisan előkezelt kukoricaliszt, a masa harina (ami a szárított, majd meszes vízbe áztatott és ismét kiszárított kukorica finomra őrölésével készül) idehaza nem elérhető. A nálunk is kapható kukoricaliszt törékennyé teszi a lapokat, és igazából a bolti lapok is többnyire tisztán búzalisztből készülnek. Még egy érdekesség a tortillával kapcsolatban: van pár recept, ami a felhasználható zsiradékok közül a disznózsírra esküszik. Én maradtam a napraforgó olajnál, de aki érez magában kedvet a zsírral készülő változathoz, próbálja ki, állítólag még jobb lesz a végeredmény. A lényeg igazából a sütés után következik, ha ezt betartjuk, igazán puhák maradnak a lapok: a még forró tortillákat ecsettel vízzel lekenjük vagy bespricceljük, majd jól zárható edénybe tesszük, és így tároljuk felhasználásig. A keletkező gőzben a lapok puhák és hajlékonyak maradnak. Ha pedig később szeretnénk felhasználni, akkor a felmelegítés előtt érdemes lekenni vízzel, majd egy jól zárható tetejű edényben sütőben, mikrohullámú sütőben átmelegíteni. Ilyenkor kicsit hajlamosak összeragadni a lapok, de ezt elkerülhetjük, ha sütőpapírt vagy zsírpapírt teszünk közéjük.
Recept.
A szárított fűszereket kávédarálóval vagy mozsárban finomra porrá őröljük. Ez így nem túl csípős, aki az erősebb ízeket kedveli, tehet bele ennél több csilipelyhet is.
A szűzpecsenyéről levágjuk a vastagabb hártyákat, majd vékony és nagyjából 4-5 centis csíkokra vágjuk. Összekeverjük a fűszerekkel, 2 evőkanálnyi olívaolajjal, és a finomra aprított fokhagymával. Legalább fél órán át hagyjuk pácolódni sütés előtt, de ha több idő van rá, még jobb lesz a végeredmény.
A paprikát vékony csíkokra vágjuk, a hagymát nagyon vékonyra szeleteljük.
Egy széles serpenyőt felforrósítunk a két evőkanálnyi olajjal, majd addig sütjük benne a hagymát, amíg kis színt kap. Sütés végén sózzuk, kiszedjük, félretesszük. Pótoljuk az olajat, majd megsütjük a paprikát is, szintén nagy láng felett, amíg ez is színt kap. Sütés végén sózzuk, kiszedjük, félretesszük. Ismét pótoljuk az olajat, majd nagy láng fölött kisütjük a húst. Sütés közben sózzuk. 2-3 perc alatt megpirul és átsül, tovább sütni nem érdemes. A húshoz keverjük a sült paprikát és hagymát, átforrósítjuk, majd megtöltjük vele a meleg tortilla lapokat.
A megtöltött tekercseket lehet azonnal tálalni, tejföllel, guacamoleval, Tabascoval ízlés szerint, de át is lehet sütni. Ehhez a kiolajozott/kizsírozott sütőtálba fektetett tekercsek tetejét lekenjük tejföllel, bőven megszórjuk reszelt sajttal (cheddar vagy más aromásabb, jól olvadó sajt) és 220 C fokos sütőben 15-20 percig, vagy grillsütőben 5-10 percig sütjük, amíg a tetején a sajt aranyszínű és hólyagos lesz.
A hozzávalókat összegyúrjuk, egy rugalmas, nem túl kemény, sima, fényes felszínű tésztává. Pihentetjük letakarva legalább 15 percig, átgyúrjuk, majd 6 részre vágjuk, a darabokat gombóccá formáljuk és lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. A nyújtás végén sütés előtt kézzel még vékonyabbra lehet kihúzni a lapokat.
Felhevített száraz serpenyőben addig sütjük mindkét oldalukat, amíg aranyszínű hólyagok jelentkeznek a lapokon. (Két lap sütése között érdemes kitörölni a serpenyőt, a lepergő liszt csúnyán feketére tud égni és az illata sem kellemes)
Sütés után azonnal lespricceljük vagy ecsettel lekenjük vékonyan vízzel a tortillák mindkét oldalát, és jól záródó fedelű edénybe tesszük tálalásig.
Ez nagyon finom lehetett, és a fotó is gyönyörű!:)
Epercsók, köszönöm, örülök hogy tetszik! :)
2012. szeptember 11., kedd