B.Ú.É.K. 2012.! Gránátalmás karamellizált répás lencsesaláta és aszalt vörösáfonyás mákos brownies
Sokan szerették a 2011. évet, nekem nem volt a kedvencem. Bár a blogról eltűntek a személyes hangvételű írások, most mégis kivételt teszek, jön az új év, ilyenkor kicsit érzelgőssé válok. (és ez most nem is a pezsgő miatt van...)
Régen ha örömöm, bánatom volt, azt gyakran megosztottam a blogon olvasókkal, hogy ez jó volt-e vagy rossz, nem tudom, mindenesetre akkor nekem jól esett. Talán sok akkori olvasóm nem is másért maradt az oldalamon, csak a Csipiről szóló történetekért, a róla készült fotókért. Ha ők ezt olvassák még, akkor tőlük ezúton is elnézést kérek. Mert a gyerkőc cseperedett, rendkívül érzékeny lelkű mini emberré vált, és már nem éreztem tisztességesnek vele szemben, hogy pelenka nélkül készült képeket tárok róla a nyilvánosság elé, vagy ha néha őt nem pont a legkedvezőbb színben feltüntető vicces sztorikat mesélek. Meg aztán változott is valami ebben a mi gasztroblogger világunkban, a személyes hangvétel, a hosszas bevezetések eltűntek, de nem erről akarok most írni, mert ez messzire vezetne, és nem is igazán szeretnék foglalkozni vele.
Szóval az elmúlt év mérlege nálunk, nálam: visszamentem dolgozni, Csipi bölcsődés lett. Sok minden megváltozott a munkahelyemen az elmúlt három év alatt, nem épp kedvező irányba. Kínszenvedés a munka, nem azért, mert el kell végezni, hanem mert eszközök, idő és emberek híján vagyunk, a legalapvetőbb dolgokért is olyan áldozatokat kell hozni, amire korábban nem is gondoltunk. Iszonyatosan megterhelő, fizikailag, lelkileg, szellemileg. Ráadásul a férjemmel mindketten ugyanott, ugyanabban dolgozunk, és néha, amikor a nap végén már a sírás kerülget minket, nemcsak hogy támaszt nem tudunk nyújtani egymásnak, de sokszor egyszerűen azt sem értjük, miért vagyunk még itt, miért csináljuk mi mindezt. Közben pedig próbáljuk a munkánkat úgy végezni, hogy a pici gyerkünk otthon ne észleljen belőle semmit. De nem lehet. Mert ügyelni el kell menni, és akkor anya nincs, és neki összedől a világ. Nem kívánom senkinek, hogy átélje azt, amit az én pici háromévesem, aki minden este, amikor nem jövök haza, szentül meg van róla győződve, hogy én már őt nem szeretem, és elvesztette az ő anyukáját. Zavarodott, frusztrált pici ember lett, aki bármit elkövetne azért, hogy én ne menjek többet dolgozni (megjegyzem, ezzel már sokszor én is így vagyok). Egy időben minden éjjel belázasodott, amikor nem mentem haza, és minden reggel hat órakor pontban jött a hívás: 40 C fok fölé kúszott a hője. Akkor maradt velem otthon, és a láza, betegsége ellenére boldog volt. Aztán már nem tudtam hazajönni reggel, mert maradni kell, egyre tovább, minél kevesebb ember van, hiszen a munka adott, el kell végezni, akárhogyan is. Most már nem reggelre lázas, hanem szinte folyamatosan beteg, de még ezt sem bánja, ha néha úgy alakul, hogy a nagymamák helyett én maradok itthon vele. Én azt gondolom, nem létezik akkora mértékű béremelés, amivel ezt kompenzálni lehetne.
Aztán az idén elvesztettünk három babát.
A legutolsót, akiről azt hittük, már velünk marad, nem is olyan régen. Erről még mindig nem tudok írni túl sokat, beszélni is alig. Egész életmeben rengeteg gyereket, nagy családot szerettem volna, aztán amikor kiderültek az egészségi problémáim, azzal vígasztaltam magam, hogy nem baj, két gyerekkel is szép a család, annyi meg talán még így is sikerül. Csipi útja sem volt könnyű, ő is két pici elvesztése után, és kilenc hónap teljes bizonytalanságot követően érkezett meg hozzánk. De ő azon túl, hogy megváltoztatta az életünket és olyan sokat adott nekünk, amiről pár bekezdésben írni sem lehet, a megszületésével azt is jelentette, hogy a második babával már könnyebb lesz. Hát nem lett. Négy picit vesztettünk el azóta, én pedig mostanra már a maradék reményt is feladtam, hogy valaha megszülethet a második kisbabám. A terhességek és vetélések felemésztették a testemet, lelkemet, és el sem tudom képzelni, hogyan szokom majd hozzá a gondolathoz, hogy nem lehet több gyermekem.
Hogy mindezek közepette hogy írtam mégis a blogot? Mert ez maradt az egyetlen dolog, ahol felengedhettem egy kicsit, amikor nem gondoltam másra, ezt örömmel csinálhattam, a főzés, fotózás kikapcsolt és megnyugtatott. Ráadásul a kisfiammal együtt "írjuk" már egy ideje, ő is tanul sütni, fotózni és végtelenül élvezi. A fotózást, a sütést és az együtt töltött időt is.
Szóval a 2011 szörnyű év volt, örülök hogy vége. Ennyi, ami eddig a blogból kimaradt.
Azoknak pedig akik a receptekért és könnyed hangvételért járnak ide, ígérem, hogy a következő kifakadásra 2012. szilveszterénél hamarabb nem kerül sor. (sőt, remélem, akkor sem, és aztán sem, és soha többet)
Két receptet hoztam, ezt vittem be ma vacsorára az én édes férjemnek, aki a szilvesztert és az új év első napját is munkával tölti.
- mákos aszalt vörösáfonyás brownie
- 10 dkg étcsoki (65%)
- 10 dkg vaj
- 15 dkg nádcukor
- 4 tojás
- 2 púpos ek kakaópor (holland)
- 2 ek mák (2 dkg)
- 4 ek darált mák (6 dkg)
- 5 dkg aszat vörösáfonya
- 1/2 narancs finomra reszelt héja és 2 ek a levéből
- 1 ek vaníliakivonat (házi, helyette használható 1 ek vaníliás cukor)
- gránátlamás karamellizált répás lencsesaláta
- 25x22 cm szögletes sütőforma
- 25 dkg lencse
- 1 narancs kifacsart leve és a felének a finomra reszelt héja
- 1 nagyobb gránátalma
- 35 dkg répa
- 1 ek méz
- 2 ág kakukkfű
- 1+4 ek olívaolaj
- 1 nagy csokor petrezselyem
- opcionális: lilahagyma
Szeretnék neked segíteni! Van egy nagyon jó ötletem, mihez kezdjünk... jövő héten, amikor találkozunk, elmesélem. Ne keseredj el, Gabi! Mindig van kiút, mindig van megoldás, mindig van alternatíva, még ha nem is jön azonnal szembe velünk! Nagyon várom, hogy találkozzunk! Puszillak!
Nagyon érdekelne, mi az az ötlet, meg egyébként is, nagyon várom már a találkozót! :)
Emma, nagyon aranyos vagy, nagyon jól esett olvasni, amit írtál, köszönöm! Ilyenkor igazán úgy érzem, hogy van értelme írni a blogot, és nem csak magam miatt, köszönöm!
A második gyerekről lemondani nekem nagyon nehéz, eddig nem is tettem meg, és talán a sok, egymást rövid időn belül követő terhesség miatt alakult ki a jelnlegi helyzet. Mindenesetre most egy hosszabb szünet jön, aztán majd meglátjuk, most szokom a gondolatot, hogy a mi családunk 3 tagú marad. Nem panaszkodom, édes, tündéri kisfiam van, ez már sokkal több, mint amit valaha reméltem, csak hát minden terhesség elején ott volt egy új jövevény ígérete is, és erről olyan nehéz lemondanom. Sajnos amit az orvosokról írtál, az valóban így van, elég nehéz így dolgozni. És ezen a béremelés sem segítene.
Lúdanyó, néha ebbe kapaszkodom én is, bár később még rizikósabb lenne kihordanom egy terhességet a szükséges gyógyszerek mellett. Már most is eléggé le vagyok amortizálódva, nem tudom, és néha már nem is akarok gondolkodni rajta...
Az aszalt vörösáfonya igazán remekül hangzik lencsesalátába, ezt szerintem ki is fogom próbálni, köszönöm az ötletet! :) Nálunk most gránátalma dömping van, apu 100 Ft/darab áron hozott óriási, érett darabokat, szóval nálam most a legtöbb ételbe ez kerül. De ha elfogy, jöhet a vörösáfonya! :)
Már olvasom egy ideje a blogodat, de még sohasem írtam. Ez a posztod azonban arra sarkallt, hogy megszólítsalak. Annyira tehetséges és kreatív hölgynek látlak az írásaid és a munkáid alapján, hogy azt gondolom, Neked valami egészen mást tartogat az élet. Persze tudom, hogy egy nőnek a gyerek az, amiért bármit képes megtenni, de azt gondolom, hogy a Jó Isten szerint Neked mást kell tenni ebben az életben. Ne hagyd abba az írást és a fotózást kérlek, mert jelenleg Te vagy a példaképem!
Tudom, hogy a mai egészségügyben nem könnyű feladat helyt állni, hiszen a férjemmel mi is ebben dolgozunk. Az orvosokat megalázzák, jelenleg ők a társadalom legalávalóbb emberei, éppen ezért keresi mindenki a menekülőutat magának. Szívből remélem, hogy Te is megtalálod 2012-ben! Üdvözlettel, Emma
És nagyon haragszom azért, hogy értékes, a munkájukat szerető fiatal emberek ilyen helyzetbe kerülnek, hogy vagy belehalnak a munkába vagy elmennek külföldre, hagynak mindent maguk mögött.
Azt gondolnám, hogy talán nyugodt, emberi körülmények között dolgozva egy új kisbabára is nagyobb esély lenne.
Nagyon drukkolok nektek kedves Gabi, hogy teljesüljön a vágyatok, gyarapodjon a családotok, hidd el, hogy mindig van remény, és akkor jön egy új családtag, amikor már nem is számítotok rá.
ui: hogy főzésről is legyen szó, nálunk az aszalt vörös áfonya a lencsesalátába került :)
A gránátalmán gondolkodtam, de aztán aztán rá más szerep vár.
Sok szeretettel ölellek, Lúdanyó
Balogh József: Mit kívánok
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utadhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget.
Verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot.
Kézfogásos tiszta csöndet
és mosolyból minél többet!
Köszönöm a verset, nagyon megható szavak!
Duende, nagyon köszönöm, az együttérzést és a kedves, meleg szavakat! Most még kicsit nehéz hinni benne, hogy minden rendbe jön, de az idő majd ezt is orvosolja. Remélem. "ha jönni akar egy lélek a Földre, hozzátok, meg is fog érkezni", milyen igaz, én is így érzem. Ha jönni akar, jönni fog, de ha nem, hiába próbálok meg mindent, nem tehetek ez ellen semmit. Ezt még el kell fogadnom, bármilyen nehezen is megy ez nekem.
A vers gyönyörű, az első sorok pedig mintha csak az én elmúlt egy évemről szólnának. Csodás vers, köszönöm!
Én csak azt tudom saját tapasztalatból, hogy az emberi szervezet hihetetlen regeneráló erővel rendelkezik. A lélekről nem is beszélve. Mikor valaki ismét mer bízni, hinni, hihetetlen gyógyulások szoktak történni. És még nagyobb csodák is. Mert ha várjátok és mert ha jönni akar egy lélek a Földre, hozzátok, meg is fog érkezni. És meg is lesznek hozzá a feltételek.
Ebben biztos vagyok.
Nagyon boldog új évet kívánok!
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
A blogod pedig nagyszerű, csak így tovább!
Enikő, akartam mondani, mert azt hittem, az idén még találkozunk, de hát nem sikerült. Ez a pici épp így fogant meg, előtte már feladtam, hogy babám lesz a közeljövőben. Aztán meg lett, annyira meglepődtünk és annyira örültünk, de ő csak 10 hétig maradt velünk...A munkahely váltás nehéz dolog, most, hogy már Béla is az én osztályomon dolgozik. Ráadául szerintem tudod te is, hogy aki még itt van, azok többsége ezt szerelemből csinálja, minden külső körülmény ellenére. Teganp, amikor bevittem a férjemnek a vacsorát, nem bírtam ki, hogy ne viziteljek le. Pedig szilveszter volt. Annyiszor eldöntöttem már, hogy váltok, lépek, menekülök, de nem megy. Bemegyek dolgozni, és ott ragadok.Nem is értem... Persze ha ez egyértelműen Csipi rovására megy, akkor már nem lesz többet kérdés, hogy megyek vagy maradok. Remélem, azért hamarosan sikerül összehozni egy találkozót, még mielőtt te is visszamégy dolgozni.
Timcsi, köszönöm a jókívánságokat! :)
Piroska, eredetileg sütőtökkel akartam, de -és ilyen is van!- elfogyott a sütőtököm itthon. Szóval répa. De isteni így kakukkfűvel, mézzel karamellizálva, érdemes kipróbálni! :)
Piszke, köszönöm, amit írtál, nagyon jól esett. Kevesen gondolkodnak hasonlóan.
Megnyugvás és bölcs türelem... bárcsak lenne belőle. Abban bízom, hogy az idő majd segít. És igen, ha lennie kell még egy kicsi babámnak, akkor lesz, ha pedig nem, azt is el kell fogadnom, mindannyiunk miatt.
A paradicsomos töklevesről jövő információt felettébb örömmel olvastam! :)
Én úgy látom ez befolyásolta az elmúlt évedet.
Egyik oldalon, a munka. Nálad jobban senki sem tudja, hogy az egészség mekkora érték és ezért igyekszel annyira a munkádban. Hiszen ott másoknak adod vissza a legfontosabbat. Az Egészséget.
Másik oldalon a Te saját egészséged áll. Amit (részben) pont a szeretett munka csorbít.
Én nem írhatok olyasmit, hogy átérzem a helyzetedet. Igazából elképzelni sem tudom, legfeljebb belegondolni. valójában azt kívánom, hogy bárcsak adhatnék Neked az én egészségemből. A késességemből, hogy olyan könnyen gyarapodhasson a családod, ahogyan az enyém.
És végül be kell vallanom, hogy szégyellem magamat, amiért olyan piti dologgal zavartalak szeptemberben.
Azt kívánom, hogy olvashassuk itt még ennek a bejegyzésnek az ellentétét is!
Én azt nem tehetm meg, hogy nem dolgozok, máshoz meg, sajnos, nem is értek, szóval maradnom kell a kaptafánál. Persze a végtelenségig ez a helyzet nem tartható, és ha végül minden a fejünkre omlik, mi is lépni fogunk.
Ha pedig ez a poszt érvényét veszti, arról is írni fogok, megígérem!
Kedves Kata, köszönöm, és én is boldog új évet kívánok! Nagyon örülök, hogy inspirálónak találod a blogot!
Nem szeretem én sem ezt a témát boncolgatni, mármint az egészségügy helyzetét, mert egyfelől elkeseredem, másfelől meg nem vezet sehova, nincs megoldás a végén, mert sajnos nem rajtunk múlik.
Köszönöm a jókívánságokat, remélem, az elkövetkező év valóban jobb lesz, mint a 2011.
Először is Boldog Új Évet kívánok Neked, boldogabbat, mint az előző volt. Rendszeres olvasód vagyok, nagyon kreatívnak és inspirálónak találom a blogodat gasztronómiai szempontból:) És hálás vagyok a bizalomért, amivel a legfontosabb szeletét az életednek megosztottad velünk. Nagyon remélem, hogy jobbra fordul a helyzeted, részben a magam nevében is. Tudom, hogy nem itt van a helye, hogy az egészségügy haldoklásán keseregjek, de biztos vagyok benne, hogy ez a sziszifuszi küzdelem, amit naponta végzünk, a tehetetlenség, a stressz életünk más részeire is nagyon erős hatással van és talán az egészségügyi gondok mellett oka lehet a sikertelen próbálkozásoknak...
Nagyon sok erőt és kitartást kívánok ehhez az évhez a munkában (mert sajnos szükség lesz rá) és egészséget és boldogságot Neked és az egész családodnak! Kata
Én másként szeretnék őszintén hozzád kommentelni, mint az előttem szólok. Ők biztos sokkal jobban ismernek nálam, így sokkal jobban is értettek.
Egy időben gyakran idetévedtem, hihetetlen tehetségesnek találtalak. Mégis volt valami ellentmondásos érzésem, így elmaradtam. Ma újra visszataláltam, és nagyon örültem, hogy egyetlen bejegyzésből hirtelen rengeteg apró, ám fontos momentumot tudhattam meg az életedről. Így már biztos, hogy maradok, mert valami a helyére került bennem. És lesz még egy ember, aki nagyon erősen fog fohászkodni értetek. Hátha segít, sose lehet tudni.
Tudom, hogy az amit csinálok, ahogy csinálom nem tetszik, nem is tetszhet mindenkinek, mindenesetre örülök, ha Te újra ide találtál és köszönöm, hogy fohászkodsz értünk!