A mandulagyulladásnak is vannak előnyei, így például megírhatok végre néhány olyan posztot, amihez a fotók már hetek óta árválkodnak a gépemen.
Elsőnek ez a nagyon finom, kacshússal és ribizlivel töltött táska következik, amit elkészíteni sokkal kevésbé bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik. A tésztája egy könnyű, kelt krumplis tészta, a töltelék pedig kacsahús, egy egészen kevés ribizlivel és kakukkfűvel. Nálunk elsöprő sikere volt, a kisfiam azóta is emlegeti.
A lisztet elmorzsoljuk az élesztővel. A krumplit villával összetörjük, amilyen egyenletesre, simára csak lehet, majd az összes többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk, amíg a tészta el nem válik a kezünktől. Lágy, rugalmas tészta lesz a végeredmény. A kelsztőtálat letakarjuk és meleg helyen kelni hagyjuk, amíg a tészta a duplájára nem nő.
Közben a töltelékhez a húst darált hús finomságúra aprítjuk (vagy ledaráljuk), a hagymát szintén finomra aprtjuk, a kakukkfű leveleit lecsipkedjük a szárakról. Kacsazsíron üvegesre sütjük a hagymát egy csipetnyi cukorral, majd hozzáadjuk a húst és nagy lángon, kevergetve addig sütjük, amíg a hús enyhén pirulni kezd. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet, átpirítjuk, majd lehúzzuk a tűzről. Ha kihűlt, hozzákeverjük a leszemezett ribizlit is.
A tésztát átgyúrjuk, majd lisztezett deszkán centi vastagságúra nyújtjuk. Fánkszaggatóval (ez nagyjából 10 cm átmérőjű, kerek formát jelent) kiszaggatjuk, majd minden kör közepébe másfél evőkanálnyi tölteléket halmozunk. A tészta szélét lekenjük tojással, félbehajtjuk, majd lenyomkodjuk villával vagy erőteljesen visszahajtogatjuk az illesztéseket. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, elhabart tojással lekenjük a tetejét, majd előmelegített sütőben (villanysütő, alsó-felső sütés) 200 C fokon 20-25 percig sütjük, amíg a teteje aranyszínű lesz.
Rácsra szedve hűtjük ki.
De jó!Megláttam illetve elolvastam,és összefutott a nyál a számban, fantasztikusan hangzik!:)
Epercsók, nagyon örülök hogy tetszik! :)
2011. október 25., kedd