Az élet nem áll meg, enni kell, a vizsgálatok elvégzés alatt, ezt többnyire a kórházi programban egy ásó emberke jelzi a páciens neve mellett, de én nem ások (pedig azt is kéne), hanem főzök. Ezerrel.
Napok óta nyeljük az éhkoppot, minimanó tejbegríz függő lett, de komolyabb étellel ő sem találkozott mostanában, ezt tegnap este untam meg, és csináltam is egyből húsgombócokat paradicsomszószban, spagettivel. Na ez ha nem is gyógyított ki teljesen, de kellő motivációval szolgált, főleg ha számításba vesszük, hogy mit ettünk az előtte lévő két napon.
Férj meg rögtön vérszemet kapott, és közölte, hogy neeeem is kell neki szendvics az ügyeletbe, jól elvan ő aszalt gyümölcsön meg mackósajton, majd ellátja ő magát + kivert, elázott és csonttá soványodott kiskutya tekintet. Hát persze, hogy megembereltem magam, és készítettem neki ezt-azt. Salátát, mert most ezt hajlandó kompromisszumos diétás útravalóként elfogadni.
Meg aztán nyakunkon az akác, Pontyot is kárpótolni kell, de egyelőre gyorsabban főzök, mint írom a blogot, szóval receptek hamarosan.
Egyébként jobban vagyok, vagy legalábbis folyamatban, de azért egy kisebb kivizsgálást megejtünk, ti. az ördög nem alszik. (talán csak nem rokonok Ponttyal?)
A saláta egészséges, telítetlen zsírsavakban és C vitaminban gazdag, ugyanakkor tápláló, fehérjében dús, laktató, hát mi kell még? Ja, nagyon finom.
A babot megmostam, beáztattam úgy 6 órára. Lehetett volna több is, de tegnap még nem tudtam, hogy ma már fogok főzni.
Az áztatóvizet leöntöttem, és friss vízben feltettem főni, a főzési idő felénél sóztam. Fűszerezni nem szerettem volna a főzővizet, mert szerintem itt a bab natúran jobban illik az amúgy fűszeres salátába, de ez ízlés dolga, lehet tenni hozzá babérlevelet, kakukkfüvet, fokhagymát vagy éppen csombort is.
Közben a spenótot megmostam, kicentrifugáltam (salátacentrifugában), és szélesebb metéltre vágtam. Egy mélyebb tálba került egy gerezd, kés hátával meglapított fokhagymával, kevés sóval, az olívaolaj felével és az ecettel együtt.
A megpuhult babot leszűrtem, és még forrón a salátára öntöttem, jól összeforgattam, így a hőtől a spenót kissé megfonnyadt, a fokhagyma pedig elveszítette erős ízét.
Az aszalt paradicsomot apróra kockáztam, a petrezselyem zöldjét és az oregánó lecsipkedett leveleit igen finomra aprítottam, ezeket is a salátához adtam a maradék olívaolajjal és rámorzsoltam a fetát is. Alaposan összeforgattam, és tálalásig a hűtőbe került, hogy az ízek összeérjenek.
:)) Örülök,hogy jobban vagy! :)
Nagyon jól néz ki ez a sali! Néhány hónapja betáraztam finom olasz babkonzervet valami hasonló elgondolásból, de elmaradt…
Felhőlány, köszi! :)
Nálam is mindig halomban állnak a hüvelyesek, valahogy képtelen vagyok együtt élni a gondolattal, hogy nincsen itthon háromféle bab. ( a szabolcsi gének :) )
A főzés a gyógyulás egyik biztos jele:)) Én is örülök, hogy már jobban vagy!
Imádom a fehérbabsalátát! Egy időben minden héten készült grillezésnél.
Felhőlány, jól tetted, hogy bespájzoltál. Néha én is csak előkapom a konzervet, pedig régebben csakis áztatgattam. De már nincs lelkiismeretfurdalásom miatta:))
(Ásó emberka, ez helyes. Hát mégsem lehet a jele egy képernyő előtt ülő figura!:))
Mamma, köszönöm! :)
Férj is így gondolta, amikor ette a húsgombócokat. Szegény már annyira éhes volt, hogy egy négy fős adagot majdnem egyedül (Ponty meg én ketten ha egy adagot meg tudtunk enni, sokat mondok. Ponty inkább tésztás. :) ) megevett!
Mi is nagyon szeretjük a babot, mindenféle színben, csak nálam a kevés hely miatt inkább szárazon található meg a kamrában, úgy kisebb helyen elfér, és könnyebben be lehet passzírozni a résekbe is. :)
De jó, hogy jobban vagy:) tetszenek a saláták, mind a kettő; zsenge borsót nem hiszem, hogy találnék felénk, de bab az van nálunk is itthon, zacskós, mélyhűtött és konzerv is:)
Nálunk is szinte mindenhetesek a bab/lencse/csicseriborsó konzerves saláták. Egyszerűen nem lehet megunni!
Gyógyulj, gyógyulj, jóságos doktornéni!
:-)
Kata, köszi! Én egészségesnek nyilvánítottam magam a mai napon, a többit meglátjuk! :)
Zsenge borsót szerintem lehet kérni a piacon, ha van olyan árus, akihez visszajársz. Lehet, hogy először nem fogja érteni hogy mire kell, de ha megveszed, ő leszedi. Legalábbis ez a tapasztalat. :) Persze nekem most már könnyű, már itt nő a kertben, az a biztos. :)
Gabah, azon vagyok! :)
Ezek a kicsik tudnak valamit! Ponty úgy falja a babot, hogy öröm nézni! :) És tényleg nem unja meg soha! :)
[…] a piacon beszerzett bébispenóttal és a raktárkészleten lévő nagyszemű fehér babbal, Flat Cat receptje szerint. Igaz némi változtatással, oregánó helyett kakukkfűvel (ami kiirthatatlanul nő a […]
[…] a piacon beszerzett bébispenóttal és a raktárkészleten lévő nagyszemű fehér babbal, Flat Cat receptje szerint. Igaz némi változtatással, oregánó helyett kakukkfűvel (ami kiirthatatlanul nő a […]
2010. május 19., szerda