Ami nyilván nem igazi kebab, hiszen ez disznóhúsból készült, míg az eredeti bárányhúsból, de a nyárson sült hengeres fasírtféleség elnevezés elég bután hangzana.
A kebab eredetileg bárányhúsból készül, de az most hibádzott hozzá, így sertéshúsból készült valami hasonló. Ízre finom fokhagymás-gyömbéres, és bár most én sertésszűzből készítettem, az ismert okok miatt (ti. ebből vannak még hatalmas készleteim a mélyhűtőben), de a sertéscomb épp oly kiváló hozzá. A mentás joghurtos uborka nálunk épp elegendő kíséretnek bizonyult a húshoz, de ki lehet egészíteni lepénykenyérrel vagy pitával is, ha nagyobb lenne az étvágy.
Egyébként milyen érdekes, hogy Ponty a kezdetei egy-két gyengécske kísérletet leszámítva egyáltalán nem volt hajlandó megenni semmiféle gyümölcsöt eddig, és hasonló volt a helyzet a savanyú dolgokkal is, most viszont, fagyi formájában eszméletlen mennyiségeket képes belapátolni. Pedig ma a rebarbara fagyiban csak a gyümölcs volt, meg egy kis mascarpone, és savanyú is volt, hiszen rebarbara, de minimanó egy egész tálkával betolt belőle a kis arcába, dacolva az agyfagyással. És élvezte! Esküszöm, néha nem értem a saját fiamat… (tapasztaltabb szülők szerint pedig ez egyre csak rosszabb lesz) Hogy ez most hogy jött ide? Sehogy. De tegnap óta elhatároztam, hogy ha a témába vágóan nem tudok elmés(?) dolgokat írni, akkor inkább nem ragaszkodom hozzá. Mármint a témához.
A húst lehártyázom, megtisztítom, majd kockákra vágom.
Késes robotgépbe teszem a fokhagymát (ha új, hámozni sem kell, mehet az egész fej egyben), a lereszelt gyömbér kinyomkodott levét, a csilit és finomra aprítom. Megy mellé a hús, a kesudió és az olaj is, ezekkel is összedarálom, de már nem annyira finomra. Sózás ízlés szerint, de a kesudió már eleve sós, ezt vegyük figyelembe.
Késes robotgép hiányában lehet a fűszereket és a húst késsel finomra vágni, a kesudiót durvára aprítani, majd az összes hozzávalót jól összedolgozni.
Az így nyert húsos masszát bambusznyársak köré tapasztjuk egyenletesen, úgy, hogy kb 3 cm átmérőjű rudat kapjunk, jól rányomkodjuk, hogy le ne essenek sütésnél.
Felhevített grillserpenyőben vagy sima teflon serpenyőben sütöm további olaj hozzáadása nélkül. Nagy lángon minden oldalát (és szerintem 4 oldala van egy nyársnak) kb 4-4 percig sütöm, vagy amíg jól át nem sül a hús.
Közben az uborkát meghámozom, durvára reszelem, kinyomkodom belőle a nedvességet. Be lehet előtte sózni is, és utána nyomkodni, de én most annyira szárazra nem akartam kifacsarni.
Hozzákeverem a joghurtot, a finomra aprított fokhagymát,a cukrot, citrom levét, és a finomra metélt mentát. Ha eddig még nem sóztam, most megteszem.
A nyársakat a mentás uborkával, és esetleg lepénykenyérrel, pitával tálalom.
Ez nagyon ütős, ki fogom próbálni. Lehet, hogy az uborkához inkább egy kis ecetes uborkát teszek citrom helyett. Apropó, mikor mehetek hozzád látogatóba? : )
Peel, örülök hogy tetszik! :)
Bármikor. Nem nagyon vannak kötött programjaink. :)
Egy nappal előtte szólj, hogy mikorra menjünk eléd az állomásra! :)
Ez megint csodásan néz ki!!!
Köszönöm, Ottis! :)
…kár, hogy nem lehet bennteket követni a facebook-on…
http://www.facebook.com/gardenspirit
üdvözlettel:
Nagy Katalin
2010. április 8., csütörtök