babának kelt tészta

Kelt krumplis palacsinta

Kelt krumplis palacsinta

Egyre több az elmaradásom, a blogokkal, és egyéb dolgokkal kapcsolatban is.

Minimanó öntudatára ébredt, és most már egyértelmű, hogy teljes egészében az én természetemet örökölte. Vagy csak eltanulta tőlem, lényegében mindegy. A helyzet végső soron ugyanaz: mostanra én már csak a második legmakacsabb, legönfejűbb ember vagyok a világon.

A korábban békés és türelmes kisangyal, aki órákig tudott csörömpölni a konyhakövön a kenyérpirítóval, az már a múlté, a mostani kistermetű birodalmi lépegetőm senkinek és semminek nem hajlandó kegyelmezni, egyetlen percre sem. Azt, amit gyönyörű buksijába vett, csakis azt akarja, de lehetőleg azonnal. Csöppet sem érdekli, hogy mondjuk az lehetetlen, mert nem szabad belenyúlni a konnektorba, pont azért van benne a dugó, vagy például az antenna drótja nem ehető, és a telefonomat meg nem arra találták ki, hogy teljes erejéből hozzávágja a konyhakőhöz, és aztán gurgulázva kacagjon, amikor az darabjaira hullik. Satöbbi, satöbbi. Ha nem Ponty lenne az első gyermekünk, nyilván nem lennénk ezen ennyire meglepődve, hogy ez bizony ilyen, de hát ő az, így kicsit még szoknunk kell a megváltozott felállást.

Miután kellőképpen kipanaszkodtam magam, inkább gyorsan kihasználom a hirtelen támadt szabad perceimet, és gyorsan bepötyögöm a recepteket, amikről csodával határos módon sikerült fényképeket is készítenem.

Elsőnek a krumplis palacsinta, kelt tésztával, finom, vastag, puha, sokféle kencével, reszelt sajttal ideális vacsora. Vagy ebéd. Nálunk ez utóbbi, jelenleg minimanó abszolút kedvence, amiből számomra hihetetlen mennyiségeket képes belapátolni. Természetesen úgy, hogy én négykézláb mászkálok utána a tányérral, és falatonként tömködöm a szájába, miközben ő hihetetlenül fontos dolgait intézi szerte a lakásban...

  • 2-3 adag
  • 20 dkg nyers, finomra reszelt krumpli
  • 10 dkg rétesliszt
  • 2 tojás
  • 2 dl tej
  • 3 ek olaj (nálam olíva)
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 dkg friss élesztő
  • 2 tk cukor
  • 1 kk só
  • a tálaláshoz sóval, borssal, esetleg snidlinggel kikevert tejföl, juhtúróval kikevert tejföl, reszelt sajt, tetszés szerinti kencék

A liszttel elmorzsolom az élesztőt, majd hozzáadom a többi hozzávalót, és habverővel simára keverem. Sűrűbb palacsintatésztának kell lennie. A hozzávalók legyenek szobahőmérsékletűek legalább, a tejet pedig meg is lehet kissé langyosítani, így hamarabb megkel a tészta.

Lehetőleg meleg helyre félreteszem pihenni a tésztát körülbelül egy órára. Akkor jó, amikor már látszanak benne a buborékok.

Lehetőleg vastag aljú, teflon serpenyőben kis merőkanálnyi adagokban sütöm, mérsékelt lángon, további zsiradék hozzáadása nélkül, mindkét oldalukon aranyszínűre. Ha nem teflon serpenyőben sütjük, akkor természetesen kell zsiradék is a sütéshez. A mérsékelt láng azért fontos, hogy a nyers krumpli megsüljön a tésztában.

Melegen reszelt sajttal, és valamilyen kencével tálalom.

9 hozzászólás

archívum — új hozzászólást már nem lehet írni