Duplán ricottás erdeigyümölcsös béles

2009. május 13, szerda | desszert | Szerző: Herczeg Gabriella

pa190060

A házias konyha vitathatlan előnye számomra a sütemény. Nem vagyok túl édesszájú (mármint én. Férj, hát ő igencsak), sőt, a vajkrémes-habos-babos-zselés-piskótás tortákkal a világ végéig lehetne üldözni, de nagymamám túrós bélesénél finomabb süteményt még soha nem ettem. És én ezt nagyon bölcsen meg sem próbálom felülmúlni, mert szerintem nem is lehet. Helyette sütök mindenféle túrós sütit, ami elemeiben emlékeztet ugyan rá, de alapvetően más pályán játszik, hogy még véletlenül se lehessen összehasonlítani a kettőt. (igen, rosszul viselném a kudarcot)

Szóval az egyik jól bevált túrós töltelékemet készítettem, ezúttal ricottával. Szerencsére sütés során ugyan úgy viselkedett, remek lett az állaga így is a tölteléknek. De az íze és a textúrája, az egészen más volt! És hogy ne legyen annyira egyszerű ez az egész történet, kedvenc ricottás kelt tésztámból lett a burok köré. Hát ez sem okozott csalódást.

20 cm átmérőjű, 15 cm magas falú sütőforma (vagy egy hasonló méretű  fazék)

A tészta

25 dkg ricotta, 27 dkg rétesliszt, 2 tojás, 7,5 dkg olvasztott vaj, 5 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 1 ek (házi) vaníliás cukor, csipet só

1 tojás és 1 ek cukor a kenéshez

A töltelék

25 dkg ricotta, 3 tojás, 7,5 dkg búzadara, 10 dkg cukor, 1 citrom leve és héja, 1 ek (házi) vaníliás cukor,

25 dkg bogyós gyümölcs

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, hozzáadom a többi alapanyagot, és alaposan kidolgozom kézzel (vagy a robotgép dagasztókarjával). Lágyabb kelt tészta lesz az eredmény, de érdemes alaposan dagasztani, egy idő után ez is elválik a kéztől!

Másfél-két óráig meleg helyen, konyharuhával letakarva kelesztem. Azért ez nem az a háromszorosára-megnő tészta, kb másfélszeresére jön majd fel,  de az eredményen ez mit sem változtat. Ti. nagyon finom lesz.

A töltelékhez a gyümölcsöt, ha mirelit volt, előtte fel kell engedni. Ha friss, akkor csak tisztítani és egyforma darabokra vagdosni. Én eredetileg eperrel akartam, mert ugye annak van most szezonja, de az annyira szép volt, hogy nem akartam “elpocsékolni” egy töltelékbe. Szóval, a gyümölcstől függ a dara mennyisége. Én most zömmel nagy szemű áfonyát tartalmazó keveréket használtam, amiben a gyümölcs nem lett püré a kevergetés során, nem is volt túl leveses, szóval elég volt ennyi dara. De pl. málna esetén biztosan több kell mondjuk 1 evőkanálnyival. Ezt azért lehet látni, ha a mirelit gyümölcs túl sok levet engedne, növelni kell a dara mennyiségét, ha friss pl.a (nagy szemű, nem erdei) áfonya, vagyis szinte semmi leve nincs, akkor csökkenteni. A friss eper esetén én nagyjából ugyan ennyi darát használtam volna.

A tojásokat a cukorral, vaníliarúd belsejével habosra keverjük habverővel, megy hozzá a ricotta, dara, citrom leve, héja, és végül óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsöt is. A töltelék annyira hamar kész van hogy elég a tészta nyújtása előtt 5 perccel nekiállni.

A tésztát átgyúrom, cipóvá formázom, majd erősen  lisztezett gyúródeszkán/pulton 0,5 cm vastagra, kör alakúra kinyújtom. Ha nem sikerülne a nyújtás, mert valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egy amorf tésztalap kerülne ki a kezünk alól szabályos kör helyett, akkor nem érdemes újra összegyúrni, és újra kinyújtani, mert így túl sok lisztet venne fel a tészta, amitől romlana az állaga. Szóval szerintem inkább legyen ronda, de finom.

A sütőformát sütőpapírral kibélelem, úgy, hogy bőven túllógjon a széleken, így könnyen ki lehet majd emelni az elkészült tésztát. A tésztával kibélelem a formát, úgy, hogy az is túllógjon a peremen. Beleöntöm a tölteléket, és óvatosan, apránként elkezdem ráhajtogatni a tésztát, úgy, hogy ne süllyedjen a töltelékbe. Az első ráhajtás után már csak egy irányba haladjunk a további hajtogatással, ne összevissza, így szép lesz a végeredmény. A tetejét az 1 ek cukorral felvert tojással lekenem (én kétszer szoktam. Nagyon óvatosan, hogy ne nyomjam a tésztát a töltelékbe).  250°C fokra előmelegített sütőbe teszem. Így 5 percig sütöm, majd a hőfokot 160°C fokra mérsékelem, hogy átsüljön a töltelék, de ne égjen meg a tészta.  Ezen a hőfokon még 60-70 percig sül. Ha szélesebb és alacsonyabb formát használunk, ez az idő persze csökken.

A megsült tésztát kiemelem a formából, és rácson kihűtöm.

A ricottás kelt tésztát érdemes kipróbálni, gyümölcsös lepényekhez is nagyszerű.

Én mindenesetre megígérem, hogy nem ez volt az utolsó recept ezzel a tésztával, ami a blogra felkerült!  :)

pa190041

Címkék: , , ,

5 hozzászólás a bejegyzéshez: Duplán ricottás erdeigyümölcsös béles

Éva
2009. július 10., péntek

Szeretném elkészíteni ezt a süteményt.
Biztos, hogy csak 20 cm átmérős formában sütötted? Olyan kicsinek tűnik ez a felület, ami egy 20×15 cm-es szögletes formának felel meg.

killervidra
2009. július 10., péntek

Szia! Én 20 cm átmérőjű, de 15 cm magas falú sütőtálban sütöttem- és pont tele volt. A kelésnél ki is dagadt belőle.
Így ráadásul elég sokáig volt a sütőben, amíg a ricottás töltelék átsült. Szóval nagyobb tál lehet, hogy jobb lett volna, de nekem nincs olyan, aminek a fala is elég magas. (és akkor pont nem jutott eszembe, hogy kapcsos tortaformában, vagy fazékban is lehet sütn) Szerintem a legjobb választás méretileg a 28 cm kapcsos tortaforma lett volna. Azzal laposabb lesz, de így még hamarabb át is sül! (bár én imádtam, hogy ilyen magas a töltelék benne! :) )
Én csak azért szoktam leírni a forma méretét, hogy legyen mihez viszonyítani másoknak “hazai” körülmények között, de egyáltalán nem szentírás, sőőőt! Nyugodtan tégy belátásod szerint a formát illetően! :)
Ami még fontos szerintem, az a ricotta (ezt elfelejtettem írni a receptben). Én a 250 gr műanyag dobozos Szarvasit használom, mert annak finomak a szemcséi. Ha nagyobb szemcséset kapsz, azt érdemes áttörni szitán előtte.
Amúgy meg sok sikert hozzá, szerintem nagyon finom, nekem ez a kelt tészta a személyes kedvencem! :)

Éva
2009. július 13., hétfő

Szia!

Szombaton megsütöttem, nem olvastam előtte válaszodat, így saját belátás szerint (a megkelt tészta mennyisége alapján döntöttem) nagyobb, szögletes forma mellett. Így cca 5-6 cm magasra jött fel, amit én elegendőnek ítéltem, de ez kevésbé volt érdekes. Ami sokkal fontosabb, hogy
nagyon, nagyon finom lett (friss szeder került bele)mind a tészta mind a töltelék.
Továbbá vasárnap a tök-lasagne is elkészült, ami szintén az egész családnak nagyon ízlett.

Örülök, hogy véletlenül -valamelyik blogon keresztül- rád találtam (miért nem szerepelsz a gasztrokeresőben?), gratulálok és köszönöm az egyedi és kiváló recepteket
Éva

Éva
2009. július 13., hétfő

Még csak annyit, hogy nagyon fontos a forma méretét megadni, mert a megadott hozzávalók mennyisége abba/arra a méretre vonatkozik.

killervidra
2009. július 13., hétfő

Kedves Éva! Szerintem is nagyon fontos a forma mérete, ezért tüntettem fel! :) Erre igyekszem odafigyelni, különösen az olyan receptjeimnél, amiben a forma nagysága meghatározó a képen látható végeredmény szempontjából! :) Mint például itt. Igaz, nem ez volt a legoptimálisabb formaválasztás, és ezt külön nem tüntettem fel. Azért laposabban is remek lehetett, örülök, hogy ízlett Nektek! (legközelebb én is így sütöm!) :)))
Örülök, hogy tetszenek a receptjeim, és annak különösen örülök, hogy kipróbálás után is ez a véleményed! :D
Szerepelek néhány gasztrokeresőben, de mivel az én blogom képeit nem tudják ezek megjeleníteni, ezért kissé észrevétlen maradok. De az a lényeg, hogy végül megtaláltál! Örülök, ha kellemes élményeket szerez Neked a főzés a receptjeimből, köszönöm a dicsérő szavakat, remélem, még sok ötletet tudsz tőlem meríteni! További jó főzőcskézést kívánok! :D

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)