leves

Édeskömény-körte krémleves mandulával

Édeskömény-körte krémleves mandulával

A megváltozott körülményekre való tekintettel az ünnepi menünk is másképp alakult, így szenteste ez a leves került az asztalra, bár nem igazán ünnepi fogásnak terveztem. Mindenesetre nagyon gyorsan elkészül és igazán nagyon finom. Édesköményt én most az Aldiban kaptam hozzá, igen jó minőségben.

  • 2 kisebb édesköménygumó (~40 dkg)
  • 2 körte (~50 dkg)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 liter zöldség alaplé*
  • 5 dkg blansírozott mandula
  • 1 ek vaj
  • 1 tk édesköménymag
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 dl tejszín
A vajon üvegesre sütöm a hagymát és a mozsárban porrá tört édesköménymagot. Felöntöm a borral, beforralom, majd felöntöm az alaplével, hozzáadom a felkockázott édesköménygumót és a meghámozott, magházától megszabadított, felkockázott körtét,  sózom, ízlés szerint. Fedő alatt addig főzöm, amíg a zöldségek épp csak megpuhulnak. Hozzáadom a száraz serpenyőben megpirított mandulát, tejszínt, összeforralom, majd botmixerrel pürésítem. Tálalásnál lehet a tetejét blansírozott, szeletelt, pirított mandulával díszíteni, illetve kerülhet rá az édeskömény finomra aprított  zsenge zöldjéből is. *zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet.