Van még egy elmaradásom az óévből, nevezetesen a beszámoló az első alkalomról a főzőiskolában.
Az egész történet ezzel a bejegyzéssel indult, ami nagyjából arról szól, hogy mi itt a keleti végen néha úgy érezzük, az éppen zajló gasztroforradalomnak még csak a szele sem jut el idáig. A folytatás pedig egyelőre egy főzőiskola Debrecenben és egy lakásétterem-közös főzés jellegű foglalkozás, nálam. Aztán tervben van még egy oldal a blogomon, ezt sem adtam fel, ahol beszerzési helyekről és éttermekről, egyéb helyi közérdekű információkról lenne szó, mivel saját tapasztalatból tudom, mennyire nehéz egyes alapanyagokat, fűszereket, konyhai kiegészítőket felkutatni ebben a régióban. Én részemről a szabolcsi és a debreceni lelőhelyeket vállalnám, de ismét jelzem, nagyon szívesen fogadok minden együttműködést a helyi olvasóktól. Aztán még gondoltam étteremajánlóra, egy gyűjteményre a régió gasztroblogjaiból, de ez majd idővel kialakul, attól függően mire van igény. Hamarosan elindul az oldal is, ezt egyelőre az én blogomról lehet majd elérni, aztán ha esetleg kinövi magát, majd függetlenítjük.
De a címben főzősulit ígértem, úgyhogy lassan rátérek erre is. Nem fogok persze minden alkalomról fényképes beszámolót hozni, de hát ez volt az első, és mi tagadás, nagyon büszke voltam magunkra, a kis csapatunkra. A karácsonyi hajrá előtt még becsúsztattunk egy bonbonokról, pralinékről, szaloncukrokról és gasztroajándékokról szóló alkalmat, de a későbbiekben persze nem maradnánk a desszert vonalnál, az elkövetkező egy-két hónap inkább a különböző húsok elkészítéséről és a házi tésztákról fog szólni, terveim szerint.
Végül pedig az ígért képes beszámoló.
Trüffelek.
Szaloncukrok.
Bolyhos pralinék.
Trüffel bolyholás folymataban.
A legifjabb résztvevő.
Készülnek a bonbonok is.
Gratulálok, ez ám a klassz megvalósítás!:)
Csúcsszuper! Gratulálok! :)
Gratula! Nagyon szuper!
Huhh, nem semmi, gratulálok!
Jó sok projektet tervezel – azt hittem visszamész dolgozni most, de ezek szerint új munkakört kerestél / találtál magadnak? ;)
Hú, ha hallanád, hogy tapsikolok. :)
Lehet, hogy a következőre én is benevezek, ha időm és családom engedi. ;)
Hú anyám! Respekt! Maximálisan!
Istentelen jók ezek az együtt-főzések! Sokáig fülig ér a száj utána :-)
Na de semmi reklám, időpontok, stb? Vagy ez zártkörű?
Frau Paprika, Puszedli, Colors in the Kitchen, nagyon köszönöm! :)
Beatbull, de megyek vissza dolgozni, viszont a főzősuli az marad. Havonta egy-két alkalommal mindig lesz pár órám erre (legalábbis reményeim szerint), és ráadásul ez kikapcsol, teljesen feltölt energiával, erre azt hiszem szükségem is lesz majd a továbbiakban. :) Az öcsémék debreceniek, ők meg igényt tartanak legalább ennyi ideig a keresztfiuk felvigyázására havonta. :)))
Az oldalhoz csak egy számítógép kell és egy kevés idő. Vásárolni vásárolok továbbra is, főzni is fogok, meg étterembe járni is. Szóval anyag lesz hozzá. :) Igény meg van rá, elég sokan kerestek meg a blog kapcsán a környékbeli beszerzési helyek vagy éppen éttermi tapasztalatok miatt. Én meg ezt az egészet valamiért szívügyemnek tekintem. :) Ja igen, és a múlthét végén kiderült, 51 nap szabadságom van, amit kötelező kivennem mielőtt visszamegyek dolgozni, ezalatt az idő alatt az oldal nagyobbik része el is készül. :)
Jenis, várunk szeretettel! :)))
Viki, ahogy mondod! Nagyon jó élmény volt! :)
Lencsike, nem zártkörűek, van még pár hely, a nagyobbik konyhát béreljük, ott nagyjából 15 ember elfér. Az időpontok nem fixek még, akkor tartjuk, amikor a többség ráér és a konyha is szabad, szombati napon, reggel. Ha érdekel, írj egy e-mailt a blog oldalsávjában lévő címre és egyeztetjük a részleteket!
Húúú, de szuper gratulálunk!
Így válnak valóra az álmok, gratulálok!
Gratulálok!!!Szépek a bonbonok nagyon!
TeaRoom, Családi Tűzhely, nagyon köszönöm! :)
Ottis, köszönöm, szerintem is szépek lettek, pedig a lányok most készítettek bonbont először! Nagyon ügyesek, nagyon büszke vagyok rájuk! :)
Szia!
Debreceni vagyok, és szeretnék jelentkezni hozzád a főzőiskolába. Kérlek írd meg a részleteket.
Köszönettel, Kiss Krisztina
Szia Krisztina!
Sajnos szervezési nehézségek miatt abbamaradt a főzősuli, szóval már nem aktuális.
Elvileg a lakásétterem-jellegű dolog az folytatódna, de az Nyíregyházán, én itt lakom.
Lesz viszont hamarosan egy oldal, ami a régió gasztronómiai történéseivel foglalkozik, ha a főzősuli ismét aktuális lesz, ott majd értesülhetsz róla. Ez az oldal egy-két hónapon belül elindul, a http://gasztrolap.hu/ domain alatt.
Szeretnék ajándékba főzősulis részvételt adni.
Érdeklődnék, hogy Nyíregyházán mikor lesz, milyen menüsorral júl-augban?
Köszönettel: S Judit
2011. január 18., kedd