más

Gasztromán szabolcsiak figyelmébe

Kedves szabolcsi(szatmári, beregi) olvasóim és azok, akik ezt a bejegyzést a gyűjtőoldalakon olvassák! Nemrég kaptam egy kommentet, amiben felhívták a figyelmem arra (az egyébként nem túl ismeretlen) tényre, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a gasztronómia forradalom mintha elmaradni látszana. Pedig igény, ha nem is tömeges, de lenne rá. Nos, Zsófinak megígértem, hogy utánanézek, van e itt amatőr főzőiskola, vagy hasonló lehetőség, de sajnos én sem jártam szerencsével. Szakácsképzés folyik, de a hobbiszakácsok számára nincs ilyen lehetőség. Legalábbis én sem találtam. Viszont azt is megígértem, hogy ha már gasztroblogot írok, akkor megpróbálok tenni valamit. Első körben azt szeretném megtudni, hogy vannak e, vagytok e, akiket ez a lehetőség érdekel. Olyasmire gondoltam, hogy egy blog, vagy akár egy Facebookos oldal keretein belül megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, például a helyi éttermekről, ajánljuk ami bevált, beszerzési helyeket adunk közre, vagy akár ötletekkel, tanácsokkal szolgálhatunk a helyi lehetőségek ismeretében. Persze ez csak nagy vonalakban, hiszen nem is tudom, mekkora igény lenne erre. Nyilván ha két ember jelentkezik, akkor ezt le lehet tudni e-mailben is, de ha több, akkor talán mégsem elveszett ötlet egy ilyen kezdeményezés. A másik dolog, hogy a férjemmel is megvitattam ezt a témát, és ő a legnagyobb meglepetésemre belement abba, hogy akár 3-4(-5) fős főzősulit tartsak itthon, vagy inkább közös főzőesteket, mert talán nem hangzik annyira nagyképűen, de valamiért azt gondolom, hogy elég jól főzök, és szolgálhatok hasznos tanácsokkal is például kezdők számára. Sőt, a lakásétterem gondolatától sem zárkózott el. Attól függően, mire van igény. Meg hogy van e egyáltalán. Szóval ezt szeretném én megtudni, akit érdekelnek a felsorolt lehetőségek, kérem jelentkezzenek e-mailben vagy kommentben. A bejegyzés célja pedig nem a látogatottság növelése, sem magam reklámozása, ahogy a blogom sem erről szól, én tényleg egyszerűen és őszintén csak imádok főzni, és hatalmas örömmel tölt el, ha továbbadhatom azokat az ismereteket, amivel rendelkezem. Persze csak ha igényetek van rá.

22 hozzászólás

archívum — új hozzászólást már nem lehet írni