Melynek receptje nem a világmegváltás végett kerül bejegyzésre, hanem egyszerűen csak azért, mert nagyjából ez az első karalábéfőzelék Férj életében, amit jóízűen elfogyasztott. És persze azért, mert nekem is nagyon ízlik!
A karalábét meghámoztam (ha lett volna rajta zsenge levélke, azt félretettem volna a tálaláshoz), és 1 cm kockákra vágtam. A krumpli csak kettőbe, ennek majd a turmixolásnál lesz jelentősége. Mindezeket egy kis fazékba tettem, majd felöntöttem az alaplével, és még annyi vízzel, amennyi épphogy ellepte a zöldségeket. Addig főztem, amíg a krumpli is megpuhult. Ekkor merőkanállal kiszedtem a karalábé kb 1/3 részét, és félretettem.
A maradék főzelékhez hozzáadtam a kapor 3/4 részét, majd botmixerrel pürésítettem. Visszatettem a darabos karalábét, a maradék kaprot finomra aprítva, a tejszínt, egyszer felforraltam, és késznek nyilvánítottam. Borjúsülttel (is) finom volt.
Megjegyzés: friss kapor helyett friss petrezselyemzölddel is készülhet.
Szia! Most kaptam egy csomó karalábét ajándékba és nagyon tetszik ez a főzelék. De… Honnan szerezzek hozzá kaprot?
Szia Jenis!
Jó hozzá a fagyasztott is, ha nincs friss, ezt a legtöbb áruházláncban kapni. Ha olyat nem találsz, akkor mehet bele szárított, de az csak végszükség esetén, mert annak alig van íze.
Illetve B verzió: készítheted petrezselyemzölddel is! (már csináltam úgy is, és az is finom! :) )
Ó erre nem is gondoltam (egyikre sem). Megcsinálom petrezselyemmel, az mindig van itthon! Köszönöm!
Jenis, nincs mit! :)
Remélem ízleni fog! :)
2010. május 13., csütörtök