Nagyon gyorsan: láttam a Chef ecetek között egy ilyet, nem is drágán, de azért nem vettem meg készen, mert van itthon szárított levendulám, és úgy gondoltam, most legalább lesz mire használni.
Hát azóta ez az aktuális kedven ecetem.
Ha másnak is van rá hajlandósága, hogy mindenféle fűszereket hazahurculjon, miközben ötlete sincs, hogy mire fogja majd azt használni, és ilyen módon nap mint nap farkasszemet kell néznie két deci levendulavirággal, akkor érdemes ezt kipróbálni. Tényleg finom. Nagyon egyszerűen elkészül, és tavaszváró salátákba ideális (lenne, ha ennék olyat…).
Az összes hozzávalót összekeverjük egy csinos üvegbe, és legalább egy hétig hagyjuk állni. Időnként meg lehet rázogatni is.
Egy hét után használható, nem kell leszűrni se.
Már vártam, hogy megint mivel rukkolsz elő : ) Képtelenség veled tartani a tempót. Ecetem is van, meg levendulám is…, majd hétvégén a hamis tortilla mellett megpróbálom ezt is belepasszírozni az időmbe : )
Peel, örülök, hogy tetszik! :)
Azért ez nem egészen 1 perc munka, szóval bele fog férni szerintem! ;)
Az az igazság, hogy mostanában naponta háromszor főzök általában, a nagyobbik része fent sincs a blogon. Így jár az, akinek válogatós és egyúttal bélpoklos is az egész családja. :)
Pont olyan vagyok én is, ahogy leírtad: múltkor megláttam egy tégely szárított levendulát, megvettem, pedig gőzöm sem volt, mit lehet vele kezdeni. Süti már készült belőle , de jól jönnek az új ötletek. Ezt is elraktározom, köszi!:)
P.s.: a 20 dl ecet, gondolom 2 dl akart lenni.:)
Hupszi, köszi, hogy szóltál, javítottam! :)
Mostanában a gyerek egyre gyakrabban “segít” gépelni, szóval megesik az ilyesmi… :)
Egyébként tetszik a sütid! :)
2010. március 4., csütörtök