Milyen kézenfekvő, aztán mégsem volt eddig zöldborsós rizottó a blogon. Talán épp azért, mert nálunk ez az egyik leggyorsabb, legáltalánosabb megoldás hétköznap este, bármelyik évszakban. Az év nagyobbik részében persze mirelit zöldborsóval, hiszen télen a friss igazán ritka. A kisfiam imádja az általa természetesen rizibizinek hívott rizottót, az egyszerű, parmezános változat friss petrezselyemmel az igazán menő itthon, de bármilyen változtatást szívesen fogadott eddig a kisember. A friss, zsenge zöldborsó pedig megérdemelt egy kis extrát, így most ez a változat kecskesajttal és mentával készült, ami igazán üde ízeket eredményezett, és a gyerek ezúttal sem panaszkodott.
A salottát, fokhagymát finomra aprítom. Az olívaolajon üvegesre sütöm a hagymát, hozzáadom a rizst, fokhagymát, átmelegítem, amíg a rizs magába szívja a zsiradékot és üvegessé válik. Felöntöm a borra, beforralom, majd apránként elkezdem felöntögetni a húslevessel, gyakori kavargatás közben, egyszerre mindig csak annyi folyadékkal, amennyit a rizs felvesz.
Amikor már majdnem kész, azaz a rizs majdnem haraphatóra puhult, a zöldborsót is hozzáadom, az igazán zsenge fejtett borsónak 2-3 perc főzés is elég.
Végül a rizottó sűrsűségét beállítom húslevessel, elkeverem benne a kecskesajtot, összeforralom, majd tálalom.
Tálalásnál a tetejére finomra aprított mentát szórok.
Furcsa dolog, amikor nagyon vágyunk valamire, aztán az hirtelen a nyakunkba szakad. Mindig mozgalmas életet képzeltem el magamnak, magunknak, de az, ami az elkövetkező két hétben áll előttünk, kicsit most mégis inkább rémülettel tölt el. Két bőrönddel hárman ötfelé megyünk, én persze a gyerekkel mindenhová, anyós felügyel az aprónépre, amíg engem képeznek tovább, mialatt Férj egy másik országban képződik, aztán az egész kezdődik elölről. De nemcsak a munka, lesz itt más is, hiszen a jövő hét végén én inkább a gasztronómiával leszek elfoglalva, márciusban jön az általam készített menü a Lifestyle Hotelben, és még erről is adós vagyok egy beszámolóval, meg a receptekkel is, persze, időközben pedig meghívtak a Konyhakiállításra, és mivel épp Budapesten leszünk, így ezt örömmel fogadtam el. De ezekről majd később, egy másik posztban. Most inkább egy kevéssé hagyományosnak mondható vasárnapi ebéd részleteit hoztam, egy picit csípős, mozgalmas ízű rizottót, ami kicsit szintén eltér a klasszikus olasz alapoktól, és egy áfonyás pitét, ami leginkább a prósza és a clafoutis közös leszármazottjának tekinthető, és nagyon finom. A rizottó mennyisége két főre szól, de ez ne tévesszen meg senkit, én három főre készítettem, csak a gyermek részére elkülönített adagból a torma kimaradt. Imádta, úgyhogy torma nélkül abszolút gyermekmenü-kompatibilis a rizottó is.
A hagymát finomra aprítom, majd a vaj és olívaolaj keverékén megfonnyasztom. Hozzáadom a rizst, addig sütöm, amíg a szemek áttetszővé válnak, felöntöm a vermuttal, beforralom. Ezután elkezdem apránként felöntögetni a húslevessel, gyakran kavargatva.
A céklát, almát meghámozom, nagyon apróra vágom (vagy durvára reszelem), amikor a rizs közel haraphatóra puhul, hozzáadom a rizottóhoz. 4-5 percig együtt főzöm, majd beállítom a rizottó sűrűségét húslevessel, végül hozzáadom a mascarponet, parmezánt és a reszelt tormát, elkeverem, összeforralom és tálalom.
A liszteket habverővel simára keverem a tojással, cukrokkal, tejföllel, mascarponeval, a citrom finomra reszelt héjával, majd kivajazott piteformába öntöm. A tetejére szórom az áfonyát.
Előmelegített sütőben 160 C fokon (villanysütő alsó-felső sütés) 30 percig sütöm, majd kikapcsolom a sütőt és még 10 percig hagyom benne pihenni a pitét.
Magában, vagy még forrón, vaníliafagyival (esetleg házi tejfölfagyival) tálalom.
Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy a sütőtök az egyik kedvenc alapanyagom. Nem volt ez mindig így, csupán néhány éve kezdődött a szerelem, és azóta minden évben egyre erősebbé válik. Most rögtön három receptet is hoznék, egy meleg salátát, ami előételként, de dupla adagban, egy kevés durvára vágott pirított dióval kiegészítve akár húsmentes főételként is működik, egy rizottót, ami olyan távolra került olasz gyökereitől, hogy a rizottó elnevezés tulajdonképpen itt már túlzásnak is tűnhet, és egy gyors, nagyon finom pohárkrémet.
sült körte és sütőtök saláta kéksajttal
A sütőtököt kis, centis kockákra vágom, a körtét meghámozom, magházát kivágom, gerezdekre szeletelem. A salottát nagyon finomra aprítom, a kakukkfű ágakat nagyobb darabokra csipkedem.
A sütőtököt, körtét, hagymát, kakukkfüvet összeforgatom az olívaolaj felével, majd sütőpapírral bélelt tepsibe terítem szét, úgy hogy csak egy rétegben legyenek a zöldségek-gyümölcsök.
Előmelegített sütőben 200C fok, 45 perc (villanysütő, alsó-feslő sütés), vagy amíg a sütőtök elkezd enyhén pirulni.
A megsült körtét, sütőtököt tányérra rendezem és rámorzsolom a kéksajtot, majd jó minőségű extra szűz olívaolajat locsolok rá.
Ízlés szerint a tetejére lehet még szórni enyhén megpirított és durvára vágott diót is.
“rizottó” kókusztejjel, lencsével, sütőtökkel
A lencsét előző este hideg vízbe áztatom, ha ez elmaradt, akkor néhány óra áztatás is megteszi forró vízben. Átöblítem, majd friss, enyhén sós vízben puhára főzöm.
A sütőtököt kis, centis kockákra vágom, a hagymát, fokhagymát finomra aprítom. A citromfüvet megtördelem, kés hátlapjával megcsapkodom, a gyömbért meghámozom, hosszában négyfelé hasítom.
Az olajon üvegesre sütöm a hagymát, hozzáadom a rizst, addig sütöm, amíg áttetszővé nem válik, de színt nem kap. Hozzáadom a fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, majd elkezdem felöntögetni a zöldséglével, sűrűn kevergetve. Ha a rizs beszívta a folyadékot, pótolom a zöldséglevet. Amikor a rizs már majdnem kész (azaz néhány perccel azelőtt, hogy haraphatóra főtt), hozzáadom a sütőtököt, kókusztejet, megpuhult, leszűrt lencsét. Addig főzöm, amíg a tök megpuhul (ez 2-3 perc).
Ha szükséges, ezután állítok még egy kevés zöldséglevessel a rizottó sűrűségén, összeforralom, kiszedem belőle a gyömbért, citromfüvet, majd tálalom.
*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet.
kókusztejes sütőtök krém
A sütőtököt kis kockákra vágom és a fahéjjal, vaníliakivonattal, kevés reszelt szerecsendióval együtt a kókusztejben puhára főzöm. Lehúzom a tűzről, belekeverem a nádcukrot és az előzőleg hideg vízbe beáztatott, majd kicsavart zselatint, addig kavargatom, amíg feloldódnak benne. Botmixerrel pürésítem, majd kihűtöm.
A tejszínt kemény habbá verem, majd hozzáforgatom a hideg sütőtökös keveréket.
Poharakba osztom szét, a tetejére szerecsendiót reszelek.
Megjegyzés: a krém tetejére lehet csorgatni juharszirupot, meg lehet szórni durvára vágott pekándióval, de az is nagyon finom, ha kevés sós karamellben pirított dió kerül rá durvára aprítva.
Na jó, ha nincs otthon Portói, egy testesebb, gyümölcsösebb vörösborral is meg lehet próbálkozni. Szóval nincs ebben semmi bonyolult, könnyen és gyorsan összedobható, mégis elegáns, és nem is gondolnánk elsőre, hogy ez egy gyermekétkeztetési project melléktermékeként is előállítható. Hideg desszert, a nagy hőségre való tekintettel.
A tejből és rizsből a hagymányos, vagy a legjobban bevált módon tejberizst készítünk. Én a következőképpen csinálom mostanában: a tejet a rizzsel, csiet sóval és a vaníliával egy fazékba öntöm, majd időnként megkeverve felfőzöm. Ha felforrt, megkeverem, lefedem, majd a legkisebb láng fölött 15 percig főzöm. Belekeverem az ízesítésre szánt hozzávalókat (azaz itt a széttördelt csokit, a nádcukrot és a mascarponet), habverővel addig keverem, amíg minden feloldódik a tejberizsben, majd fedő alatt hagyom kihűlni. Poharakba adagolás előtt ismét habverővel keverem át, ettől krémesebb lesz. Poharakba adagolom.
A szirupos szilvához a szilvát kimagozom majd negyedekre vágom. A nádcukrot a portóival és a fahéjjal beforralom, amíg sűrű szirupos nem lesz. Hozzáadom a szilvát és néhány percig nagy láng felett párolom, amíg a szilva héja bordóvá nem válik és egy kis levet is enged (de nem szükséges puhára főzni). Ha kihűlt, a szilvát a sziruppal együtt szétosztom a tejberizs tetején.
Megjegyzés: ha nem portóit használunk hozzá, a sziruphoz egy-két evőkanállal több nádcukorra lesz szükség.
Van a gyerek, meg van az ő ízlése. Felháborító módon kétéves kora ellenére nem szereti a rozéra sütött húsokat, ellenben minden jöhet, ami darált húsból készül, vagy éppen bármilyen sertésalkatrészből, alaposan és puhára sütve. Meg a kagylót is szereti, de ez most tulajdonképpen nem is tartozik ide.
Tehát adott a feladat: olyat főzni, ami a család minden tagjának megfelel. A karajtekercs pedig az egyik kedvenc lett ebben a kategóriában. Nem egészben sütve, hanem szeletenként töltve, így nagyon hamar elkészül, jól elő is készíthető, mindig annyit lehet megsütni belőle, amekkora a jelenlévő családtagok száma/ az étvágy, és a variációk száma pedig szinte végtelen. Ez lett az egyik kedvenc tekercsünk.
- 4 főre
- Hús:
- 80 dkg karaj (8 ujjnyi vastag szelet, csont nélkül)
- 16 fél nagyobb aszalt paradicsom, olajban eltett, lecsepegtetve (nagyjából 12-14 dkg)
- 4 ág oregánó (vagy 1 kk szárított)
- 1 dl húsleves
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek olívaolaj
- 1 ek vaj
- só
- Köret:
- 20 dkg lencse
- 10 dkg rizs (basmati)
- 5 dkg mazsola
- 1 dl húsleves
- 3 szegfűszeg
- 1 kis csokor petrezselyemzöld
- 2 ek enyhe ízű extra szűz olívaolaj
- só
- fekete bors
A beáztatott lencsét leszűröm és friss, sós vízben puhára főzöm. A rizst bő sós vízben szintén puhára főzöm. A húslevesbe szórom a mazsolát, majd addig főzöm, amíg az összes levest magába nem szívja. A forró rizst, lencsét, mazsolát összeforgatom a mozsárban kevés sóval porrá őrölt szegfűszeggel, őrölök rá borsot, végül megszórom a finomra aprított petrezselyemzölddel és meglocsolom az olívaolajjal.
A karajszeletekről levágom az esetleg rajtalévő fehér hártyákat, majd mindkét oldalán kíméletesen, de alaposan kiklopfolom. A hús hosszabbik szélén elosztom a lecsepegtetett, hosszában elfelezett aszalt paradicsomot (ha szárított oregánót használunk, ezen a ponton szórjuk meg a porrá őrölt fűszerrel a hús tekercs belseje felé eső oldalát), majd feltekerek minden szeletet és hústűvel/ konyhai spárgával/ fogvájóval rögzítem a tekercseket.
Az olívaolajt felhevítem, hozzáadom a vajat, majd a tekercseket minden oldalukon aranyszínűre sütöm, melléjük dobom a fokhagymát, az egészben hagyott oregánót, felöntöm a levessel, és a lehető legkisebb lángon, fedő alatt puhára párolom. Ha elfő a leves, lehet még pótolni. Amikor a karaj megpuhult, leveszem a fedőt és elforralom a folyadékot alóla.
Már nincsen fagy, foltokban a nap is kisüt, felengedett a föld, hurrá, lehet csicsókát ásni! Azt nem mondom, hogy könnyen megy, de lehet. Ezt a rizottót pedig már elég régen tervezgettem ahhoz, hogy ne riasszon vissza a zord idő, és az első plusz fokok beálltával ásót ragadjak. Azt pedig elmondhatom, hogy teljesen megért minden fáradtságot. Az egy dolog, hogy a színe már önmagában jobb kedvre derít, de az íze is egészen fantasztikus. A szarvasgombás olívaolaj a tetejére opcionális, ha van, tegyünk rá, mert úgy talán még finomabb lesz az összhatás, bár ez a rizottó azért önmagában is nagyon ott van, és nálam gond nélkül bekerült a top 5 rizottó közé, még a szarvasgombás olívaolaj nélkül is .
Az olívaolajat felhevítem, hozzáadom a vaj felét, majd üvegesre sütöm rajta a finomra aprított salottát. Hozzáadom a rizst, addig kevergetem, amíg kissé üvegessé válik, majd felöntöm a vermuttal. Miután elpárolgott az összes folyadék, hozzáadom a sáfrányt, az egész ág kakukkfüvet, és elkezdem apránként felöntögetni az húslevessel. Egyszerre mindig csak kevet adok hozzá, amennyit a rizs felvesz, gyakran kevergetem, és addig főzöm, amg a rizs haraphatóra, al dentere puhul.
Végül beállítom a rizottó sűrűségét egy kevés levessel, összeforralom, lehúzom a tűzről és hozzáadom a meghámozott, durvára reszelt csicsókát, a maradék vajat, a mascarponet, a reszelt pecorinot, kidobom belőle a kakukkfű ágakat.
Tálalásnál szarvasgombás olívaolaj és pecorino forgács kerül még a tetejére.
Pont.
Vastag köd és sűrű pára van kívül és belül, az ember az orra hegyéig sem lát. Én biztosan nem. Így megesik, hogy szem elől tévesztem a valódi dolgokat és a kisebb ellenállás irányába haladok. Hiszen mindenki ezt csinálja, vagy legalábbis így tűnhet egy felszínes szemlélő (még mindig én) számára. De csak eddig és nem tovább. Mert a ló lába előbb utóbb kilóg, az ember nem változik és egyéb közhelyek.
Meglepő módon mindennek van értelme, csak nem mindig látszik elsőre. A meteorológiai előrejelzés szerint pedig még a nap is kisüt hamarosan.
Ez meg egy könnyű, elegáns, harmonikus ízű rizottó, legalábbis szerintem.
Az olívaolajt és a vaj felét felhevítjük, majd üvegesre sütjük rajta a finomra aprított salottát. Hozzáadjuk a szintén apróra vágott szálzellert, majd rövid sütés után a rizst is, és kevergetve addig sütjük, amíg a rizsszemek kissé áttetszővé nem válnak. Felöntjük a vermuttal, majd ha az elpárolgott/magába szívta a rizs, elkezdjük apránként felöntögetni az alaplével. Egyszerre mindig csak kevés alaplevet adjunk hozzá és gyakran kavargassuk közben.
A céklát finomra aprítjuk (nagyjából 2-3 milliméteresre, mintha durvára lenne reszelve), a bazsalikomot szintén. Amikor a rizs már majdnem al dente (azaz kívül puha, de belül még rugalmas, harapható), akkor az utolsó 3-4 percre adjuk hozzá a céklát, bazsalikomot, a narancs finomra reszelt héját és levét is.
Végül állítsuk be a rizottó sűrűségét alaplével, és még forrón keverjük hozzá a maradék vajat és reszelt pecorinot is.
Megjegyzés: Ennek a rizottónak egy szintén igen finom változata, ha a pecorino helyett végül nagyjából 5 dkg szétmorzsolt friss típusú kecskesajt kerül bele, a tetejére pedig érlelt, kemény kecskesajt forgácsokat szórunk a tálalásnál.
Kinek mi a perverziója, nekem a jó minőségű vörös húsok, nyersen. Carpaccio, tatárbifsztek, vörös tonhal nigiri-imádom. Kacsamellből készült már carpaccio, tatárhús, és most nigiri, mivel mostanában nagyon belejöttem a sushiba.
Isteni finom, annak aki szereti az ilyesmit, nagyon be fog jönni.
Szalmonella ügyben továbbra is azt tudom mondani, hogy a bevizsgált húsok (tehát nem a házi kacsa), főleg 30 napos fagyasztás után, nem veszélyesek. Meg még egyik étterem sem zárt be kacsamell carpaccio utáni szalmonellajárvány miatt, míg az eperkrémleves után meg, ugye…
Finnyásabb családtagok kedvéért azért az egyik kacsamellet körbepirítottam, nagyon rövid ideig, nagy hőfokon, földimogyoró olajon, és öt perc pihentetés után szeleteltem, ettől garantáltan nem pusztul el a nem létező szalmonella, de megnyugszik a lelkiismeret.
Kacsabőrből meg lett tepertő megint.
A rizst két és félszeres mennyiségű (azaz 3,75 dl) enyhén sós vízzel felteszem főni. Fedő alatt felforralom, majd öt perc kis lángon való főzés után hozzáadom a 2 tk cukrot, 3 ek rizsecetet, lefedem, lehúzom a tűzről és meleg helyen hagyom állni, amíg az összes folyadékot magába nem szívja a rizs.
A kacsamellek bőrét lenyúzom, a húst éles késsel nagyon vékonyan felszeletelem. Meglocsolom a lime levével, enyhén sózom és állni hagyom a hűtőben.
Az uborkát és a retket meghámozom, majd vékony csíkokra vágom. A finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levét elkeverem a rizsecettel, mézzel, mogyoróolajjal, kevés sóval, majd összeforgatom a zöldségekkel.
A póréhagyma szárát vékony csíkokra vágom hosszában, majd egy percre lobogó forró vízbe dobom, kiszedem és jeges vízzel lehűtöm. (blansírozom) Leszűröm.
Az összeállításnál a rizsből 4×2 cm hengereket formázok, mindegyik henger tetejére kerül egy kis bazsalikomlevél, majd egy szelet lecsöpögtetett, leitatott kacsa. A nigiriket átkötöm egy-egy szál póréhagyma csíkkal.
A nigirik mellé adom a salátát, wasabit és a szójaszószt.
Nos, a szabolcsi illetőségű, gasztronómia iránt bőszen érdeklődő egyének számára hirdetett akció továbbra is tart, bár eddig nem haladunk túl jól, tekintve az eddigi érdeklődők számát, ami 0, azaz nulla. Ha a tiszteletbeli szabolcsi Gabaht nem számítjuk, aki bejelentkezett ugyan néhány alkalomra az itthon tartózkodása alatt, de olyan kis gonoszönző vagyok, hogy tőle inkább én szeretnék tanulni egyet s mást az olasz konyháról, többek között. Na ez van, ha érdekel egyáltalán valakit, akkor itt megtalálja a részleteket.
…
Más. Recept. Olyan is kell. Szóval ez egy olyan étel, ami három napon belül másodjára kerül az asztalra, azért ez jelent valamit. Viszont az is ide tartozik, hogy Férj nemrég felhívta a figyelmem arra a tényre, bizony ha nem ismerne és nem kosztolna nálam már egy jó ideje, akkor így név alapján az általam készített ételek felét (vagyis ami nem süti) meg nem enné (pedig ez mekkora hülyeség, ha egy pucc étteremben látná az étlapon bezzeg nem berzenkedne meg okoskodna). Az megint más kérdés, hogy ő eszik is abból amit főzök, és már nem lepődik meg semmin, mert amit kap, az finom. Tény, hogy némi elferdültségre vall részemről (vagy ha úgy tetszik, a konvenciókkal való dacolással, és ez így mennyivel szebben hangzik), hogy csirkepörkölt vagy felvágott+kenyér helyett nálunk többnyire ilyesmi a vacsora, de hát ez így van amióta csak főzni tudok, ezt kell megszoknia a családnak (szegények…) Ezzel azt próbálom elmondani, hogy a sütőtökös rizottó az bizony nagyon is jól passzolt a pirított kelkáposztával, és a szupermini tepertők a tetején egészen elképesztő módon (mármint ezzel meg azt akarom mondani, hogy én is meglepődtem rajta mennyire) illettek az összképbe, és a fura cím ellenére ez volt a legjobb rizottó, amit eddig ettem. Hát most ezek után nem is tudom mit mondjak még. Szerintem az lesz a legjobb, ha semmit.
A kacsabőrt egészen apró, nem egészen fél centis kockákra vágom, majd egy kevés vízzel kis láng fölött elkezdem sütni (teflonban víz sem kell alá). Amikor már majdnem az összes zsír kisült belőle, a tepertő apró és aranyszínű, akkor leszűröm a zsírt róla, a tepertőt pedig papírtörlőre szedem. Ha kihűlt, megsózom.
A hagymát nagyon finomra aprítom, a sütőtök húsát centis kockákra vágom. Az olajat felhevítem, hozzáadok úgy 1 dekányi vajat, majd sütni kezdem benne a hagymát. Ha már kezd áttetszővé válni a rizs, felöntöm a borral, azt elforralom, hozzáadom a sütőtököt, majd apránként felöntögetem az alaplével, időnként megkavarva. Amikor a rizs már puha, de még harapható, beállítom a rizottó végleges sűrűségét egy kis alaplével, majd hozzáadom a maradék 1 dekányi vajat és a reszelt parmezánt, reszelek hozzá szerecsendiót.
Közben a kelkáposztát vékony csíkokra metélem (vastagabb eres rész ne legyen benne), majd a vajon az egészben hagyott, kés pengéjével meglapított fokhagymával és a nádcukorral együtt nagy láng fölött aranyszínűre sütöm, gyakran rázogatva, kevergetve, nehogy megégjen.
A rizottó tetejére reszelek még szerecsendiót, halmozok rá egy adag káposztát, megszórom tepertővel és tálalom.
Ami persze eredetileg a sokkal konvencionálisabbnak számító szilvaszósszal készült volna el -ha időközben a szilva nem került volna cseppfolyós állapotba a hűtés ellenére. Pedig tegnap vettem. Nektarint meg találtam itthon. Na mindegy, mostanában a beszerzés nem megy simán.Ötfűszer: hát igen, egy kacsaleves miatt vettem belőle egy elég nagy dobozzal (mert csak ilyenben volt), és mostanában elég sok mindenbe kerül, mert nem bírom kerülgetni azt a nem túl esztétikus bödönt, és bármit elkövetnék, hogy gyorsan kiürüljön. De ha nincs otthon, semmi pánik! Az ötfűszer keverék csillagánizs, fahéj, szecsuáni bors, szegfűszeg és édesköménymag egyenlő arányú keveréke, porrá őrölve, szóval az alkotórészek birtokában otthon is elkészíthető. Bár készen megvenni olcsóbb és egyszerűbb.
Pontyos sztorik ma nincsenek, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek egyáltalán, csak időszűke van állandóan, az energiatartalékaink lemerültek, és ami maradt, azt mindet a miniatűrre fordítjuk. Aki egyébként valami hihetetlen tempójú szellemi fejlődést produkál mostanában, alig bírjuk követni, és csodálni azt a folyamatot, aminek egyetlen pillanatát sem szeretnénk elmulasztani (és nekem még ez össze is jöhet).
Azért egy bájos adalék a bloghoz: akadt egy önjelölt keresztapánk, aki Pontyot Harcsa Bácsira keresztelte, mert valamiért a Ponty Úr megjegyezhetetlennek bizonyult számára. A legszebb az egészben, hogy azóta már időnként mi is így hívjuk szegény ezer nevű fiunkat. Kedves Tamás, köszönjük, Ponty/Harcsa nevében!
A golyók ismét a csipet kedvére készültek, puha, enyhén fűszeres hús, pont amilyennek szereti. A szósz meg csípős a gyömbértől, édes, savanyú, akár egy csatni, ahogy mi szeretjük. Eredetileg rizstésztával készült volna, hogy ne kelljen szöszölni a rizs főzésével, meg úgy sokkal jobban hajazott volna a paradicsomos húsgombóc+spagetti című kedvenc összeállításunkra is, már ami a külsőségeket illeti, és ezt én még tegnap viccesnek találtam, de ma már nem annyira, szóval maradt a rizs mellé.(és nem is azért, mert rizstésztát nem találtam itthon, és nem volt kedvem 20 kilométert kocsikázni érte…)
A sertéscombról levágtam a zsíros és a vastagabb hártyás részeket, nagyobb kockákra vágtam. Húsdarálón háromszor átdaráltam a fokhagymával és a nagyobb darabokra vágott hagymával együtt. Húsdaráló hiányában jó a késes robotgép is, akkor pürésítsük egészen finomra a húsos masszát. Az ilyen módon finom péppé darált hús tojás nélkül is szépen összeáll majd, de akinek kétségei vannak, üssön hozzá egy tojást is, a massza elbírja.
A darált húst alaposan összegyúrtam az ötfűszer keverékkel, egy evőkanálnyi olajjal, és a mozsárban sóval eldörzsölt szárított narancshéjjal. 2 centis gombócokat hengergettem a masszából, majd azokat felhevített teflon serpenyőben kevés olajon megsütöttem. Kb 15 perc alatt sültek át mérsékelt lángon, és sütés közben egyszer átfordítottam a golyóbisokat. Teflon serpenyőben elég 1 ek olaj sütésenként (én két részletben sütöttem ki, így nem került egyszerre túl sok gombóc a serpenyőbe), hagyományos serpenyőbe ennél egy kicsit több kell.
Közben elkészült a szósz, amihez a kimagozott, nagyobb darabokra vágott nektarint fél deci vízzel, a szójaszósszal és a lereszelt gyömbér kinyomkodott levével együtt összefőztem, amíg a gyümölcs meg nem puhult és az alatta lévő lé be nem sűrűsödött. Utána turmixgépben pürésítettem a cukorral és az ecettel (melyek mennyisége tájékozódó jelleggel került feltüntetésre a receptben, mert nagyban függ a gyümölcs édességétől-savasságától is).
A rizst bő, sós vízben puhára főztem, leszűrtem.
Tálalásnál egy adag rizst elterítettem a tányéron, szedtem rá a gombócokból, majd meglocsoltam a szósszal. A maradék szószt egy tálban mellékeltem a tányérok mellé.