Ígérem most egy ideig már nem lesznek újabb cantuccinik a flatcaten, végül is mostanra már az összes addikcióm (tea, kávé, kéksajt) kilőve, szóval egy ideig elleszek ezzel a repertoárral.
Még ami nagyon fontos és ide tartozik: ne álljunk neki megsütni a zöld teásat este, mert van annyira finom, hogy a nagy kóstolgatás után hajnal háromkor még a fürdőszobát takarítja tőle rendkívül lelkesen az ember férje. (vagy akkor most mégis?)
És finom, persze, veszélyesen, de hát ezt már nem is kell írni…
A mandulát száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk. Ha kihűlt, a többi hozzávalóval összegyúrjuk, két részre osztjuk és lisztezett deszkán 4-5 cm vastag rudakat sodrunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük egymástól tisztes távolságban, (óvatosan, elég lágy lesz a tészta), kissé ellapítjuk a rudakat, és előmelegített sütőben 170°C fokon (villanysütő, légkeverés) 30 percig sütjük.
A rudakat éles késsel fél centi vastagon felszeleteljük, tepsibe vagy rácsra tesszük. Tepsiben 2×10 percig sül még 140°C fokon, légkeveréssel, közben egyszer átfordítjuk a szeleteket, rácson elég neki 1×15 perc, szintén 140°C fokon.
Miután kihűlt, jól záródó dobozba kerül.
A tévedések elkerülése végett ez a zöld, a lenti képen látható.
A diót és a mogyorót is kissé megpirítom száraz serpenyőben. Ha kihűltek a magok, összeállítom a tésztát, amihez a teljesen szétmorzsolt kéksajtot és a rozmaring finomra aprított leveleit összedolgozom a többi hozzávalóval.
A továbbiakban ugyanúgy készül, mint az előző.
Kép fent, a levelek között.