Az öt perces kéksajtos aszalt paradicsomos tészta, a derítés, egy fotós könyv, meg az aszalógép

Jaj de hosszú cím. De hát a bejegyzés is hosszú lesz. (nem riogatni akartam, recept szokás szerint a lila macskás keretben/után)

Tehát a tésztáról röviden: mostanában ezek vannak gyakran, ezek az öt perces tészták, mindig ötletszerűen, hangulat és ízlés (mármint Ponty hangulata és ízlése) szerint. Igazából nem szoktam ezeket fotózni, annyira gyors ebédek, de ez a mai most így járt, mert fényképeznem KELLETT valamit, hogy kipróbáljam amit ma olvastam. Egyébként mellékesen finom, tényleg, és számomra érthetetlen módon Ponty toplistájának azonnal az élére is került. Mondjuk jó ízlése van a gyereknek, csak kissé fura egy kisbabának…

Szóval először a fényképezős rész. Tudom, hogy nem én vagyok az abszolút illetékes fotózási tanácsok adogatása ügyében, de hát most nem is az én felfedezéseim és fotózási szokásaim következnek, hanem Scott Kelbyé. Az ő könyvét kaptam meg előszülinapra Férjtől, A digitális fotóskönyv második részét.

Erről lenne szó:

Bár a könyv többnyire a tükörreflexes géppel rendelkezőknek szól, de a világításhoz, derítéshez a kompakt géppel rendelkezők is meríthetnek belőle bőven ötleteket, ráadásul abszolút amatőröknek íródott és abszolút konyhanyelven. Feltételezem, nem csak én küzdök állandóan a fénnyel, illetve inkább annak a hiányával egy fotózás szempontjából nem túl kedvező fényviszonyokkal rendelkező lakásban illetve kertben. A könyv körbejárja a külső vakuk használatát, a házi stúdiók létrehozásához szükséges felszereléseket, azok használatát, viccesnek szánt nyelven, de nem is ezért írok róla, hiszen ez kevés gasztrobloggernek aktuális, tényleg jó gép kell hozzá, és csak nagyon elhivatottak (meg elég hellyel és pénzzel rendelkezők) számára hasznos, de ezek mellett számos tipp szerepel a könyvben, amit otthon mi is megvalósíthatunk némi barkácsolással, illetve olyan info, ami barkácsolásra késztethet minket. Például engem most a derítésem új ruhába bújtatására. Azt már sokan tudjuk, hogy az árnyékok kitakarására derítést kell használnunk, ez pedig többnyire egy fehér valami. Én csak egy A4-es papírral körberagasztott 40x40x20 cm dobozt használok általában. Viszont azt is láthattuk már, hogy a profi(és nem annyira olcsó) derítéseken van egy arany és egy ezüstszínű oldal is. A könyv szerint az arany színű oldal inkább szabadban, napfényben hasznos, melegebbé teszi a fényeket, a fehér kül- és beltérben is használható, míg az ezüst inkább csak stúdióban használatos, de ez veri vissza a legtöbb fényt. Nos, stúdióm az nincs, viszont egy töksötét konyhám kicsi ablakkal az van. A művészi hatás, profi fotó szóba se kerül, de azért igyekszem a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló fényből. Szóval, bár nem pont erre és így találták ki az ezüst színű derítést, én úgy döntöttem, hogy a mai, nem túl barátságos és fényes napon kipróbálom ételfotózáshoz is (egyébként tárgyfotózáshoz a fehér derítést javasolja). Alufóliát tekertem a dobozos derítésemre, a kevésbé fényes oldalával kifelé , a tányér jobb oldalán a keleti fekvésű, nem túl nagy ablak (+ az eső és egy erdő= gyakorlatilag szürkületi fényviszonyok), balra az alufólia, és ily módon a derítés nem is annyira derítésként, mint amolyan kezdetleges mesterséges fényforrásként működött-de működött. Nos, tudom hogy nem tökéletes, de azért én nagyon büszke voltam magamra. (a fólia fényesebbik oldallal kifelé a gyűrődéseknél foltokban tükrözte vissza a fényt, vagyis foltos lett a kép, bár ez az oldal nagyobb mértékben verte vissza a fényt. De a fólia helyett lehetett volna tükröt használni, csak az nekem az nincs a megfelelő méretben)

Ha valaki pedig mégsem akarná megvenni, akkor annak itt az úr internetes oldalának a linkje. És azért azt még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy a könyv a magamfajta nagyon kezdő és nem Capa-i magasságokba törő hobbifotósoknak íródott, ráadásul a szerző nem is annyira viccesjófej, mint amilyennek hiszi magát, szóval az érzékenyebb lelkű fotósznobok inkább messziről kerüljék el.

A másik az aszalógép. Na ezt nem is olyan régen szereztük be, tekintettel a kisebb vagyonba kerülő aszalt paradicsom felhasználásunkra, hogy akkor majd ezzel aszalunk. (a napon aszalás nálunk nem kivitelezhető, egyszerűen túl sok a bogár és a kutya a kertben, meg túl kevés a közvetlen napfény az aszalásra alkalmas helyeken)(a sütőben aszalás meg egyszerre csak kevés produktum, nagy áramfelhasználással, ekkora mennyiségeknél nem kifejezetten zöld dolog) És lőn. Anyuéknál van a gép (foglalja csak ott a helyet), és azóta anyu teljesen rákattant az aszalásra. Egyszerre 3 kg fürtös paradicsom fér be a gépbe, ha olajban tesszük el, akkor csak egy kört (9-10óra) tölt az aszalóban, de én rendeltem már teljesen kiszárított, jól szellőző zsákban tárolható fajtát is, ez egy kicsit több időt volt benne (12-13 óra), főzéshez kiváló és egyszerűbb a tárolása is. (a pontos időről anyunak az a véleménye, hogy figyelni kell, és addig aszalni, amíg jó nem lesz. Nos ez így nem annyira konkrét, úgyhogy inkább megadtam a tájékoztató jellegű időtartamokat) Az olajban eltettnél kifertőtlenített üvegekbe kerül a paradicsom, itt lehetőség van még ízesítésre is, bazsalikom, rozmaring, fokhagyma, peperoncini kerülhet bele, aztán feltöltöttük extra szűz olívaolajjal, és irány a hűtő, csak a biztonság kedvéért. Mi kicsi édes fürtös paradicsomot használtunk hozzá, mert csak ebből a fajtából lehet igazán jó ízűt kapni a piacon, és félbevágva került a gépbe. De anyu aszalt már azóta egy zsák szilvát is (félbevágva, kimagozva. Finom, de csak főzéshez, turmixba), meg szerintem még más egyebet, amit be sem mert vallani. Az aktualitás pedig azon túl, hogy most van paradicsom, az az, hogy most van aszalógép is az ALDI-ban kedvező áron. Mi ilyet vettünk, és nagyon bevált.

Ez lenne a teljesen kiszárított fajta. (de a recepthez nem ezt használtam)

Végül pedig a recept.

• 2 adag
• 20 dkg rövid tészta (pl maccheroni)
• 1 marék olajban eltett aszalt paradicsom lecsöpögtetve (~ 5 dkg)
• 3 dkg kéksajt (pl Danish Blue Cheese)
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 dkg vaj
• 2 ek tejszín
• 1 marék dióbél
• hidegen sajtolt dióolaj

A tésztát sós vízben kifőzöm. Lehet Panzani express, csak hogy 5 percen belül végezzünk..

Közben a diót száraz serpenyőben kissé megpirítom.

A vajon néhány másodpercig sütöm a finomra aprított fokhagymát, majd hozzáadom az apróra tépkedett aszalt paradicsomot és a tejszínt, összeforralom, rámorzsolom  a sajtot és addig kevergetem, amíg a sajt elolvad. Lehúzom a tűzről.

A tészta főzővizéből bő féldecit a szószhoz öntök, a tésztát leszűröm, összekeverem a szósszal, összemelegítem, majd tányérokba szedem.

A tetejét megszórom a durvára vágott dióval és csepegtetek rá dióolajat.

Megjegyzés: Két évesnél kisebb gyerek tésztájára nem kerül sem dióolaj, sem pirított dió.

Címkék: babának, dió, fél óra, hús nélkül, kéksajt, könyv, más, paradicsom, tészta

Paradicsomleves másképp

Azaz aszalt sárgabarackkal.

Recept a Holló és társa Könnyen, gyorsan, finomat sorozatának Ínyenc ételek részéből. Legalábbis alapjait tekintve, de hát ez sem tudta megúszni az átfazonírozást. Egyébként egyáltalán nem formabontó, sőt. Én kissé csalódtam is benne, pusztán az extravagancia szempontjából, majdnem főztem is bele bánatomban betűtésztát… De tényleg nagyon finom, és sikerült ilyen furfangos módon némi sárgabarackot is juttatnom a gyerekbe, szóval gyümölcsöt nem evő kisdedek rejtett gyümölcsfogyasztásának kiváló módjával állunk szemben. (itt kell megjegyeznem, hogy az aprónép adagját a csili és gyömbér hozzáadása előtt illik kimerni, különben érhet minket meglepetés, nem a jó értelemben.)

Azért még ejtek pár szót a könyvről is. A receptek biztatóak, bár én képtelen vagyok szakácskönyvből főzni, szóval elég erős módosításokon esnek át általam, de kiváló ötletforrásként szolgálnak, és nem ez az utolsó étel, amihez innen merítettem ihletet. De ami még ennél is fontosabb, azok a gyönyörűen megkomponált  képek, a csodaszép tányérok, tálak, evőeszközök, és a színek, amik engem teljesen elvarázsoltak. Pedig én nem olyan vagyok, akinek a képek számítanak egy szakácskönyvben, de ez itt most nagyon az én ízlésem szerint való. Na, csak ennyit akartam írni, most jöhet a recept.

• 4 adag
• 700 ml passzírozott paradicsom (Mutti passata)
• 10 dkg aszalt sárgabarack
• 1 nagy lilahagyma (~ 8-10 dkg)
• 1 narancs leve
• 3 ek finomra aprított petrezselyemzöld
• 3 gerezd fokhagyma
• 1,5 cm gyömbér
• 1 pici szárított csili/1/2 kk szárított, őrölt csili
• 1-1 tk koriandermag és római kömény
• 1 babérlevél
• 1/2 kk fahéj
• nádcukor, olívaolaj
• joghurt és fahéj a tálaláshoz

A koriandert és a római köményt mozsárban megőröljük, majd 2-3 evőkanálnyi olívaolajon néhány másodperc alatt megpirítjuk.

A lilahagymát apró kockára vágjuk, majd a fűszerek mellé dobjuk és üvegesre pároljuk.

Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és a nagyjából feldarabolt aszalt sárgabarackot, felöntjük a narancs levével, a passzírozott paradicsommal és 6 dl vízzel. Hozzáadjuk a babérlevelet, fahéjat, petrezselymet, sózzuk, ha nincs gyerkőc a háznál, akkor itt kerül bele a csili és a gyömbér is.

Fedő alatt 10-15 percig főzzük, vagy amíg a barack megpuhul.

Ezután halásszuk ki a babérlevelet és botmixerrel pürésítsük a levest.

Ízlés szerint itt még kerülhet bele cukor, fahéj, narancslé, ha a kiskorúak adagja eltávolításra került, itt jön bele a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott leve és némi szárított, őrölt csili is.

Fahéjjal kikevert joghurttal tálaljuk.

Címkék: aszalt gyümölcs, fél óra, könyv, leves, paradicsom

Fehérbabos borjú egytál

Az elmúlt egy-két hét a frissen beszerzett Anthony Bourdain könyvem, a Francia bisztrókonyha bűvöletében telt. Azt hiszem, a nagy Túrós Emil könyvem óta nem volt a kezemben ehhez fogható szakácskönyv. Bár az úr televíziós munkássága nem tartozik a kedvenceim közé, de az, amit az ételekkel  művel annál inkább.

A  Les Halles konyhája  Zola Franciaországába kalauzol minket vissza, mely számomra különösen kedves. Ahhoz a francia konyhához, amit én szeretek (mert szégyenkezve vallom csak be, de az új hullámos francia konyhával engem rosszabb napjaimon a világból is ki lehetne üldözni….) A receptekből és leírásokból pedig sugárzik az ételek, alapanyagok iránti mélységes tisztelet és szeretet. Ami számomra nagyon fontos.

Ez a könyv olyanoknak szól akik nemcsak rajonganak a finom ételekért, a húsokért, de nem átallanak órákat tölteni a konyhában egy-egy fogás (közel) tökéletes elkészítése céljából. Akik számára az ételek elkészítése és az evés is igazi örömöt okoz.

Bár ez most még nem egy, a könyvből származó recept, de azért Bourdain úr igen inspirálólag hatott a végeredményre.

Az előkészület összességében nem sok idő, a főzés tart csak sokáig, de hát nem kell végig mellette állni.

Bár én a borjú combjából készítettem, lehet más részeiből is (nyak, lapocka), sőt ez a célszerűbb is, hiszen a ragukba inkább a kevésbé száraz, magasabb kötőszövet tartalmú részek valók. Elvileg. Gyakorlatban én a mócsingos húst nem bírom megenni. De ha vendégeknek főzném, akiket le akarok nyűgözni, akkor abból csinálnám.

Hogy miért ez készült, és nem egy eredeti Les Halles recept? Mert, bár én életemben először önszántamból pörköltet akartam főzni (nem is értem. Egész hétvégén palacsintát ettem, pedig azt sem szeretem… ), de Férj megkért, hogy ne az legyen, hanem fehérbabos casserole. Ez van. Pedig én megpróbáltam.

4 adag

50 dkg borjú comb, 2 szál nagyobb sárgarépa (30 dkg), 1 nagyobb szál petrezselyemgyökér, 2 kis fej hagyma (8 dkg), 3-4 gerezd fokhagyma, 2 nagy paradicsom (25dkg), 2 nagyobbacska ág rozmaring, 1 dl száraz fehérbor, 20 dkg fehérbab, 1 babérlevél, 1 tk szárított kakukkfű, 3 ek olívaolaj, 3 dkg vaj, 1 ek simaliszt, 5 dl csirke alaplé, só

A húst 3-4 cm kockákra vágom. Egy nagyobb lábasban felforrósítom az olajat, hozzáadom a vajat, és ha már nem habzik, megy bele a hús. Nagy lángon színesre pirítom. (tényleg színesre. Ha kicsit odakap, annál finomabb lesz) Ha ez megvan, kiszedegetem egy tányérra, és a zsiradékon átpirítom a karikára vágott répát, vékonyra szeletelt hagymát, az egészben hagyott, kés pengéjével meglapított fokhagymát, és a három részre vágott gyökeret (lehet szeletelni ezt is, de én utálom megenni, és akkor nehezebb lenne kihalászgatni). Megszórom a liszttel, felöntöm a borral, felforralom, kavargatva feloldom az odasült pörköket, visszapakolom a húst, és felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi. Ehhez megy még a meghámozott, kimagozott paradicsom és az alaplé, továbbá az egész gally rozmaring, majd végül a só. Innentől fogva a lehető legkisebb lángon éppen csak forrásban tartom a ragut, és várok, amíg a hús megpuhul. Nem fogok hazudni, ez két-három óra. A lével kapcsolatban: ez elég folyadék ahhoz, hogy még bőven maradjon alatta, mire a borjú megpuhul. Ez így egy bőven szaftos ragu. Ha valaki kevesebb vagy több lével szeretné készíteni, tegye úgy.

Addig megfőzöm az előző este beáztatott babot, bő vízben, a babérlevéllel, kakukkfűvel, és némi sóval. Ha megpuhult, leszűröm, félreteszem. Csak akkor adom a húshoz, ha már puha a borjú.

Miután a babot belekevertem a raguba, még 5-10 percig főzöm, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

Címkék: bab, borjú, egytál, könyv, sárgarépa