édesburgony

édesburgonyás galuskák sült paprikával, fenyőmaggal

2013. március 2., szombat | tészta | 4 hozzászólás

Az édesburgonya az elmúlt napokban, hetekben első számú családi kedvenccé nőtte ki magát, köszönhetően finom, édeskés ízének, vidám színének, remek állagának, és annak a ténynek, hogy még a férjem számára is egyszerűen beszerezhető alapanyagról van szó. (ki érti, miért, de nem nagyon szeret ezer helyre járni bevásárolni, férfi létére) Eredetileg gnocchinak indult a történet, de a gyerekek közbeszóltak, így egy lényegesen gyorsabb megoldás, galuska született belőle. Aztán annyira megkedveltük ebben a formában, hogy később sem változtattunk rajta, így egy igazán gyorsan elkészíthető recept következik- sült édesburgonyából. Szóval az édesburgonyát valóban meg kell előtte sütni, de ezt a többi téli zöldséghez hasonlóan én nagy tételben oldom meg, aztán pár napig hűtőben szépen eláll a sok sült gumó. (A sütéshez a gumókat alufóliába csomagolom, majd 180 C fokos sütőben 45 percig sütöm. Miután kihűltek, meghámozom és jól záródó edényben hűtőbe kerülnek.)

  • édesburgonyás galuskák sült paprikával, fenyőmaggal
  • 2 közepes édesburgonya megsütve, meghámozva (35 dkg)
  • 12,5 dkg juhtúró
  • 1 tojás
  • 20 dkg finomliszt
  • 2 közepes kápia paprika
  • 1,5 ek olívaolaj
  • 1,5 ek vaj
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 2 szardellafilé
  • fekete bors
  • 1 ek balzsamecet (rosso)
  • 2 marék fenyőmag

Az édesburgonyát villával vagy burgonyanyomóval áttörjük, majd a tojással, juhtúróval és a liszttel csomómentes tésztává dolgozzuk ki, ehhez akár habverőt is lehet használni. Nokedli tészta állagú végeredményt kell kapnunk. 15 perc pihentetés után nokedliszaggatóval kiszaggatom bő, lobogó sós vízbe és kifőzöm, majd leszűröm.

Száraz serpenyőben megpirítom a fenyőmagot.

Közben a paprikát apróra vágom, a fokhagymát, szardellát nagyon finomra aprítom (aki idegenkedik a szardellától, használhat egy bő csipetnyi szárított, mozsárban porrá őrölt oregánót is helyette).

Az olajat felhevítem, hozzáadom a vajat, majd mérsékelt láng felett megsütöm benne a paprikát a szardellával együtt. Az utolsó fél percre hozzáadom a fokhagymát is. (ha oregánót használunk, azt az elején adjuk hozzá) Tekerek rá borsot, sózni nem szükséges, a szardella elég sós. Végül hozzáadom az ecetet és beforralom, hogy ne maradjon folyadék alatta.

 

A forró galuskát összeforgatom a paprikával, majd tálalásnál pirított fenyőmagot szórok a tetejére.

Címkék: , , , , ,