Nem tudom, ki hogy lenne vele, de nekem ez a keksz olyan mintha tepertős pogácsa íze lenne. És akkor írom rögtön, hogy nincs benne tepertő. A véletlen felfedezés öröme az, ami arra késztetett, hogy ismét leírjam ezt a receptet, mivel amúgy ez az egyik kedvenc parmezános kekszem derivátuma, csak a liszt felét cseréltem le benne teljes kiőrlésű tönkölylisztre, a másik felét meg tönköly fehérlisztre, az ízek pedig rögtön megváltoztak. A tepertőt lehet szeretni, vagy nem szeretni (lehet?), én imádom, és az életmódunk változtatásán akkor kezdtem el komolyabban gondolkodni, amikor a reggeli kávé után öt-tíz deka friss húsos tepertőt ropogtattam el, csak úgy magában. Nem mondom én, hogy a tepertő az ördögtől való (de), viszont napi szinten reggelinek nem a legoptimálisabb választás. És akkor ha már itt járunk, hát ez a keksz sem… De kis lépésekkel indulva hátha könnyebben megy majd a változás. :)
(a vintage hangulatú képek kedvelőitől pedig még kis türelmet kérek, tavasztól korábban nem tudom pótolni a festett deszkáimat, világítást, egyéb háttereket, szóval egyelőre maradnak ezek a hétköznapi képek)
A vajat felkockázzuk, majd a többi hozzávalóval együtt gyorsan de alaposan összegyúrjuk (robotgéppel is össze lehet dolgozni). A tésztából gambócot formázunk, majd 5 centi vastag hengert gyúrunk belőle. Folpackba vagy sütőpapírba csavarjuk a hengert és legalább egy órára hűtőbe tesszük, amíg megdermed a vaj.
Éles (recés) késsel 3 mm vastag szeletekre vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.
Előmelegített sütőben (alsó-felső sütés) 180 C fokon 13-15 perc, amíg a kekszek széle kezd aranyszínt kapni.
Melegen törékeny, ezért a sütőlapon hűtjük ki.
Aki olvas már egy ideje, az tudja, hogy különös vonzalmat táplálok a hidegen sajtolt növényi olajok iránt. Sőt, igazából én az a fajta gasztroblogger lennék, akinek – ciki-nem ciki- olaj és ecet gyűjteménye van. (na igen, az ecetek, szintén a gyengéim) Szóval ez van, remélem, megértitek, hogy mindenkinek akad bolondériája, de attól még lehet jó ember. Egyébként ez a mánia nem teljesen haszontalan, mivel a hidegen sajtolt, jó minőségű növényi olajok tele vannak minden szépséggel és jósággal, eszenciális zsírsavakkal, vitaminokkal, így kifejezetten értékes részei a táplálkozásunknak. És még finomak is. Én ezeket hőkezelés nélkül használom, és leginkább csak utólag adom egy-egy ételhez, például leves vagy egytálétel tetejére locsolom, meg a klasszikus módon, salátába keverem. A beszerzés nem mindig egyszerű, főleg ha nincs időnk vagy lehetőségünk ezer helyre járni utána, nekem van egy-két fix lelőhelyem (VomVass, Tokaj-Hegylja Piac), és zömmel onnan szerzem be a készleteimet, meg folyamatosan nyitott szemmel járok új források után kutatva. Ezek után nem meglepő, hogy mennyire megörültem a Grapoila ajánlatának, hogy elfogadnék-e tőlük olajat tesztelésre. Én két kedvencemet, a dióolajat és tökmagolajat választottam, amit azóta is nagy megelégedéssel használok (figyelem, ez nem fizetett hirdetés, hanem egy leendő törzsvásárló véleménye! :)). Mindkét olaj határozott, karakteres ízű, de kellemes, tolakodó mellékíz nélküli. Karakteres, dióízű dióolajat határozottan nehéz amúgy találni, a tökmagolaj talán egyszerűbb téma, de ott meg elég sokszor futottam már bele bántó, kesernyés mellékízbe. Na ez itt nincs. Tényleg nagyon meg vagyok velük elégedve, és az online rendelés pedig határozottan fekszik az időbeosztásomnak.
Most két receptet hoztam (illetve az egyik inkább csak javaslat a felhasználásra), de a blogon elég sok korábbi recept született már tökmagolaj és dióolaj témakörben.
Az első egy téli saláta, ami a kimerülőben lévő zöldségkínálatból született. Hát igen, krumpli van benne. A krumpli is zöldség ugye. Ha héjában sütjük meg, akkor azért a legtöbb tápanyag benne marad, nem csak a keményítő, ha pedig más szemszögből vizsgáljuk, akkor ez egy tartalmas, laktató saláta a téli zimankó idejére. Amúgy nagyon finom, szerintem metélőhagyma nélkül ideális munkahelyi ebéd válhat belőle, köretként is jól működik, és kiváló a maradék héjában sült krumpli (kedvenc téli köret) felhasználására.
A másik a mindennapi reggelink. És ezt most úgy kell elképzelni, hogy tényleg minden nap ezt eszik (mert ezt kérik) a gyerekeim. Fahéjas zabkása almával, görög joghurttal és egy kevés dióolajjal. Hogy jól induljon a nap.
A krumplit és a meghámozott jégcsapretket apró kockákra vágjuk. A jégcsapretket meglocsoljuk a citrom levével, enyhén sózzuk és félretesszük.
A metélőhagymát finomra aprítjuk (1 evőkanálnyi aprított metélőhagyma elég adagonként), a mozzarellát a zöldségekhez hasonló méretű kockára vágjuk.
A zöldségeket, sajtot, olajat, citromhéjat összekeverjük, majd tálalás előtt megszórjuk a tökmaggal. (a képen tökmagliszttel szórtam meg a salátát, de a durvára vágott tökmag szerencsésebb választás lett volna)
A vizet felforralom a fahéjjal (lehet bele gondolatnyi sót is tenni, én a gyerekekébe nem szoktam), beleszórom a zabpelyhet és addig főzöm kavargatva kis lángon, amíg a zabpehely felveszi a vizet és megpuhul (3-4 perc). Lehúzom a tűzről, hozzákeverem a mézet és belereszelem az almát. Tálakba szedem, keverek hozzá joghurtot (a nagyobbik gyereknek tejet) és dióolajat.