Nagy a csend, hát igen, nyaralunk. Főzés az van természetesen, de a fényképezőgép közelébe csak ritkán megyek ételfotózás ürügyén, és a számítógép is többnyire csendes magányában pihen némán a dolgozószobában.
Eredetileg ez egy karfiolos csirkés curry lett volna. Ha azt a nagyobbik gyermekünk megenné. De nem teszi. Na nem az ízzel van gond (az erősen gyömbéres ételekért és a csirkéért ugyanis odáig van az ifjú úr), hanem a hús állagával. Így hát elő a kompromisszumokkal és a darálóval. De nem panaszkodom, mert ezek a currys húsgolyók igazán finomak lettek, és az étel ugyan összességében távol áll egy klasszikus currytől, de ez most határozottan előnyére szolgál. A kókusztej+karfiol+csirke húsgolyó kombináció pedig úgy tűnik, határozottan a gyermeki és szülői ízlésének egymásra találása.
A csirkemellet felkockázzuk majd ledaráljuk vagy késes aprítóban pépesítjük. A fűszereket száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, majd mozsárban porrá őröljük és a húshoz adjuk, sóval, a finomra reszelt hagymával, fokhagymával, gyömbérrel és repceolajjal együtt.
A maradék hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát szintén, a gyömbért gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. Az olajon lepirítjuk a gyömbért, majd hozzáadjuk a hagymát is, üvegesre sütjük, majd hozzáadjuk a fokhagymát, átpirítjuk, felöntjük a kókusztejjel.
A húsos masszából diónyi golyókat formázunk, majd a gyöngyöző kókusztejben kifőzzük a golyókat. Addig főzzük, amíg a hús kivilágosodik a gombóc tetejéig, majd átfordítjuk, és további 1 percig főzzük. Kiszedjük a golyókat és vastag falú, fedeles, hőtartó tálban lefedve tartjuk.
A kókusztejbe tesszük a kis rózsákra szedett karfiolt, majd fedő alatt addig főzzük, amíg a karfiol megpuhul, de nem fő szét, enyhén roppanós marad. Fedő nélkül, nagy lángon beforraljuk a kókusztejet, majd visszaszedjük a fazékba a golyókat, összeforrósítjuk, megszórjuk a vékony csíkokra metélt bazsalikommal, majd tálaljuk. Adhatunk mellé párolt rizst vagy lepénykenyeret is.