Alternatíva a rántott csirke+krumplipürére. Legalábbis nálunk. A bő olajban sült ételekről a gyermekemet sajnos továbbra sem sikerül teljesen lebeszélnem, viszont a köret tekintetében már haladunk, ez a főzelék tisztán zöldségekből áll, és még tejet, tejterméket sem tartalmaz. A csibefalatok házi változata pedig sokkal egyszerűbben és gyorsabban készül el, akár nagyobb adagokban is, mint a hagyományos rántott hús, és a bunda remek teret biztosít a fantáziánknak, ami az ízesítést illeti. Most egy igen barátságos, enyhe ízű, korma fűszerkeverék került bele, de lehet szabadon variálni, nálunk nagy kedvenc a garam masalás, fokhagymás-kakukkfüves és a parmezános változat is. Ha pedig ezt még nem említettem volna, ez nem csak a gyerekek kedvence lesz.
A gyermekétkeztetési project kapcsán pedig még szeretnék megemlíteni pár dolgot, például hogy a tetszhalál állapotában leledző b-bisztró újra életre kelt, több friss tartalom is megtalálható rajta, többek között ez a recept, érdemes ott szétnézni, ezután ezek a receptek már csak oda kerülnek fel. Ez a gyerekek számára készülő oldal pedig a közeljövőben rohamosan tovább bővül majd, főként mivel januártól egy éhes kisfiú helyett már kettőt kell etetenem. Mondtam ugye, hogy egyszer majd megmagyarázom a nyári csend okát? :)
A hagymát, fokhagymát finomra aprítom, a sárgarépát apró kockákra vágom. Az olívaolajon megfonnyasztom a hagymát, hozzáadom a fokhagymát, sárgarépát, koriandert, átpirítom, majd felöntöm a zöldséglevessel, sózom, ha szükséges, és fedő alatt addig főzöm, amíg a répa megpuhul, a lencse pépesre fő és besűríti a főzeléket. Egyéb sűrítés nem szükséges, a lencse ezt a feladatot tökéletesen elvégzi. Lehet bele tenni egy-két evőkanálnyi tejszínt vagy kókusztejet is, jól fog neki állni, de igazából nem szükséges.
Tálalásnál apróra vágott friss petrezselyemzöldet szórok a tetejére.
A csirkehúst ujjnyi csíkokra vágom, majd megsózom, megszórom liszttel, összeforgatom. A tojást elhabarom a curry keverékkel, hozzáadom a lisztet és annyi jéghideg szódát/szénsavas ásványvizet, amennyivel sűrű palacsintatészta állagú lesz. Nekem a receptben szereplő víz mennyiség volt szükséges hozzá.
A hús csíkokat megmártom a tésztában, majd bő, forró olajban aranyszínűre sütöm. Papírtörlőre szedem, hogy felitassam a felesleges zsiradékot róla.