Nem akarok botrányokat okozni, de a csörögefánkban nincs rum, sem tejföl. Csak tojássárgája és liszt. A jó csörögefánk pillekönnyű, ropogós, és szinte érintésre törik, annyira könnyű, omlós a tésztája. A tetején pedig rengeteg a porcukor. Legalábbis nagymamám szerint. Én meg nem mernék vitatkozni vele, határozott asszony, még így 88 évesen is. Szóval én tőle tanultam ezt a receptet, illetve hát konkrét recept az nem volt, csak a nagyanyai útmutatás: “Annyi liszt kell bele, hogy jó legyen, meg 8 tojássárgája. ” Tehát a kiindulási pont az volt, hogy 8 tojássárgája, meg annyi liszt, amennyit felvesz. Csipet só, persze, el nem maradhat. Én most azért inkább mindent szépen lemértem, és próbálkoztam néhány fázisfotóval is az ikonikus forma megörökítése végett. Az apropó pedig a farsang, természetesen.
Azt pedig említettem már, hogy Csipi az idén farsangra szegedi víztoronynak öltözött, és ezt az ötletet teljesen egyedül találta ki? Emiatt kicsit büszke vagyok, de kicsit aggódom is egyben.
Az átszitált liszt közepébe mélyedést vájunk, ebbe tesszük a tojássárgákat, majd azokat egy kicsit elhabarjuk. Ezután apránként elkezdjük a lisztet összedolgozni a tojással, amíg sima, rugalmas, közepesen kemény tésztát kapunk. (a gyúrt tésztánál picit lágyabbat)
Lisztezett gyúródeszkán, liszttel meghintve nagyon vékonyra nyújtjuk (ez közel 1 mm-es vastagságot jelent, vagy nagymamám szavaival élve késpenge vastagságút), majd derelyevágóval hosszában és keresztben is felvágjuk, úgy, hogy elnyújtott rombusz alakokat kapjunk (nagyjából 10 cm hosszú, 5 cm széles). Ezek közepén kis, 3-4 cm-es bemetszést ejtünk. A rombusz egyik hosszú csücskét megfogjuk és átbuktatjuk a hosszanti bemetszésen, majd a tompább csúcsokat kicsit megigazítjuk, utána fordítjuk a lyukon.
Bő, forró olajban kisütjük. Egyszerre csak pár darab kerül az olajba, mert sütés közben nagyon megnő, és pár másodperc elég egy-egy oldaluknak, érdemes odafigyelni a sütésnél, könnyen megégnek a csücskök. Papírtörlőn leitatjuk, majd bőven megszórjuk porcukorral.