Jól van, tudom, nem ez a leggusztább kinézetű étel, amit valaha fotóztam, sőt, még csak bizalomgerjesztőnek sem mondanám így elsőre, de félre az előítéleteket, ez finom!
Mostanában egyébként rengeteg bejegyzés került fel a blogra, köszönhetően a megszaporodott nagy közös családi főzéseknek és a pániknak, hogy két hét múlva el kell hagynom a konyhámat- de sajnos csak jegyzet formájában és szégyellem is magam egy kicsit, amiért ehhez képest most csak egy ilyen percek alatt összedobható könnyű ebédre vagy vacsorára futja tőlem, már ami a fényképpel ellátott bejegyzést illeti. Persze ezzel nem az érdemeit akarom csökkenteni, hiszen tényleg gyors, egyszerű, finom és egészséges ételről van itt szó, egyszerűen csak magyarázom a bizonyítványom. Aztán a jövőhétre ígérem, összekapom magam, elvégre van még két teljes hetem bepótolni a lemaradást.
A karfiolt megmosom, leszárítom, kisebb rózsákra szedem, majd kivajazott sütőtálba teszem. A juhtúrót kikeverem a tejföllel és az apróra vágott sonkával, porrá őrölt korianderrel, majd a karfiolra öntöm. A tetejére szórom a durvára vágott diót, vajat forgácsolok rá bőven és előmelegített sütőben 180°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 40 percig sütöm.