Sütőtökös garnélás metélt

Megint van sütőtök, hurrá! (de tényleg)

Van egy olyan elmélet, hogy egy idő után nem lehet tovább variálni az adott alapanyagokból készíthető ételeket, de én ebben nem hiszek.

Szóval most egy tészta sütőtökkel, garnélával és kókusztejjel, amit 15 perc alatt össze lehet dobni még a hősies arcüreggyulladásban való haldoklás közepette is, és igazából kifurikázni vele betegen (plusz egy Ponttyal) az Ibrányban ügyelő Férjhez akkor már nehezebb volt. Meg elmosogatni utána. Meg most begépelni teljesen eldugult orral (nem, nem az orrommal gépelek!) és relatív oxigénhiányos aggyal való gondolkodás erőltetése közepette.

• 2 adag
• 25 dkg garnéla
• 30 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
• 1 maréknyi (6 szem) koktélparadicsom vagy 1 nagyobb édes paradicsom
• 165 ml kókusztej (1 kis konzerv)
• 1 lime
• 1 tk tandoori masala
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 cm gyömbér
• 2 ek szezámolaj
• 1 kis csokor petrezselyem vagy korianderzöld (esetleg vegyesen)
• 20 dkg tojásos kínai metélt (vagy az Aldiban és Corában is kapható Eierspätzle is megteszi)

A felhevített olajon megsütöm a garnélát, majd kiszedem egy tálba. A visszamaradt zsiradékon átpirítom a kis kockákra vágott sütőtököt és a meghámozott, félbevágott paradicsomot (ha nagyobb paradicsomból készül azt daraboljuk fel). Ha már kezd egy kis színt kapni a tök, akkor hozzáadom a finomra aprított fokhagymát is, és felöntöm a kókusztejjel, meg még egy konzervdoboznyi (165 ml) vízzel. Hozzáadom a lereszelt gyömbér kinyomkodott levét, a lime levét is, sózom, hozzákeverem a masalát, majd addig párolom, amíg a tök megpuhul. Ha már puha, villával kicsit a szószba töröm a sütőtök egy részét.

Közben kifőzöm a tésztát.

Végül a kókusztejes szószba szedem a rákokat, megszórom a finomra aprított petrezselyemmel/korianderzölddel (ki mit szeret vagy mi van otthon), összeforralom, összekeverem a tésztával és ennyi.

Címkék: fél óra, herkentyű, kókusztej, paradicsom, sütőtök, tészta

“Újragondolt” bundáskenyér

Ó, hát igen, a címben van némi él. Nincs itt szó semmiféle eget rengető újragondolásról, csak épp nem a hagyományos módon készítem. Viszont újabban szokás (vagy divat) mindenfélére ráaggatni az újragondolt jelzőt, ami egy mikronnyit is eltér egy már létező recepttől. És ez engem szomorúsággal tölt el. Az újragondolás a (csúcs)gasztronómiában ugyanis szerintem nagyon szép és jó dolog, számtalan nagyszerű étel született már belőle, de könyörgöm, miért kell lejáratni ezt a fogalmat (is)? Ami kiverte nálam a biztosítékot, azaz az utolsó csepp, az egy “újragondolt” almás pite volt apu valamelyik főzős újságában. Az “újragondolás” abból állt, hogy a tészta került felülre, az alma meg alulra. Azaz a szerző feltalálta a spanyolviaszt, és a világ elé tárta a Tarte Tatint…

Na jó, mára kidühöngtem magam, úgy látszik, ez egy ilyen nap.

Szóval akkor vissza a lényegi részhez: ez a bundáskenyér nem bő olajban sül és vicces a formája. Ez a nagy újdonság. Csipi imádta leharapni a bundáskenyér emberkék fejét, a lakásban pedig nem lett átható olajszag (és nem azért, mert vajjal készült), szóval teljes volt a siker. A maradék kenyeret meg megszárítom majd házi zsemlemorzsának.

• kenyér
• tojás
• zsíros tej (tojásonként két evőkanálnyi tej)
• szőlőmag/napraforgó olaj vagy vaj
• só

A mennyiségek megadása nem túl konkrét, de hát ez a bundáskenyér receptnél szerintem bocsánatos bűn. Szóval a tojásokat elhabartam a tejjel és némi sóval. A vékonyra szelt kenyér héját levágtam és nagyobb sütikiszúróval formákat vágtam ki belőle.

A kenyeret beáztattam a tojásos keverékbe, itt csak arra kell figyelni, hogy kellőképpen tocsogósra ázzon a kenyér és mindkét oldala felől áztassuk be.

A teflon palacsintasütőt felhevítettem, kevés (1-2 evőkanálnyi) olajat vagy vajat tettem bele, majd a mérsékeltnél kicsit nagyobb lángon a lecsöpögtetett kenyereket aranyszínűre sütöttem mindkét oldalukon.

Papírtörlőre szedtem ami elkészült, bár igazából nem sok zsiradék csöpögött ki belőlük.

Címkék: babának, hús nélkül, reggeli, sós

Egyben sült szűzpecsenye tejszínes gombás raguval, vajas galuskával

Hát ez hosszú lesz, de recept szokás szerint az egésznek a legeslegalján, a színes, macskás keretben, meg utána.

Már egy ideje itthon(vagyis inkább többnyire anyuéknál), de a lábam valahogy nem vitt a számítógép felé. (és nem is egy kiskorú tartott fel ilyen irányú ténykedésemben)

Most illene(?) néhány szót írnom a nyaralásról, de igazság szerint sokkal de sokkal fáradtabbak vagyunk, mint amikor elindultunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne sikerült volna jól a nyaralás, sőt, épp az ellenkezőjét, csak hát az aktív pihenés néha egy kicsit megterhelő. Címszavakban: volt Ponty a Balatonban, aztán még mindig a Balatonban, vettünk még több labdát, homokozó szettet, aztán rengeteget kirándultunk, szép volt az idő, és csak egyvalami nem volt: alvás. Felajzott kisdedünk szeme minden reggel 7 órakor pontban kipattant, majd ujjunknál fogva kiráncigált minket az ágyból, és innentől számítva este 10 óráig folyamatosan mozgásban tartott minket. A rengeteg izgalomra való tekintettel többnyire a délutáni alvást is kihagyta, mert kinek van arra ideje. Hát röviden ennyi.

Aztán a gasztronómiai “élményeinkről”, csupán csak Férjre való tekintettel. Mivel megfenyegetett, hogy ha én nem írok róla, akkor ő ír egy egész, sokkal kevésbé békés hangvételű bejegyzést. A házastársi összezördülés oka pedig a Kistücsök. Nem szokásom éttermekről írni, mások megteszik ezt helyettem, feltételezésem szerint az olvasóim többsége nem is ezért jár ide, és mint már említettem, most csak Férj miatt írok róla. A bevezetésből sejthető, hogy másokkal ellentétben én nem fogok, mert nem tudok ódákat zengeni róla. Nem vitatom, hogy mi voltunk pechesek, hogy rossz napot fogtunk ki, mert a szezon végére mindenki elfáradt, kiborult és leeresztett, szóval készségesen elhiszem, hogy az év legtöbb napján ez a hely flottul üzemel, az étel valami csodás, de most nem volt az, és az év legtöbb napján nyújtott teljesítmény sajnos engem, minket nem vigasztal. Volt üdvözlőfalatként egy újragondolt ketchup, aminél az újragondolás csak abból állt, hogy elkeverték a ketchupot valami majonézfélével és habszifonba töltötték-tudom én, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, de ez inkább nem kellett volna. Aztán volt só, sok só, egy tökéletesen ízetlen és jellegtelen joghurtos sültpapika-krémleves, egy kovászos uborka-krémleves, amit akár az ebéd fénypontjának is nevezhetnénk, mert ez “csak” agyon volt sózva, de egyébként kellemes volt. Aztán volt az egyébként félangolos bélszínen vastagon szárazra sütött kéreg, iszonyúan sós, de csak jelzetten chilis jus-vel, sült paprikával, ami csak annyiból állt, hogy a paprika héját kissé kormosra sütötték, majd azzal együtt felvagdosták, és ennyi, de a krumplilepénnyel legalább nem volt baj. Volt kérgesre, keményre, szárazra sütött harcsa, kemény tésztában túl édes káposztával (ezt hogy gondolták, hogy halkéssel el lehet rendesen vágni?), bár itt a mellé tálalt tárkonyos vajmártás tényleg kitűnően sikerült. Aztán a desszerteknél a megkönnyebbülés: nem volt só, csak cukor, az viszont sok, meg némi unalom és középszer. A Hugi almatortája nem rossz, bár annyira száraz magában, hogy legalább háromszor ennyi fahéjas mártás (szintén kitűnő) kellene hozzá, hogy lecsússzon, de szerencsére ez a gyereket nem zavarta, ő simán feltunkoltatta hozzá az apja szintén feledhető madártejét. Egyébként a gyereknek rendelt Újházi tyúkhúsleves is agyon volt sózva, szóval ő abból nem evett, meg dührohamot is kapott a kemény borsótól benne, így Ponty kulináris kalandja csak mindhármunknak felszolgált újragondolt ketchupra és a desszertekre szorítkozott. Mondjuk ezek legalább neki nagyon ízlettek, ami nem csoda az ezekben található fél kilónyi (igen, ez azért túlzás, de jól esik) cukorra gondolva. Az már egy más kérdés, hogy utána  a cukortól túlpörgött Pontyot órákba telt lecsillapítani. Szóval értem én, hogy a Kistücsök legmélyebb repülése is messze felette van annak a minőségnek, amihez mi itt a keleti régióban hozzászoktunk, itt rendszerint drágábban eszünk sokkal de sokkal rosszabbat olyan helyeken, ahová aztán soha nem megyünk vissza, sőt, a  kedves, kedvelt helyeink is csak meglehetősen hektikus és többnyire feledhető teljesítményt nyújtanak (megjegyzem, ezekbe többnyire nem is az étel, hanem a házon kívüli étkezés élménye miatt járunk, és mindenhol legalább egy feledhetetlen csúcsponttal azért már tudtak szolgálni), és ehhez képest a Kistücsök mondjuk jó hely összességében nézve. De én mégis többet várok attól az étteremtől, ami Magyarország 10 legjobbja között szerepel, és nemcsak a szezonban, vagy csak meghatározott napokon. Aztán persze ki tudja, lehet, hogy csak én tettem túl magasra a mércét. Ez volt akkor amikor ottjártunk, aztán biztosan máskor meg máshogy van. De mindenki higgye el nekem, hogy ez volt a békés hangvételű iromány. A tisztesség kedvéért még néhány szó: a pincérek nálunk kedvesek, figyelmesek voltak, Ponty azonnal az érkezésünk után kapott egy csupor színes ceruzát és kifestőt, szóval ráadásul még gyerekbarát is a hely. Sajnálom hogy így alakult, mert régóta készültem erre, és szerettem volna csupa jót enni/írni, de nem sikerült. De azért azt is tudom, hogy annyi ember, aki a Kistücsök nagyságát már megénekelte nem tévedhetett, szóval ez van, mi így jártunk, nekünk valószínűleg csak nem volt most szerencsénk.

Aztán még pár szó a többi helyről:

Szigliget, Szürkebarát (3. számú és egyben utolsó meleg ételt felszolgáló vendéglátóegység Szigligeten):

Soha, semmilyen körülmények között! Na ez az igazán gáz hely, éttermnek nem is nevezném, és ez tényleg olyan, ami csont nélkül rossz! A szálláshelyen ajánlották, és mi a sötétbarnára mázolt sörpadokat és hullámpalából ácsolt kerítést látva sem fogtuk menekülőre. Teljesen megérdemeltük a másfél napos gyomorrontást, ami utána jött. (pedig alig ettünk a kajából, de így jár aki éhes és nem gondolkodik)

Szigliget, pizzéria (2. számú meleg ételt felszolgáló egység)

A pizza kellemes, a túléléshez tökéletes, ennél mélyebben nem mennék bele. Házhoz is szállítják, ez esetünkben kiemelten fontos volt, hiszen az utca túloldalán volt a szállásunk.

(az 1. számú vendéglátóegységet nem próbáltuk ki, elriasztott minket az étlap és a külsőségek alapján megsaccolt ár-érték arány)

Szigliget, kávézó a vár aljában:

Kedves kiszolgálás, a kávé nem rossz (de sajnos nem is jó), a jeges chai latte finom.

Keszthely, sétálóutcán lévő szocreál kávézó:

A nevét nem tudom, nem is baj, ez is az “ide sem megyünk többet” kategória. Akinek nosztalgiája támad a retro krémesek iránt, annak jó szívvel ajánlom, pont olyan a süti, mint 30 évvel ezelőtt a szövetkezeti cukrászdákban (egy jobbfélében). De a kiszolgálás is olyan. Az egyetlen mondat, amit a pincérnő intézett hozzánk az “el kéne vinni a gyereket innen, útban van” volt.

Balatonfüred, Karolina (tea-kávé-bor-kenyér)

Nagyon finom, igazán házias sütik, kedves és figyelmes kiszolgálás, és ami tényleg isteni: a kávé! Nagyon finom, fűszeres ízű, igazi élmény.

Balatonfüred, Ezüsthajó kávézó:

Frissen sült croissant-t kínálnak reggelire, ribizlidzsemmel, nekem spec nem kell ennél jobb, a kávé meggyőző, bár itt csak lattet ittunk, de az nagyon rendben volt.

Tihany, Fogas csárda

Csak fogas megszállottaknak, az árak bőven borsosak, és az egyben sült fogason kívül az ételek, még a köretek és saláták minősége is csak erős túlzással nevezhető közepesnek. De a fogas friss, tökéletesen ropogósra sütve. Erősen szocreál hangulat, de korrekt a kiszolgálás, minden évtizedek óta változatlan. Semmi újragondolás, de ezért mi kifejezetten hálásak voltunk.

Hévíz, Korzó cukrászda(?)

A pontos definícióra nem emlékszem, mindenesetre mi már évek óta nem tudunk úgy meglenni a Balaton környékén sem, hogy ide ne zarándokolnánk el fagyizni. Mert a fagyi isteni. Az eper eperből, az erdei gyümölcs erdei gyümölcsből készül, ahogy kell. Nagyon finom.

Hát ennyi, bár azért kétlem, hogy ez olyan érdekes írás lett volna, de Férjnek megígértem. Ahogy ezt az ebédet is, kárpótlásul a Kistücsökért.

• 4 főre
• 2 kis szűzpecsenye (2×30 dkg)
• 2 ek olívaolaj
• 2 ek vaj
• só
• 40 dkg champion gomba
• 1 dkg szárított vargánya
• 5 dl húsleves (marha)
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 babérlevél
• 1,5 dl tejszín
• a galuskához
• 15 dkg rétesliszt
• 2 tojás
• 1 dl tejszín
• 5 dkg olvasztott vaj
• só

A szűzpecsenyét lehártyázom, megtisztogatom a zsírtól, majd forró serpenyőben a vaj és olaj keverékén hirtelen piros kérget sütök rá minden oldalán. Sózom, tepsibe teszem és előmelegített sütőben 90°C fokon (villanysütőben, alsó-felső sütés)) 100-110 percen át sütöm. Az utolsó 10 percre átfordítom a húsokat a másik oldalukra.

Közben a húslevest a babérlevéllel és a nagyon apróra vágott szárított gombával együtt felforralom és addig főzöm, amíg a harmadára forr be a folyadék. A hús sütéséből visszamaradt zsiradékon megsütöm a vékonyra szeletelt gombát, amikor már kezd színt kapni, hozzáadom a finomra aprított fokhagymát is, átkeverem, majd felöntöm a borral. Sózom, majd nagy lángon elforralom alóla a folyadékot. Ha ez megvan, hozzáöntöm a húslevest, amiből a babérlevelet már kihalásztam, összeforralom és felöntöm a másfél deci tejszínnel. Még egyet forr, és a ragu kész.

A galuskához a tojásokat elhabarom az olvasztott, kihűtött vajjal és a tejszínnel, majd hozzáadom a lisztet, némi sót, csomómentesre keverem, majd legalább 15 percig állni hagyom. Ezt követően lobogós sós vízben nokedliszaggatóval galuskákat szaggatok belőle több részletben. Ha a galuskák felúsztak a víz felszínére, átkavarom, fél percig még főni hagyom, majd szűrőlapáttal kiszedem.

Tálalás előtt a szószhoz öntöm a megsült hús alá gyűlt levet, felforralom a szószt, beleteszem a húst, majd összemelegítem az egészet. Galuskát adok mellé.

Címkék: gomba, sertés, tészta