Kecskesajtos, zsenge zöldborsós orecchiette tészta kis citrommal, 15 perc alatt

Nyár van, visszavonhatatlanul.

Igaz, hogy alig néhány nap alatt érkezett meg hozzánk mind a 36°C fokával, perzselő sugaraival, és ahol még egy héttel ezelőtt állt a víz, ott most szárazon pereg a homok. A békák öngyilkosok lesznek (nem vicc, az egyik felnyársalta magát a szögesdrótra),a  csigák petyhüdten lógnak a virágcserepeken, és olyan szánalmasak, hogy már nincs is szívem kilakoltatni őket a kertünkből.

Ponty bágyadtan pislog egész nap egy szál pelusban, és már a meztelenkedés sem dobja fel, nincs kedve homokozni, focizni a kertben, mert meleg van, és pára, iszonyatos pára, szinte megfojtja az embert. Engem is, nemhogy egy 17 hónapost. Persze ragad a naptejtől, és ez sem tetszik neki, nem az a piperkőc fajta akit csak úgy kenegetni lehet, minden reggel külön küzdelem, amíg egyenletesen bevonom faktorokkal a kicsi testét. Hát ez van most az öltöztetés helyett.

De a legyek jól vannak, köszönik szépen, a nagy vízben szépen kikeltek a lárvák, és aztán pont időben jött a meleg, felszárította a pocsolyákat, hogy ily módon biztosítsa nekik az optimális életkörülményeket. Ennek köszönhetően hemzsegnek kint és persze bejutnak a lakásba is, és hiába lóg a plafon minden négyzetméteréről légycsapda, éjszakára mindig marad egy, amelyik azzal szórakozik, hogy a hajunkba fúrja magát, ezzel percenként felébresztve a kiszemelt áldozatát. Azt meg már nem is említem, hogy miattuk Férj mostanában naponta előadja a légycsapós jelenetet a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmből…

Ha valaki mostanra arra a következtetésre jutott, hogy a nyár talán nem az én kedvenc évszakom, annak igaza van, nem szeretem, nagyon nem. Három hónap az évben, amit túl kell élni valahogy, és a meleg első percétől csak arra tudok gondolni, hogy mikor jön már az ősz. A június talán a legrosszabb, minden évben sokkol a hirtelen beköszöntő nyári időjárás, az égető nap, a forróság, a szárazság, a mozdulatlan és bágyasztó levegő. Aztán júliusra már kicsit megszokom, az augusztusi nyárutó pedig egészen magával ragad a hervadó szépségével.

Hát röviden(?) ennyi, ez a magyarázat, hogy miért fognak most megszaporodni a sütemények, a néhány perc alatt összedobható önvigasztaló finomságok a blogon, mert mint minden rendes nő, én is gyógyítom a lelkem, és egyáltalán nem meglepő módon én ezt ételekkel teszem.

Az elmúlt napok nagy kedvence, egy könnyű és nagyon finom tészta, ami 15 perc alatt készül el. (kis csalás a dologban: kifejtett borsót hozott Férj a piacról hozzá, olyan Nigellásan leegyszerűsítve a dolgokat) Az orecchiette csak a ráadás hozzá, nem kötelező, lehet helyette más durumlisztből készült apróbb tésztát is használni, de szerencsére én most szereztem belőle egy nagyobb mennyiséget a debreceni Corából.

• 2 adag
• 25 dkg zsenge zöldborsó (tisztítva)
• 8 dkg friss típusú lágy kecskesajt
• 2 nagyobb gerezd fokhagyma
• 1/2 citrom reszelt héja
• 2 ek citromlé
• 2 dkg vaj
• 20 dkg orecchiette ( vagy más apróbb tészta)
• 10 nagyobb levél menta

A tésztát kifőzöm a zacskón lévő utasítások szerint.

Közben serpenyőben felhevítem a vajat és néhány másodpercig sütöm rajta a finomra aprított (vagy reszelt) fokhagymát, majd hozzáadom a zöldborsót. A zsenge zöldborsó 1-2 perc alatt megpuhul, ennél több idő nem kell neki. (viszont a magasabb keményítőtartalmú, idősebb zöldborsót jóval tovább kell párolni, és ilyenkor célszerű fedő alatt puhítani)

A borsóra reszelem a citrom héját, hozzácsavarok úgy 2 evőkanálnyi citromlevet, majd rámorzsolom a kecskesajtot. Kis láng fölött gyakran kavargatva felolvasztom a sajtot.

A közben kifőtt tészta főzővizéből bő fél decit a sajtos zöldborsóhoz merek, majd leszűröm a tésztát és összeforgatom a borsóval.

Végül a finomra metélt mentát is hozzáadom, összeforgatom vele, majd tálalom.

Címkék: babának, fél óra, kecskesajt, tészta, zöldborsó

Sóskakrémleves kicsiknek és nagyoknak

Hát lehet, hogy ez nálam már olyan misszióféle, amit a sóskával művelek. De szeretem. Az pedig nagy fájdalmam, hogy szinte mindenki a környezetemben rávágja, hogy fúúúj…/ a nagymama arcába köpködi, miközben kanállal tuszkolják a szájába.

De nem kell aggódni, remekül haladok, már van egészen sok étel a sós sóskaszószon kívül (amit megjegyzem, én sem szeretek), amivel tetemes mennyiségű sóskát tudok juttatni a családom szervezetébe. Mert a sóska egyébként egészséges, tele van vassal (ami alig szívódik fel), C vitaminnal (ami a főzés során lebomlik), és oxálsavval (ami vesekövet okoz). De most komoly(abb)an, van benne sok ásványi anyag, kalcium, foszfor, és kisebb mértékben, de a vas is felszívódik belőle, továbbá nyákoldó és vizelethajtó hatást is tulajdonítanak neki. Nyersen fogyasztva, akár salátának pedig a magas a C vitamin tartalma is megmarad.Továbbá finom.

A krémleves a nagyi (leánykoribb nevén az anyukám) édes sóskaszósz receptje nyomán készült, ami Pontynak túl sóskás volt, ezért a fentebb említett művelethez folyamodott etetés közben, de megfelelő hígításban illetve feljavítással úgy tűnik, nincs kifogása a sóska ellen sem. Az is igaz, hogy megfelelő mennyiségű ricottával elkeverve szinte bármit meg lehet vele etetni. Ebből következik, hogy a baba változat egy ricottával igen gazdagon tuningolt leves. A felnőtt változatból viszont a ricotta akár el is hagyható (én el is hagytam), mert a tojássárgájás-tejfölös sűrítéstől eleve egy nagyon gazdagon krémes, sűrű, eszméletlenül finom levest kapunk. Ebbe még reszelt citromhéj és rózsavíz kerül a vanília mellé, ami a levesnek egészen elegáns ízeket kölcsönöz. A rózsavíztől nem kell megrémülni, csak kevés kell belőle, és nagyon finom, illatos, gyümölcsös lesz tőle a sóska. (ez egyébként nemcsak itt igaz, a meggy, a cseresznye, a rebarbara, a málna is nagyon jól viseli, ha néhány csepp rózsavíz kerül melléjük, én szinte mindig használom, ha ezekből a gyümölcsökből szorbeteket, krémeket készítek)

Még néhány szó, és ígérem abbahagyom.

Vadsóska. Igen, persze, ebből finomabb. Tényleg Ráadásul minden Tiszához közelebb eső település piacán lehet kapni belőle. De nő az erdőben is, nemcsak a töltéseken. Nálunk is van a kert végében. De ez a leves mégis a kerteben lévő, szelíd változatból készült, hisz azt is csak el kell használni valamire. És így is finom.

Anyu sóskaszósza. Nemcsak a gyerekkori emlékeim miatt, hanem mert tényleg nagyon finom, és hátha mást is érdekel: kevés vajon megdinsztel 2 púpos mélytányérnyi sóskát, állandó kavargatás mellett, majd miután teljesen szétestek a levelek, botmixerrel simára pürésíti. Visszateszi a tűzre, és 2 deci tejfölt vagy tejszínt önt hozzá, hangulattól függően. Anyu szerint a tejszínt/tejfölt előtte el lehet kevés étkezési keményítővel is keverni, de igazából nem szükséges. Sűrűre főzi, édesíti cukorral, felengedi annyi tejjel, hogy megfelelő állagú szósz legyen (szintén hangulattól függően, hol sűrűbbre, hol hígabbra hagyja), és kész. Hidegen a legfinomabb.

De akkor most a leves.

• 4 adag
• 50 dkg sóska
• 1 kis pohár (175 gr) tejföl
• 4 tojás sárgája
• 1 ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
• 4 ek fruktóz/nádcukor + amennyi még szükséges, ízlés szerint
• kicsiknek:
• 25 dkg ricotta (krémes, lágy, apró szemcsés)
• nagyoknak:
• 1 ek rózsavíz és 1/2 citrom reszelt héja

A sóskát megmosom, leszárítom, erre a célra a salátacentrifuga tökéletesen megfelel. Fél liternyi vízzel és a vaníliás cukorral felteszem főni, és néhány percig forralom, amíg a levelek megfőnek a vízben. Botmixerrel pürésítem, majd megy vissza a tűzre.

Közben a tojások sárgáját a tejföllel habverővel simára keverem, ha a leves felforrt, a tojások sárgájához merek két evőkanálnyit belőle, habverővel való állandó kevergetés mellett, azaz hőkiegyenlítést végzek. Ezután a leves alatt mérsékelem a lángot, és állandó keverés mellett a tojásos keveréket belecsorgatom. Addig főzöm kis láng felett, állandóan kevergetve, amíg besűrűsödik.

Ha már sűrű, lehúzom a tűzről és belekeverem a ricottát. Célszerű ezt is habverővel csinálni, hogy teljesen sima, csomómentes legyen. Végül tetszés szerinti mennyiségű cukorral ízesítem. (nekem 5 ek kellett hozzá)

A felnőtt változathoz a ricotta mennyisége csökkenthető vagy akár el is hagyható, és a főzés végén megy bele a finomra reszelt citromhéj a rózsavízzel.

Langyosan is jó, de hidegen a legfinomabb.

A felnőtt-gyerek változatot meg így különbontani lehet, hogy butaság, mert az én minimanóm imádja rózsavízzel, citrommal együtt is ezt a levest. Igazából az egész variálásnak annyi a lényege csak, hogy a baba verzióba igyekeztem minél több fehérjét zsúfolni, amire nekünk, felnőtteknek már nincs annyira szükségünk. De végül is kár csűrni-csavarni, mindenhogy finom.

Még egy szó a ricottáról: a krémes, apró szemcsés jó hozzá, mint amilyen a Óvártej műanyagdobozos, 250 gr-os változata, vagy a hasonló kiszerelésű és kinézetű, hipermarketekben kapható olasz (aminek a nevét nem tudom).

Címkék: babának, fél óra, leves, ricotta, sóska

Rétestekercsek libahússal, káposztával és…ööö…mangóval.

Isten bizony finomak! De még mennyire! És ha hozzávesszük, hogy ezek ázsiai stílusú tekercsek, akkor már nem is annyira fura az egész. Sőt. Ez pont nem egy felkapott, vagy egyáltalán egy létező kínai étel, de lehetne. A rendezőelv az alapanyagok összeválogatásánál ismét csak a hűtő tartalma volt, hát most ezt találtam benne, ami illett is egymáshoz (szerintem).

Egyébként ezt nem bébiételnek szántam, a mininek főztem külön zöldborsólevest galuskával (na azt nem ette meg), de a bébi úgy döntött, hogy ő inkább ilyet kér, szóval csak rajta, nem lennék meglepve, ha más kisbabának is ízlene.

Az igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy a tölteléket én annak rendje és módja szerint 12 adagra osztottam, hogy minden tekercsbe egyformán jusson, de a miniatűr még a tekercselés közben elkunyerált két tekercsre valót (csak úgy a lábamba kapaszkodva ette, a fakanálról…), így a kimaradt réteslapokba kevés szezámolajon átsütött koktélrák került koriander pestoval (tekercsenként 1 marék koktélrák, 1 tk szezámolaj, 1 csapott ek pesto, továbbá ott a lapokat nem libazsírral, hanem olívaolajjal kentem meg), ami szintén nagyon finom lett, így gondoltam megemlékezem róla, legalább egy rövid mondat erejéig.

Ja, igen. Én ezt úgy saccolom, hogy 4 normál adag. De ugye ha kiszámoljuk, hogy Ponty 2 tekercs töltelékét ette meg, aztán meg még négy tekercset, a maradékot meg az apja tüntette el, úgy hogy nekem összesen egy tekercs jutott… Hát akkor lehet osztani meg szorozni, és kiszámolni, hogy ez valójában hány adag. Mindenesetre Férj azzal mentegetőzött, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni az evését, mert olyan függőséget okozó ételről van itt szó (aminek gyanítom köze lehet a frissen kisütött libazsírral való réteslap kenegetéshez).

• 12 tekercshez
• 2 fél libamellfilé, bőrrel, csont nélkül (~45-50 dkg)
• 1 kis fej káposzta (tisztítva, torzsa nélkül 55 dkg)
• 1 nagyobb mangó
• 15 dkg fehérhagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 2 ek sötét szójaszósz
• 7 cm gyömbér
• 1 csokor korianderzöld
• 1 csomag réteslap (Tante Fanny)
• szójaszósz a tálaláshoz

A káposztát megtisztítottam, megmostam, a torzsáját kivágtam, negyedeltem, majd késsel nagyon vékony csíkokra metéltem. A libamellről lehúztam a bőrét, a húsát pedig késsel nagyon apróra kockázta, ezt többször megismételtem, hogy darált hús finomságú legyen. A hagymát nagyon finomra aprítottam. Akinél pedig az apuka nem viszi el játszótérre a gyerkőcöt huzamosabb időre, az késes robotgép segítségével végezze el az aprítását a káposztának, húsnak és a hagymának is, úgy is teljesen rendben lesz, bár az állaga késsel vágva jobb, ez kétségtelen. De robotgéppel meg percek alatt elkészül, és többnyire ez is szempont.

A bőrt felkockázom, majd alacsony láng fölött elkezdem belőle kiolvasztani a zsírt. Az elején lehet alá önteni egy nagyon kevés vizet is, hogy ne kapjon oda a bőr. Kevergetni nem nagyon kell, csak időnként rázogatni és átforgatni a pörcöket, hogy mindenütt egyenletesen megsüljenek. Ha kész a ropogós, aranybarna tepertő, azt lehalászom a zsírról, papírtörlőre szedem, majd a zsírt egy kis üvegbe szűröm. A tepertőt kicsit megsózom ha kihűlt, és elzárom Férj elől.

A zsírból két evőkanálnyin elkezdem sütni a megvagdosott/ledarált libahúst, ha mindenhol kivilágosodott és egy picit elkezdett már pirulni is, hozzáadom a hagymát, azzal üvegesedésig sütöm, majd megy mellé a káposzta is. Hozzáadom a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levét, és alacsony lángon addig párolom, amíg a káposzta megpuhul és összeesik. Kicsit le is lehet pirítani a káposztát a végén, úgy még jobb lesz az íze.

Közben a mangót meghámozom, nagyon apróra kockázom a húsát, a fokhagymát és korianderzöldet szintén finomra aprítom, és végül ezeket is hozzáadom a káposztához 2 evőkanálnyi szójaszósz kíséretében. Összeforrósítom, majd lehúzom a tűzről és hagyom kicsit hűlni.

A réteslapokat egyenként félbevágom, a feleket megkenem a langyos, folyékony libazsírral, kettéhajtom, így egy két rétegű, nagyjából 15X20 centis réteslapot kapok. Ennek egyik rövidebb szélére a töltelékből 3 púpos evőkanálnyit halmozok, a töltelékre felhajtom a hosszanti széleket, és viszonylag szorosan feltekerem a tekercseket.

Sütőpapírral bélelt tepsibe kerülnek, ahol még a tekercsek tetejét libazsírral vékonyan lekenem, majd előmelegített sütőben 180°C fokon (gázsütő) 18 perc alatt aranyszínűre sütöm.

Rácsra szedve hűtöm ki.

Megjegyzés:

1.)A töltelék elég enyhe ízű lett (hozzám képest), aki csípősebben szereti, az használjon több gyömbért, csilit is, én a kisded miatt ezt most nem tettem meg. Szójaszószból is elbírna egy kicsivel többet, de mivel a család tűrőképessége szójaszósz tekintetében nálunk elég heterogén, én inkább kis tálkában tettem az asztalra belőle, és ebből locsoltam egy picit a tekercsekre. De csak én. És tényleg csak egy picit.

2.) A libatepertő és a libazsír nagyon hasznos melléktermék. A zsírból a felét sem használtam fel a tekercsekhez, így majdnem egy deci megmaradt belőle. Mivel a zsír a későbbiekben is remekül hasznosítható, ezért a kenegetéshez mindig csak egy kicsit öntsünk ki egy tálkába, hogy a maradék ne szennyeződjön. Hűtőben sokáig eltartható. (télen hűtést sem igényel, de nyáron a kamrámban elég meleg van, így én nem kockáztatok)

Címkék: káposzta, liba, mangó, sós

Mazsolás csirkeragu brandyvel, citrommal, gyömbérrel, ropogós rizstallérokkal

Avagy a kutya vacsorája.

Bizony, bizony kifejtésre kerül az alcím, legalábbis részben.

A kutya vacsorája jelen estben nem átvitt értelemben értendő, hanem szó szerint a kutya vacsorája.

Régebben elég rendszeresen főztem az állatainknak, húslevest, miegymást, főleg akkor, amikor a vizsla még pici volt, és féltettük a fagyhaláltól (+10°C fokban is…). Aztán meg az is előfordult, hogy a terhességem végén hatalmas pocakkal a dolgok kicsúsztak a kezemből (ez ismét szó szerint értendő), néha pedig a mosogatólé fröccsent bele bőségesen a tűzhelyen készülő ételbe ( béna bálna voltam, na), ezeket ismét a kutyák kapták, akik akkoriban rendkívül elégedettek voltak a sorsukkal. Na, ez mostanában már nincs, szegény állatok meg nem értik, hogy mit vétettek.

Aztán néhány napja megfőztem ezt a ragut, ami isteni finom lett, annyira, hogy terveim ellenére egyszerűen le kellett fotóznom! Azaz csak kellett volna… Miközben rendezgettem a konyhakendőt a fazék ugyanis megindult lefelé a rozoga asztalról. Mutatósak ezek a régi deszkák, meg asztalok, igazán, de a stabilitás és a vízszint nem az erősségük. Szóval az egész vacsora a földön végezte.

Azt hiszem, Férj életében először most volt dühös azért, mert gasztroblogot írok.

De a kutya örült, és végül Férj is megnyugodott egyrészt mert kárpótoltam gyorsan egy spenótos ricottás tésztával, másrészt mert megígértem, hogy hamarosan újra elkészítem ezt a ragut, aminek ő csak a maradékait takaríthatta ki (megjegyzem, igen alaposan) az edény aljáról.

A köretről néhány szót: lehet persze sima párolt rizs is mellé, úgy is finom lesz, és akkor igazán egy gyors és könnyű ebéd vagy vacsora válik majd belőle, de én az első alkalommal menthetetlenül elbambultam, és szétfőztem a rizst. Így lett belőle zsemlemorzsába forgatott ropogós tallér. Mivel a dolog bevált, és ma délután a végsőkig kifáradt, déli alvást elbliccelő kisded többnyire a kóma határán pislogott egy helyben ülve(!) a kanapén, ezért én kihasználtam az alkalmat, és egy kis konyhai pepecselésre ragadtattam magam. Ez a rész nem volt egy túl gyors munka, de Férj szerint megérte.

• 2 adag
• 35 dkg csirkecomb csont és bőr nélkül, kifilézve
• 1 fej fehérhagyma (10 dkg)
• 1 dl mazsola (5 dkg)
• 1 citrom leve és finomra reszelt héja+ citromlé ízlés szerint, ha szükséges
• 0,75 dl jó minőségű brandy
• 3 ág kakukkfű
• 7 cm gyömbér
• 2 dl tejszín
• 1 ek olívaolaj
• méz ízlés szerint, ha szükséges
• rizstallérok:
• 1 dl rizs (rizottóhoz való)
• 2 dkg vaj
• zsemlemorzsa a bundázáshoz
• olaj a sütéshez

A csirke húsát késsel apróra vágtam, kb fél centis kockákra. A hagymát nagyon finomra aprítottam. Az olajon erős lángon gyakori rázogatás-kavargatás közben átsütöttem a húst, miután kifehéredett, majd elkezdett színt kapni, hozzáadtam a hagymát is. Amikor a hagyma üvegessé vált felöntöttem a brandyvel, majd erős lángon elforraltam az összes folyadékot.

Hozzáadtam a mazsolát, a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levét, a kakukkfű ágakat, a citrom levét és reszelt héját, és még úgy két deci vizet, sóztam, majd fedő alatt, kis láng felett puhára pároltam a húst. Ha szükséges lenne, időközben lehet pótolni a folyadékot.

Végül hozzáöntöttem a tejszínt és beforraltam, hogy sűrű szaftot kapjak. Itt még ízlés szerint lehet korrigálni az ízeket, én még 1 mokkáskanálnyi virágmézet és kb 2 evőkanálnyi citromlevet adtam hozzá, nekem most így lett kerek.

Ropogós rizstallérokkal tálaltam. Ehhez 1 dl rizst 2,5 dl sós vízbe szórtam, fedő alatt puhára pároltam, még forrón hozzáadtam 2 dkg vajat, majd szintén fedő alatt hagytam kihűlni. Kicsi, lapos korongokat formáztam belőlük, amit zsemlemorzsába forgattam, majd bő zsiradékban mindkét oldalukon ropogósra sütöttem. Papírtörlőn leitattam róluk a felesleges olajat, és a ragu mellé adtam.

Címkék: aszalt gyümölcs, babának, csirke, köret, rizs

Spárgakrémes penne

A spárga az egy olyan dolog, hogy két hete én meg voltam győződve róla, hogy az idén már nem eszem. Mert itt már nem kapni szépet. Aztán Pesten meglepve tapasztaltam, hogy bizony csak errefelé nem kapni már szép friss kötegeket, Pesten még van bőven. Ennek úgy megörültem, hogy elterveztem, hozok magammal néhány csomaggal belőle… majd a zsúfolt program miatt ez elmaradt. Aztán tegnap szembetaláltam magam itt, Nyíregyházán egy egész helyes kis köteggel. Nem mondom, hogy friss és üde volt, azt azért nem, de szép karcsúak voltak a szálak és a minősége még azon a határon belül, hogy én megvegyem. A spárgakrémet már tavaly kinéztem magamnak Mammánál és Beatbullnál is, ez a csökkent víztartalmú, de még használható spárga pedig éppen alkalmasnak tűnt a célra.

A hidegen sajtolt dióolajat persze ne tegyük két évesnél fiatalabb gyerek adagjába, de a felnőtt adagokból ne hagyjuk ki, mert ez teszi majd fel az i-re a pontot. Egyébként egy nagyon finom, gazdag szószos tésztáról van szó, amit a spárga kevésbé elkötelezett rajongóinak is csak ajánlani tudok.

• 2 (és fél) adag
• 1 köteg zöld spárga (400 gr)
• 1 fél csirkemellfilé, csont és bőr nélkül (~15-17 dkg)
• 1 salotta (vagy más enyhébb ízű hagyma, úgy 4 dkg)
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 citrom reszelt héja és felének a leve
• 1 ek olívaolaj
• 1 ek vaj
• 5 dkg mascarpone
• 3 dkg kéksajt (Danish Blue Cheese)
• 25 dkg penne (vagy más száraztészta)
• 2-3 ek hidegen sajtolt dióolaj

A csirkemellet nagyon kicsi, fél centis kockákra vágom. A salottát, fokhagymát hámozás után nagyon apróra vagdosom. A spárgát elpattintom, a felső részét használom csak fel (az alsó részéből lehet főzni krémlevest vagy spárgalét). A csúcsait levágom, a többit nagyobb darabokra aprítom.

A csirkemellet az olívaolaj és vaj keverékében nagy lángon sütni kezdem, ha kifehéredett sózom, hozzáadom a spárgák csúcsi részét is, azzal sütöm még 2-3 percet, amíg a spárga élénkzöld, a csirke pedig aranyszínű nem lesz. Szűrőlapáttal kiszedem a serpenyőből, félreteszem.

A visszamaradt zsiradékban üvegesre sütöm a salottát, majd hozzáadom a fokhagymát és a spárgát is. Felöntöm 2 deci vízzel, hozzáreszelem a citrom héját, belefacsarom a fél citrom levét, majd puhára főzöm a spárgát. Ha ez megvan, hozzáadom a mascarponet, a kéksajtot, majd botmixerrel pürésítem az egészet. Visszaszedem bele a csirkét és a spárga csúcsait, összeforralom (ha túl híg maradt volna a mártás, akkor még sűrítem egy kis főzéssel), majd hozzáforgatom az időközben kifőzött tésztát.

Tálalásnál meglocsolom hidegen sajtolt dióolajjal.

Címkék: babának, csirke, fél óra, kéksajt, mascarpone, spárga, tészta

Meggyes-gesztenyés crumble (vagy morzsasüti)

Ami csak annyiban szezonális, hogy hihetetlen készleteket találtam belőle a mélyhűtőmben. Közvetlenül három, egy tömbbe fagyott fácán alatt, de arról majd legközelebb. Mivel már megint nem férek a sok fagyasztott cucctól, ezért takarítás címszóval a múltkor sütöttem crumblet a készleteim egy részéből. És isteni finom lett. Mivel még nem sikerült elhasználni mindet az alapanyagokból, ezért most sűrű ismétlések következnek a tartalékaim végéig. Ha esetleg nem lenne otthon mirelit, előfőzött gesztenye, én azért azt is elképzelhetőnek tartom, hogy szétmorzsolt gesztenyepürével keverjük el a meggyet, az állaga rendben lesz, és gyanítom az íze is. Mert a gesztenye meggyel párosítva igen finom, ezt már régóta tudom.

Ha valakiben pedig az merülne fel (megjegyzem, teljesen jogosan), hogy ez nem egy könnyed, nyárias desszert, inkább az a kanapéra kucorodós, téli hangulatú, hát annak igaza van, de csak nézzen ki az ablakon és érteni fogja, hogy miért ragadtatom ilyesmire magam.

• 40 dkg magozott meggy
• 25 dkg előfőzött gesztenye
• 2 ek étkezési keményítő
• 2-3 ek nádcukor
• 1 ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
• vaj a kenéshez
• a morzsához:
• 8 dkg vaj
• 8 dkg zabpehely (finomra hengerelt)
• 8 dkg rétesliszt
• 3 ek nádcukor
• bő csipet sütőpor

A felengedett meggyet és gesztenyét elkeverem a nádcukorral, vaníliás cukorral és a keményítővel, majd kivajazott sütőtálba öntöm.

A morzsa hozzávalóit gyorsan összegyúrom, majd a gyümölcsök tetejére morzsolom. Nem baj, ha maradnak benne nagyobb darabok is.

Előmelegített sütőben 180°C fokon (gázsütő) 45 perc, amíg a morzsa megpirul.

Címkék: babának, édes, gesztenye, meggy, zabpehely

Áfonyás csokoládékrém

Az apropó: a “kedvenc”, azaz a hozzánk legközelebb, alig 7 kilométerre lévő áruházamban (aminek a nevét most juszt sem fogom leírni, reklámoztam én már őket éppen eleget) az áfonya most le van értékelve, de jelentősen. Amúgy meg szép, egészséges és nagyon finom, mézédes. Ergo most tele lett vele a hűtőm hirtelen.

Eszem én magában, joghurtos turmixban, salátában, de csak nem fogy olyan ütemben, mint ahogy vásárolom (említettem már, hogy vannak kis problémáim az élelmiszerek falhalmozásával?). Így aztán most egy gyors desszert is lett belőle. Nem fagyi, az nem megy nálunk amióta fagypont körül van a hőmérséklet, hanem egy hűvös csokikrém. Igazából végtelenül egyszerű, igazából nem is recept, csak felhasználási javaslat, elkészíteni és megenni is percek kérdése, és a Créme de Cassison kívül még csak nagyobb csavar sincsen benne. Ez csak egyszerűen finom.

• 4 adag
• 15 dkg étcsoki (60% kakaótartalom)
• 2 dl tejszín
• 2 tálca (25 dkg) áfonya
• 2 ek Créme de Cassis
• 3 ek nádcukor

Az összetördelt csokit a tejszínnel együtt megmelegítjük, amíg a csoki fel nem olvad. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a cukrot és a likőrt.

Ha a krém kihűlt, alig langyos, hozzákeverjük a megmosott, leszárított áfonyát, 4 evőkanálnyi kivételével, amit félreteszünk a tálaláshoz, majd 4 tálkába adagoljuk.

Hűtőbe kerül, amíg megdermed a krém.

Tálalásnál megszórjuk a maradék áfonyával.

Ennyi.

Megjegyzés:

1.) A díszítésre használt menta remekül passzolt hozzá, már ha valaki szereti a csokit mentával.

2.) Ez a csokikrém megint elég sűrű (nincs mit tenni, mi így szeretjük), könnyebben kanalazható krémhez még egy decivel több tejszín (azaz összesen 3 deci) hozzáadása szükséges.

Címkék: áfonya, édesen liszt nélkül, étcsoki, pohárkrém

Joghurtos lepénykenyér pisztáciával

Lassan (nagyon lassan) kezdek magamhoz térni és/vagy már kezdjük unni a paradicsomos húsgolyót. Kivéve Pontyot. Ő egyfelől még nem tért magához, másfelől meg képtelen megunni a darált húsos, paradicsomos ízes gömböcöket, amik -külön öröm-egészben beférnek a szájába. A rágás/nyelés/beszéd így persze kicsit nehezebben megy, de viccesebb. Legalábbis a a miniatűr így gondolja.

De vissza a kenyerekhez. Ezek is a lapos fajtából valók, én szendvicsekhez ezt szeretem, könnyebb átharapni. Az is igaz, hogy nem ez az első belőlük a blogon, időről időre visszatérnek, és szerencsére még mindig lehet őket variálni.

Ezeknél most a dagasztáshoz csak joghurtot használtam, cserébe egy sokáig friss, puha tésztát kaptam, a tetejére pedig pisztácia került. Én most natúr pisztáciát használtam, de ez egy olyan étel, ahol a natúr pörkölt sózottal is helyettesíthető.

Még egy apróság így elöljáróban: a tésztába is szerettem volna tenni a pisztáciából, plusz jó lett volna pisztácia olajat használni a dagasztáshoz is olívaolaj helyett, de csipetke még túl pici, nem kaphat olajos magvakat, így nálam az csak a tetejére került (kivéve a miniatűrnek készült lepényeket). Viszont ahol nincsenek tiltólistán az olajos magvak, ott szerintem érdemes ezekkel a változtatásokkal készíteni a tésztát, mert biztos, hogy különlegesebbé fogja tenni.

• 6 laposkenyér
• 400 gr rétesliszt
• 250 gr natúr joghurt (3,5%)
• 15 gr olívaolaj
• 5 gr friss élesztő
• 1 csapott ek só
• 1 szűk ek koriandermag
• 4 ek pisztácia

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a joghurtot, olajat, a mozsárban porrá őrölt koriandert és a sót. A tésztát addig gyúrom, dagasztom, amíg sima, fényes felszínű, ruganyos nem lesz, és könnyen elválik a kéztől. Közepesen kemény, de rugalmas, jól formázható tésztának kell lennie.

A kelesztőtálat letakarom egy konyharuhával és félreteszem, amíg a tészta a duplájára nem nő. Mivel kevés élesztő került bele, ez jó 3-4 óra, ha kevesebb az idő erre, akkor lehet több élesztőt is adni hozzá (1,5 dkg-ot), de a lassabb kelesztés jobb szerkezetű kenyeret eredményez.

Ha a tészta duplájára nőtt, átgyúrom, hat részre osztom, és azokból egyenként lisztezett gyúródeszkán lapos, 1 centi vastag korongokat nyújtok. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A tetejét lekenem vízzel, jó alaposan, majd megszórom a durvára vágott pisztáciával.

Ismét kelesztés, legalább fél óra, vagy amíg a lepények jó másfélszeresükre (de inkább a kétszeresükre) nem nőnek.

Előmelegített sütőben 240°C fok (gázsütő)  20 perc, amíg aranyszínűek nem lesznek.

Rácsra emelve hűtöm ki.

Címkék: joghurt, kelt tészta, kenyér, pisztácia