Először azt akartam írni, hogy rizottó magyarosan, de az megtévesztő lenne, még valaki arra gondolna, hogy pirospaprikásan, pergős rizzsel. Igazából az ízére vonatkozott volna a magyaros jelző, de ha meg jobban meggondolom, a petrezselyemzöld, paradicsom, füstölt húsos szalonna nem igazán hungarikum, sőt legalább annyira olasz, mint magyar. A lilahagyma talán már kevésbé, na de az meg önmagában kevés.
És akkor azért írok lényegtelen dolgokról, mert nem akarok mentegetőzni amiatt, hogy megint rizottó. Tudom én, hogy nem egy széles körökben népszerű étel kis hazánkban, nem a trendi módon olasz, meg azt is tudom, hogy aki rizottó receptet keres, az ezt elsősorban nem nálam teszi. Mégis, ismerek egy ellenállhatatlan mosolyú, tizenhárom kilós fiatalembert akinek a kedvéért újra és újra megfőzöm, ha kell, naponta, mert most ez a mániája. (általában egy-egy mánia 1-2 hétig tart. Kitartás. Ja, kivéve a palacsinta…)
Minden kedves olvasómtól elnézést kérek, a közeljövőben igyekszem majd mindenkit kárpótolni!
2 adag (ez azt jelenti, hogy én ettem meg a 16 hónaposommal! És ő ette meg több mint a felét! Tényleg! De ez két felnőtt adag!)
A hagymát, fokhagymát, szalonnát nagyon finomra aprítom. Az olívaolajon elkezdem sütni a szalonnát és a hagymát, majd ha már üvegesedik, akkor hozzáadom a rizst. Amikor a rizsszemek elkezdenek áttetszővé válni, akkor hozzáadom a fokhagymát is, majd néhány másodperc sütés után felöntöm a borral. Ha már az összes bor elpárolgott hozzáadom a passatát, sózom, majd elkezdem apránként felöntögetni az alaplével.
Innentől fogva gyakori kavargatások és alaplével való folyamatos felöntögetés közepette addig főzöm, amíg a rizs megpuhul. (de szét nem fő)
Végül a rizottóhoz ha még szükséges, annyi alaplevet adok hogy kellően krémes legyen az állaga, összeforrósítom, majd hozzákeverem a vajat, reszelt parmezánt, és a finomra aprított petrezselymet is.
Miniatűr természetesen nem kapott rá, de én magamnak szórtam a tetejére egy kis mozsárban porrá zúzott szárított csípős paprikát is. Nem csilit. Azt a méregerős mély bordó magyar fajtát.